Miért van az, hogy bizonyos emberek a pozitív érzelmektől is tartanak? Milyen családi üzenetek állnak emögött? Mikor érdemes egyéni, és mikor családterápiába menni, illetve mihez kezdjünk akkor, ha az egyéni terápiánk eredményei nem nyerik el a családunk tetszését? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk dr. Szabó-Bartha Anett klinikai szakpszichológussal, pár- és családterapeutával, a Mindset Terápiás & Tanácsadó Központ szakemberével. Interjúnk.

A honlapon található bemutatkozásában azt írja, hogy a pszichológusként végzett munka sok, emberileg is fontos pillanattal ajándékozta meg. Ez alatt mit értett pontosan?

A pszichológus képzés során megtanuljuk, hogyan tudunk független, objektív szemlélőként jelen lenni egy kliens mellett. Ez nagyon fontos, ugyanakkor előfordul, hogy az elmondott történetek bennünket is megérintenek, és nemcsak a szakmai, hanem az emberi oldalunkkal is kapcsolódunk hozzájuk. Ilyenkor bennünk is intenzív érzelmek jelenhetnek meg, amiket persze megtanulunk kezelni, de a mi személyiségünk is gazdagodik általuk.

A kliensei által a terapeuta is több lesz?

Szerintem ez elkerülhetetlen. Én sokszor tapasztalom azt, hogy tanulok abból, ahogyan a klienseim fejlődnek és változnak, és számomra is példaértékű az, amit ők véghezvisznek.

A terápiás munkája mellett kutatással is foglalkozik, és az egyik kiemelt kutatási területe a pozitív érzelmektől való félelem. Talán sok ember számára furcsának tűnhet, hogy nemcsak a negatív érzelmektől tarthat az ember, hanem a pozitívaktól is. Hogyan írható le pontosan ez a jelenség?

Első hallásra ez valóban abszurdnak tűnhet, hiszen a pozitív érzelmekre úgy gondolunk, mint amik mindig kívánatosak az egyén számára. Joggal merülhet fel a kérdés: mégis ki az, aki ettől fél? Én magam a terápiás munkám során szembesültem azzal, hogy időnként előfordul, hogy

a kliensekben pont akkor erősödik fel a feszültség és a szorongás, amikor elérnek az életükben egy olyan időszakhoz, amikor kezd minden rendeződni.

Megtalálnak egy egyensúlyi állapotot, és ekkor jelenik meg bennük egy nagyon erős félelem, mely arról szól, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, és most biztosan valami nagyon rossznak kell történnie, mert az nem lehet, hogy ez így maradjon. Egyszerűen nem merik átadni magukat az örömnek, helyette folyamatosan attól rettegnek, hogy milyen szörnyűség fog történni. Előfordul, hogy ilyenkor szinte megkönnyebbülnek, amikor találnak egy problémát az életükben, amibe belekapaszkodhatnak, és ez hoz megnyugvást a számukra: megadja azt az érzést, hogy a szokásos rossz megtörtént, úgyhogy nem kell tőle a továbbiakban félni, és minden a megszokott mederben zajlik.

Miből táplálkozhat ez a viszonyulás?

Amikor elkezdtem ennek utánanézni, kiderült, hogy a külföldi szakirodalomban már régóta foglalkoznak a jelenséggel. Ezen belül is a boldogságtól való félelem a leggyakrabban kutatott terület, de létezik az együttérzéstől vagy a megbocsátásól való félelem is. A kialakulásuk mögött több tényező állhat. Az egyes személyiségtényezők mellett kiemelném például a családi minták szerepét, melyeket gyermekként magunkba szívtunk. Vannak olyan családok, ahol tabusítva vannak bizonyos érzelmek, azok megélése és kifejezése tiltás alá kerül. Ezek a legtöbb esetben a negatív érzelmekre vonatkoznak: nem lehetünk dühösek, nem mutathatjuk ki a haragunkat. De vannak olyan családok is, ahol fordított helyzet áll fenn: a sikerrel és az örömmel nem tudnak mit kezdeni.

Ilyenkor jönnek azok a családi üzenetek, miszerint várjuk ki a dolgok végét, mert még ebből bármi rossz is elsülhet.

