GeneRÁCIÓk – Van-e haszna a generációk elkülönítésének?

Napjainkban egyre felkapottabb téma, hogy ki milyen generációhoz tartozik, keressük a különbségeket vagy épp a hasonlóságokat, az ok-okozati összefüggéseket. Mi az, ami összeköti és mi az, ami elválasztja az egyes generációk tagjait? De vajon van-e ráció ebben a kérdéskörben? Érdemes-e egymástól elkülöníteni a különböző korokban született embereket és éles határokat húzni közöttük?

Egy 2023-as kutatás szerint bár a generációk elkülönítése kényelmes eszköz arra, hogy megmagyarázzuk az emberi viselkedés különbségeit, azonban túlságosan egyszerűsít, nem lehet vele lefedni az egyébként igen összetett emberi mintázatokat. Ha az egyéneket különböző generációk tagjaiként azonosítjuk, majd különbségeket keresünk közöttük a születési évük tetszőleges csoportosítása alapján, az sztereotípiákhoz és hamis általánosításokhoz vezet, ezen túlmenően pedig az egyének diszkriminatív bánásmódjának lehetőségét teremti meg. A cikk szerint a társadalmak, intézmények és munkaerő az idő múlásával egyre sokszínűbbé válnak, nem pedig kevésbé, és a generációs gondolkodás homogenizálja a bennük lévő egyéneket.

Bár a generációs szemléletmód egyszerű és gyors megoldást jelent, de nem képes megfelelően megragadni a csoportosított egyének sokféleségét.

De akkor mire lehet mégis alkalmas ez a fajta felosztás? Mit tanulhatunk a generációs különbségek feltérképezésével? Steigervald Krisztián generációkutató szerint az, hogy milyen világba születünk bele, megalapozza a gondolkodásmódunkat.

Mindenki számára a „születéskori normális” lesz a meghatározó, éppen ezért annak megfelelően fog gondolkodni a későbbiekben is a normalitásról.

Az egyes generációk tagjai tehát nem azért viselkednek másképp, mert szándékosan bosszantani akarják egymást, hanem azért, mert más születéskori normalitást kaptak. Az életük korai, nagyon meghatározó szakaszában más földi valóságot tapasztaltak meg, és azt tekintik az origónak. Egyeseknek például az volt a normális, hogy magázták a szüleiket, míg másoknak az, hogy okoseszközökkel vannak körülvéve.

A különböző generációk

Egy generációba azok az emberek tartoznak, akik közel azonos történelmi, kommunikációs, gazdasági, környezeti és technológiai háttérrel rendelkeznek. Ennek alapján a magyarországi generációkat a következőképpen különíthetjük el: 1928-45 – Veterán generáció, 1946-64 – Baby Boomer, 1965-79 – X generáció, 1980-94 – Y generáció, 1995-2009 – Z generáció, 2010-től – Alfa generáció.

A generációs aspektus általánosít, helikopter nézőpontból, felülről szemléli a trendeket, folyamatokat vizsgál és ezeket húzza rá a társadalomra – éppen ezért minél kisebb közösségeket figyelünk meg, annál kevésbé lesz igaz a generációra megfogalmazott általános állítás. Az egyén szintjén pedig még kevesebb értelme van kijelentéseket tenni. Nagy vonalakban azonban az alábbiakat jelenthetjük ki az egyes magyarországi generációkról.

A Veteránok háborúban nőttek fel, egy olyan rendszerben, ami tele volt vészjósló dolgokkal. Nem csoda tehát, hogy a gyerekkori tapasztalásuk miatt – miszerint a világ ijesztő és nem lehet tudni mit hoz a holnap – mindig fel akarnak készülni a rosszabb időkre. Spórolnak, nem dobnak ki semmit és mindenben a biztonságot keresik.

A Baby Boomerek forradalmi generáció, az ő alapélményük, hogy újra kell gondolni a világot. Náluk már megjelenik az a szemléletmód, hogy az életet nem csak leélni kell, hanem megélni is. Nagyon törekednek az élet élvezetére, csak még nem tudják hogyan kell, hiszen nem kaptak róla semmilyen mintát, éppen ezért a feladatorientáltság segítségével próbálnak megoldást találni.

Az X generáció szintén bizonytalan, de másképpen, mint a Baby Boomerek. Az ő gyerekkorukban már általánosabb volt, hogy az édesanyák is dolgoztak, így sokat voltak egyedül. Azonban éppen ezért felértékelődtek a kortárs kapcsolataik. A kortárs orientáció mellett ez a generáció egy nagyon technológiaorientált generáció is, hiszen jelentős technológiai fejlődés indult meg az életükben. Fontos számukra az ezzel való lépéstartás, csak míg gyerekkorban értették azt, most már kevésbé, túlnőtt rajtuk. Ennek ellenére modernek tartják magukat, még akkor is, ha ezt a gyerekeik talán nem így gondolják. A folytonos fejlődéshez és a bizonytalansághoz való alkalmazkodás során ők már nem a biztonságot keresik, hanem folyamatosan alkalmazkodni próbálnak.

