Keveset beszélnek róla, pedig sokakat érint. A féltékenységgel gyakran kéz a kézben jár a félelem és a szégyen érzése, emiatt pedig sokszor nehezen kezelhetővé válik. Miért ütheti fel a fejét a zöldszemű szörny még a boldog párkapcsolatokban is, és mit lehet tenni hatékony kezelése érdekében? Hogy lehetünk féltékenyek olyanokra, akik korábban tartoztak a párunkhoz? Az alábbi cikkben ezekre a kérdésekre keresi a választ Kovács Orsolya tanácsadó pszichológus.
„Úgy éreztem, rátaláltam az Igazira, de ahogy elmúlt az első hetek varázsa, folyamatosan az foglalkoztatott, hogy a volt pasijaival már mennyi mindent átélt, színesebb volt a szexuális életük, és több dolog köti őket egymáshoz, mint minket. Emiatt gyakran lát csalódottnak, én pedig szinte állandóan az exeiről faggatom. Nagyon megviseli ez a kapcsolatunkat” – írja levelében egy 34 éves fiatal férfi, aki saját magát szeretné megérteni féltékenysége kapcsán. Nem tudja megállítani negatív gondolatait, még ha tisztában is van azok irracionális voltával. Nézzük meg ennek lehetséges okait!
Viszonyítási kényszer
Mivel a párkapcsolat a legtöbb ember számára egy bizonytalanságokkal teli terep, ezért érthetően olyan viszonyítási pontokat keresünk benne, amihez képest mérni tudjuk annak minőségét. Sophie Cadalen pszichoanalitikus szerint ilyen célt szolgálhatnak párunk volt párkapcsolatai, még akkor is, ha valóságos önkínzás a kíváncsi fél számára. A logika a következő: ha megismerem, hogyan éltek ők együtt, mit szeretett benne a társam, megtudhatom, hogy szereti-e az életét most velem. Amennyiben ez áll a háttérben, érdemes tudatosítani, hogy a kapcsolatban ki kell alakítani az érzelmekről való beszélgetés lehetőségét, amelyben feltehető közvetlenül is a kérdés: „Mitől éreznéd magad jobban a párkapcsolatunkban?”
Susannah Abse párkapcsolati terapeuta még mélyebbre ás a magyarázatokban. Szerinte
az exekre való féltékenység saját alkalmatlanságunk érzetéből fakad
– hogy másnak több jut a boldogságból, mint önmagunknak. Ennek gyökere saját gyermekkorunkban keresendő, például ha nem élhettük meg, hogy szüleink számára különlegesek vagyunk, vagy erőteljes versengés volt a testvérek között, esetleg a szüleink inkább magukkal voltak elfoglalva helyettünk. Ez tulajdonképpen olyan érzés, mintha folyton csak a körön kívül lehetnénk.
A boldogság véges – vagy mégsem?
Sok ember tudat alatt azt gondolja, hogy minden embernek egy bizonyos mennyiségű boldogság jár az életben, és ha korábban ebből már sokat elfogyasztott, a jövőre kevesebb marad. Ebből a gondolatmenetből, mondja Cadalen, már csak egy lépés arra a következtetésre jutni, hogy ha a párom szerette az exét, engem már kevésbé fog tudni. Ez a hiedelem boldogságunk útjába férkőzhet, így érdemes mielőbb tudatosítanunk, hogy mikor legközelebb felmerül, már jobban tudjuk kezelni a zavaró érzéseket. Valójában egyébként éppen az ellenkezője igaz a fenti hiedelemnek: a vágy vágyat szül, minél mélyebben megbízunk párunkban és megéljük a jelen örömeit, annál több lesz belőle a párkapcsolat későbbi szakaszaiban is.
Ez persze nem azt jelenti, hogy minden időt a másikkal kell tölteni, főleg ne azért, hogy ezentúl még több élmény már hozzánk kapcsolja a szerelmet. Akik nehezen engedik el dolgozni vagy szórakozni párjukat, sokszor maguk küzdenek szeparációs szorongással, aminek az okát érdemes lehet felkutatni gyermekkorukban. Ilyen esetekben
az exekkel való túlzott foglalkozás a szeparációs szorongás konkrét megjelenési formája lehet,
amellyel fontos tudatosan dolgozni, ezzel kapcsolatos érzéseinket felfedni párunknak. Sérülékenységünk felvállalása egy biztonságos párkapcsolatban közelebb hozza egymáshoz a feleket, erősíti a kötődést, és a másiknak is segít megérteni a féltékenységi érzelemhullámokat.
Fájdalmak újraélése és a gyógyulás
Catherine Bensaid pszichoanalitikus rávilágít arra, hogy az emberek egy része tudat alatt felnyitja gyermekkora régi sebeit párkapcsolatában, reaktiválva ezzel számos szorongását, köztük az örök kérdést arról, vajon ő e szülei kedvence. Ez leginkább az alacsonyabb önértékelésű személyekre jellemző, akik azt feltételezik magukról, hogy őket nem lehet szeretni, és ez alapján észlelik kapcsolataikban betöltött szerepüket is. Ezt a szorongást az alapos önismereti út segítségével lehet leküzdeni, az önbecsülés növelésével megszelídíteni. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a kora gyermekkori tapasztalatok
a valakitől való függésről könnyedén újraélednek egy párkapcsolatban.
Ezzel együtt pedig megjelennek azok a gyermeki védekező mechanizmusok, mint például a féltékenység, amelyek sokkal korábbi életünkre voltak jellemzőek.
Ahogy az a fentiekből kitűnik, a múltra való féltékenység túl magas szintje általában valami egyéb nehézségre mutat rá a kapcsolatban, így érdemes komolyan venni ezt az érzést, és elkezdeni foglalkozni magunkkal, illetve azzal, hogy társunk ne csak a féltékenység esetlegesen ijesztő tüneteit észlelje, hanem hozzáférést kapjon az azt mozgató mélyebb érzéseinkhez is.
Álljon itt erre zárásképp egy szemléletes példa Cadalen praxisából: „A feleségem korábban egy nagyon gazdag férfivel volt házas. Nem rá vagyok féltékeny, hanem arra, hogy a feleségemnek mellette nem kellett az anyagi nehézségektől tartania. Amikor összeköltöztünk, nagyon értékes étkészleteket hozott magával. Akárhányszor használtam ezeket, mindig fájt kicsit, ami tudom, hülyeség volt. Egyiket a másik után, végül véletlenül sikerült mindet összetörnöm. Amikor rájöttünk, hogy miért csinálhattam, mindketten nevetésben törtünk ki.”
Az önfeltáró beszélgetések mellett tehát a humor is remek eszköz lehet a féltékenység érzésével való megküzdésére – olyan emléket formálhatunk általa, amiben már mi osztozunk párunkkal.