„Most jön a fekete leves” címszó alatt nem merik átadni magukat a pozitív érzések megélésének, és ezekkel az üzenetekkel félelmet és minden körülmények közötti óvatosságot adnak át egymásnak a családtagok. Érdemes tehát átgondolnunk, vajon mi magunk milyen üzeneteket, útravaló mondatokat kaptunk a családban az egyes érzelmek megélésére, kifejezésére vonatkozóan.

Ezen kívül a kulturális meghatározottság is fontos a kérdésben. A magyarokat külföldön egy elég pesszimista népnek tekintik, és elmélyedve a szólás-mondásainkban, van ennek alapja. A „Sok nevetésnek sírás lesz a vége” csak egy példa, ami szerintem jó néhány családban elhangzik. De az is közismert, miszerint „Sírva vigad a magyar”, „Az élet nem habos torta és nem fenékig tejfel."  Összességében mindezek együtt ténylegesen elvezethetnek oda, hogy valaki nehezen képes megélni a pozitív állapotait, és azokhoz inkább valamiféle szorongás kapcsolódik.

Terápiában lehet a pozitív érzelmektől való félelmen dolgozni?

Abszolút, bár megjegyzendő, hogy a magyar kutatások még nagyon az elején járnak a témának.

Az imént szóba kerültek a családi minták, és Ön is foglalkozik pár- és családterápiával. Ezzel kapcsolatban az lenne a kérdésem, hogy milyen helyzetekben érdemes egyéni terápiát kezdeni, még akkor is, ha az adott probléma nagyon erősen kapcsolódik a családtagokhoz, és mikor állhat elő olyan helyzet, hogy kifizetődőbb családként, együtt terápiába menni?

Pár- és családterápia olyan esetekben indokolt, amikor egyértelmű, hogy a probléma a családdal függ össze. Ilyen lehet például egy párkapcsolati konfliktus, amit hatékonyabban tudunk azon a szinten megoldani, ahol a probléma van, a másik érintett felet is bevonva. Gyerekek tünetei kapcsán szintén úgy gondolkodunk, hogy a tünet mögött sokszor valamiféle családdinamikai sajátosság áll. A gyerek gyakran válik ilyen esetben tünethordozóvá, hiszen az ő problémamegoldó készlete még kevésbé fejlett, kevesebb eszköze van a feszültségek, problémák feldolgozására.

Egyáltalán szétválasztható az egyéni és a családi közeg?

Akár egyéni, akár családterápiát végzünk, az egyén semmiképpen sem leválasztható arról a családi rendszerről, amiben él. Tehát, amikor egyéni keretek között dolgozunk, akkor is számolnunk kell azzal, hogy a kliens nem egy légüres térben tölti a mindennapjait, hanem egy családi közegben. Ebből fakadóan azok a változások, melyeken a kliens az egyéni terápiájában keresztülmegy, hatni fog a családjára is, és az ő reakciójuk szintén kihat a kliens működésére, érzelmeire. A családtagok többnyire örülnek a terápia során bekövetkező változásoknak, de előfordulhat, hogy azok nem érintik őket kedvezően.

Gondoljunk csak arra, mi történik, amikor az addig alárendelődő, engedelmes partner hirtelen elkezdi képviselni a saját igényeit, hangot ad a nem mindig pozitív véleményének, gondolatainak is.

Ilyenkor egyik vagy több családtag kifejezheti a változással kapcsolatos nemtetszését: „Eddig jól megvoltunk, de mióta terápiába jársz, teljesen kifordultál magadból. Azóta vannak konfliktusok, mióta szakemberhez jársz. Nincs neked erre szükséged.” Ilyen és ehhez hasonló mondatok formájában a családtagok nyilván akadályt gördíthetnek, vagy legalábbis megnehezíthetik a klienssel folytatott terápiás munkát, aki nem ritkán elbizonytalanodik az ilyen mondatok hallatán. Fontos, hogy ezekre a kiélezett helyzetekre felkészítsük a klienseket, és számoljunk ezekkel a tényezőkkel, mert így tudjuk biztosítani, hogy a család esetleges nyomása ellenére is bennmaradjanak a klienseink a terápiában, és az elért eredményeiket hosszú távon beépíthessék a személyiségükbe.

…

Dr. Szabó-Bartha Anett Terápiás & Tanácsadó Központunk szakembere - ha szeretnél pár- vagy családterápiára jelentkezni hozzá, keress bennünket elérhetőségeinken!