Ha végigkövetjük Czeczeli Tamás eddigi fordulatos pályafutását, egy mindig megújulni képes ember rajzolódik ki előttünk, akit bármilyen kihívással állított szembe az élet, mindig kíváncsisággal és önmaga sikeres próbára tételével tudott válaszolni. A sportban és a multik világában eltöltött évtizedek után, több mint egy évvel ezelőtt, teljesen új életet kezdett. A váltás motivációiról beszélgettünk. Interjúnk.

Czeczeli Tamás történetét közel egy éve a magyar média is felkapta. Korábban több multinacionális cégnél is vezetőként tevékenykedett, azonban hosszú évek után úgy hozta az élet, hogy teljesen újra kellett gondolnia az életét. Ez a változás nemcsak a szakmai énjét, hanem az életének valamennyi szegmensét érintette.

Mi motiválta az újrakezdésre?

Már vállalatvezetőként is ösztönösen cselekedtem, amikor pedig a magam ura lettem, még inkább. Elég volt dúdolgatni az LGT-től az „Annyi mindent nem szerettem még!" című nótát és elindultam egy más úton. Ezen az úton találkoztam a jógával, a tájcsival, a színházzal, egy új szerelemmel, a gyerekeimmel jóval többet, mint azelőtt, és persze a kétkezi munkával. Nem beszélve arról, hogy rengeteg új emberrel kerültem kapcsolatba, ami azért jó, mert én nagyon szeretem a homo sapiens nevű élőlényt.

Az új életében mi az, amit a legtöbbre értékel?

Talán azt, hogy nem estem pánikba. Voltak nehéz periódusok, nem tagadom, de mindig bíztam magamban és a jó sorsomban. Ily módon, ha reggelente belenézek a tükörbe, egy gyűrött, de kíváncsi mókus néz vissza rám, aki ezt mondja: Na pajtás, legyen egy jó napunk!

Van bármi, ami hiányzik az előző életéből?

A pénz. Az elmúlt húsz évben nagyon jól el voltam látva pénzzel. Miután rendezni tudtam a gyermekeim felé fennálló anyagi tartozásaimat, szó szerint lenulláztam magam, de ez nem baj. Át kellett alakítanom az életem low-budget üzemmódba és megszorító intézkedéseket hoztam magam ellen. Vagy inkább a magam javára. Életem ezen szakaszában értettem meg Benjamin Franklin mondását: „Az idő pénz”. Nekem pedig az előbbiből sok van.

Czeczeli Tamás (Fotó: Porkoláb Patrik)

Egy korábbi előadása során arról beszélt, hogy Magyarországon a munka világában ma nagyon sokan szoronganak. Ön szerint mi ennek az oka?

Az üzlet világában a tulajdonosok, részvényesek, oligarchák egyet akarnak: profitot. Ez így megy évszázadok óta. Ugyanakkor a világban jelenleg uralkodó bizonytalan légkörben ők is féltik a pénzüket, szoronganak. Itt jönnek képbe a kiválóan fizetett manager urak (ilyen voltam én is), akiknek az a feladatuk, hogy – majdnem bármi áron –, de hozzák a számokat.  Tőlük nem magyarázkodást várnak, hanem teljesítményt, növekedést, pénzt. Pénzért pénz jár cserébe, ezért a managerek azon szoronganak, hogy mi lesz az ő egzisztenciális hátterükkel, mert persze ők is érzik, hogy egy csomó bizonytalansági faktor van az üzleti életben, de az egyik legfojtogatóbb a munkaerőhiány. Ezért olyan középvezetői gárdát neveznek ki, akik végzettségükhöz képest busásan vannak megfizetve és őrült sok túlórával „tolják" a számokat. És szoronganak ők is, mert tudják, hogy bármikor hozhatnak valakit a helyükre. Így eljutunk a kis emberekhez is, akinek a fejét hiába tömik tele jobbnál jobb kifejezésekkel (produktivitás, employer branding, corporate indentity és a többi), ők is érzik, hogy egyre több munkát kell elvégezniük mások helyett. Mert ezek a „mások” hiányoznak a magyar munkaerőpiacról. Dióhéjban, ezért szoronganak olyan sokan hazánkban a munka „fogságában”. Pedig párbeszéddel, erőszakmentes kommunikációval jelentősen csökkenthető lenne a szorongás, és ezzel mindenki jól járna.

Az ilyen típusú problémák, viselkedésformák felismerése már eleve nagyfokú bátorságot feltételez. Azután ezt kezelni is tudni kell, amihez bizony időre és bizalomra van szükség. Viszont ezek hiánya miatt is alakulnak ki a szorongásos tünetek. A 22-es csapdáját, a már említett szervezeten belül, párbeszédek mellett külsős szakemberek (coach, mediátor, tanácsadó) tudják feloldani.

A jövőre nézve milyen tervei vannak?

Szerényen Weörös Sándorral válaszolnék: „Nem kell ismernem célomat, a célom ismer engem". Van egy terület, ami nagyon vonz, ez pedig a színház, egyszerűen szeretem. Más világ, „más" emberekkel. Meseország. Tizenhét éves koromban – teljesen önerőből – írtam egy színdarabot. Játszottuk is – emlékeim szerint sikerrel – az iskolában és szülővárosomban, Szombathelyen. Sőt egy másik gimnázium is „megvette" a darabot és én végignéztem a nézőtérről a saját művemet. Utólag visszatekintve, érdekes lehetett.

Ötvenhárom évesen újra nekiláttam írni egy darabot, több is van a fejemben, de ezzel az eggyel jól haladok. A multik világáról szól és kínosan ügyelek arra, hogy senki ne ismerjen magára. Elég, ha én magamra ismerek és tudok jóízűen nevetni az akkor oly komolyan gondolt szituációkon. Mert újra van humorom és nem félek használni! A színház mellett szívesen foglalkoznék tanácsadással is. „A nehéz élet Isten ajándéka" – vallotta Popper Péter. Nos, nekem jutott mindenből az elmúlt öt évtizedben és szívesen megosztanám tapasztalataimat a hozzám forduló embertársaimmal. Illetve értő figyelemmel hallgatnám meg az ő élethelyzetüket is, mivel azt tapasztalom, hogy – a humor mellett – a megértés is egyre jobban hiányzik az emberek eszköztárából.

Élőben is meghallgatnád Czeczeli Tamás kalandos és rendhagyó karrierváltásának történetét, és szívesen tennél fel kérdéseket a topmenedzserből lett árufeltöltő számára? Érdekel, hogy milyen az élet, ha az ember nem lentről fel, hanem fentről le ugrik a ranglétrán? Gyere el március 14-én a Főnix akadémia rendezvényére! Jegyek és további részletek ide kattintva érhetők el.