Fény az alagút végén: a poszttraumás növekedés

Egy korábbi cikkünkben már szóba került, hogy egy kisgyermek állapotáról szóló diagnózis milyen súlyos traumatikus életesemény lehet az egész család számára. Fontos azonban arról is tudnunk, hogy egy trauma sok esetben jelentheti a megküzdés és a lelki gyarapodás lehetőségét is. A trauma után fellépő és az abból származó fejlődést nevezi a pszichológia poszttraumás növekedésnek. Mi is pontosan a poszttraumás növekedés? Az élet mely területeit érintheti? Eltérő fejlődésmenetű gyermeket nevelő szülőknél milyen típusú poszttraumás növekedés figyelhető meg? Cikkünkben ezekre a kérdésekre is keressük a választ. 

A poszttraumás stressz zavar, vagyis a PTSD egy traumatikus esemény után fellépő pszichés állapot. Nagyon megterhelő az érintett személy számára, hogy a traumával kapcsolatos emlékképek hetekig, hónapokig, nagyon súlyos esetben akár évekig is kísérthetik őt. A traumatikus eseménnyel kapcsolatban rengeteg visszatérő gondolatról számolnak be az érintettek. Továbbá jellemző tünet még, hogy kerülik a traumával összefüggő ingereket, vagyis amelyek a traumára emlékeztetik őket, miközben a hangulatukban is negatív irányú változás figyelhető meg. Ilyen traumatikus életesemény lehet például, ha egy szülővel közlik, hogy

gyermeke krónikus betegséggel vagy eltérő fejlődésmenettel él.

Ám ha sikerül megfelelő módon megküzdeni a traumával és elegendő rokoni, baráti vagy szakmai támogatást kap a traumatizált szülő, akkor még nem várt fejlődési lehetőséget is magában hordozhat egy paranormatív krízis is. Ha röviden akarnánk összefoglalni, akkor azt mondhatnánk, hogy a poszttraumás növekedés tulajdonképpen egy pozitív változás megtapasztalása, egy nagymértékű kihívást jelentő életkrízissel való küzdelem során. Fontos azonban, hogy ez a fejlődés nem automatikus következménye a traumának, az érintett egyénnek is aktívan tennie kell azért, hogy ide eljuthasson.

A poszttraumás növekedés modellje

Tedeschi és Calhoun, az elmélet kidolgozói szerint akkor beszélhetünk poszttraumás növekedésről, ha a traumát átélő az alábbi dimenziók mentén megél változásokat: jobban megbecsüli az életet, több értékes társas kapcsolatot alakít ki, kompetensebbnek érzi magát, megváltoznak a prioritásai, gazdagabb egzisztenciális és spirituális életről számol be.

A szerzők egy frissebb tanulmányukban már egy leíró modellt ajánlanak a poszttraumás növekedés megértésére. A traumatikus eseményt szerintük úgy érdemes értelmezni, mint egy olyan stresszort, ami megrázza és lerombolja néhány kulcsfontosságú elemét az egyén célrendszerének és világnézetének. Annak érdekében, hogy a személy ezt az érzelmi stresszt kezelni és csökkenteni tudja, állandóan az eseményeken töpreng. Folyamatosan a traumán és az ahhoz kapcsolódó kérdéseken rágódik, ami pedig szerencsés esetben egy „kognitív újjáépüléshez” vezethet. Vagyis a traumatikus eseményen való töprengés által átdolgozódnak az egyénben a traumáról szóló emlékek, és az azzal kapcsolatos gondolatok és érzések. Végül pedig

új sémája alakul ki a világról és saját életéről,

ami az újabb megrázkódtatásokkal szemben jóval ellenállóbb. Azonban fontos az is, hogy a jövőbeli lehetőségeken és új célokon túl, ez a séma magában foglalja a negatív életesemény komponenseit is. A rossz emlékek nem kerülnek elfojtásra, nem száműzi őket a traumatizált személy a tudattalanjába, valódi feldolgozás, a negatív életeseménnyel szembeni megküzdés történik. A poszttraumás növekedés hatására a traumát átélt személy képessé válik újabb célokat kitűzni, a jövőjét újratervezni.

A modell szerint nem csak konkrétan a traumához kapcsolódó események befolyásolják azt, hogy történik-e poszttraumás növekedés. A traumát megelőző változók is, mint például az érintett személyiségbeli jellemzői, a családja és barátai támogatása vagy éppen ennek a hiánya és néhány tartós hosszú távon fennmaradó stresszfaktor is (mint például rossz anyagi körülmények, párkapcsolati nehézségek, feldolgozatlan korábbi traumák) befolyásolhatja azt, hogy megjelenik-e poszttraumás növekedés.

Poszttraumás növekedés eltérő fejlődésmenet esetén

Egy kutatásban autizmussal és Down-szindrómával élő gyermekek szüleit vizsgálták. Egyértelmű eredmények szólnak arról, hogy eltérő fejlődésmenetű gyermek nevelése olyan életesemény, ami az egész család életét megváltoztathatja, és

hatással lehet a szülők gondolkodásmódjára és a világról alkotott képére.

Ezek a szülők mégis rengeteg olyan változásról számoltak be a vizsgálatban, amit poszttraumás növekedésnek tekinthetünk. Olyan pozitív változások alakultak abban, hogy mit gondolnak a világról, melyek számukra az értékek és a prioritások, melynek következményeként koherensebbnek és kontrollálhatóbbnak élték meg a mindennapokat. Ez pedig befolyással volt arra, ahogy a gyermekükről, a szülői szerepükről és a családjuk működéséről gondolkodtak. Poszttraumás növekedést átélt családok sokkal reménytelibbnek látták az előttük álló életútjukat, képesek voltak meglátni a fényt az alagút végén. Egy másik kutatás pedig összefüggést talált autista gyermeket nevelő édesanyák adaptív megküzdési stratégiái és a poszttraumás növekedés között.