Az Y generáció – az addigi közösségorientált világ helyett – már inkább egy énközpontú világba születik bele. Nem ők lesznek énközpontúak, hanem a világ vált azzá, ők pedig ezt tanulják meg mintázatként. Az addigi nézetek, miszerint csak akkor tudunk túlélni, ha összetartunk és az egyén semmit nem ér önmagában, átalakultak. A fogyasztói társadalom arra tanított minket, hogy a saját személyünk a lényeg, a legfontosabb, hogy az egyén túléljen. Ki vagyok én? Miért születtem? Mitől leszek boldog? Ezeket a kérdéseket az Y generáció tagjai kezdték el először föltenni maguknak.

A Z generáció az első olyan generáció, amely tagjai beleszületnek az internetbe, éppen ezért számukra már bárhol, bármikor, bármilyen audiovizuális tartalom elérhető. Együtt nőttek fel az internettel, de nem kaptak hozzá iránytűt, útmutatót, náluk ez okozhatja a bizonytalanságot.

Az Alfa generáció tagjai pedig már az okos eszközök és a social media világába csöppent, a digitális létben szocializálódik. Nekik már nincs arról tapasztalatuk, hogy milyen az, ha nincs minden mindennel összekötve.

Változások

A generációs besorolás lokális, a helyi szociokulturális tényezők határozzák meg, éppen ezért nem összehasonlítható például egy amerikai X generációs, egy magyarral. Azonban a digitalizáció megjelenésével egyre inkább kezdünk hasonlítani – az X-esek már kissé és így tovább – hiszen rendkívül gyors az információcsere, kinyílt a világ és pillanatok alatt megtudhatjuk mi történik épp a világ másik felén.

A digitalizáció változásával az agyunk is meglehetősen megváltozott. A 20. század a hosszútávú memóriát fejlesztette, az ember kénytelen volt megjegyezni a dolgokat, hiszen nem volt semmilyen eszköz, ami ebben segítette volna. Azonban az idő múlásával a hosszútávú memória mellé, kialakul egy erős rövidtávú memória. A mai fiatalok pedig már egyenesen azt látják, hogy nincs is szükség a hosszútávú memóriára, éppen ezért náluk ki se fejlődik – cserébe van egy nagyon erős rövidtávú memóriájuk. Ezzel tudnak ugyanis a leginkább alkalmazkodni a mai körülményekhez.

Mióta az emberiség elsajátította az írás és olvasás képességét, azóta ezeken szocializálódunk. A gyermekkorban felolvasott mesék vagy épp az olvasás megtanulása mind-mind az agyi fejlődés meghatározó része. Ehhez főként a bal agyféltekénket használjuk, az ok-okozati gondolkodás alapját is ez képezi. Ezzel szemben az audiovizualitás esetén kiegyensúlyozott bal és jobb agyféltekei működésről beszélhetünk, amely inkább felszíni gondolkodást eredményez. Mára már az sem ismeretlen tény, hogy az audiovizuális tartalomhoz való hozzáférés meg tudja változtatni az idegrendszerünk fejlődését, működési módját. Érthető a folyamat, hiszen az agyunk az egyszerűsítést keresi, próbál rávenni minket arra, hogy minél egyszerűbb dolgokat csináljunk, az jár ugyanis kevesebb energiabefektetéssel – az audiovizualitásnál pedig kevés egyszerűbb dolog van a világban.

A koncentrációs képesség fokozatosan csökken. Az internet nem az elmélyülést, hanem a felejtést támogatja. Az agyunk pedig rááll az internet alapú gondolkodásra – ez nem a lineáris, hanem egy szakadozott gondolkodás – éppen ezért például nehezebben olvasunk végig egy könyvet. Ez még azokra az emberekre is igaz lehet, akik gyerekkorukban rengeteget olvastak. Sokan számolnak be arról, hogy ahogy az internet egyre nagyobb szerepet játszik az életünkben, egyre nehezebben, egyre lassabban tudnak végigolvasni egy könyvet.

Kutatások alapján egy átlagos Z generációs figyelmi kapacitása 8 másodperc, míg egy aranyhalé 9.

Steigervald szerint az olvasás az alapja az elmélyülés képességének és az elmélyülés az alapja a problémamegoldó képességnek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy gyerekkorban sok mesét olvassanak nekünk, sokat olvassunk közösen. A mai szülőknek tehát roppant tudatosnak kell lenni, ha át akarják adni a saját, számukra fontos gyerekkori mintáikat. Meg kell tanulni, hogyan tudják megadni a gyermekeknek azt a stabilitást, amire nagyon is szükség van ebben a rohamosan fejlődő és napról napra változó világban. Kiemelten fontos szerepet játszik ebben az életünk első néhány éve.

Aki ebben az időszakban egy elmélyült, egymásra figyelő, lassú, szemkontaktussal teli időszakot tapasztal meg, annak az érzelmekért felelős limbikus rendszere megszokja ezt a fajta működésmódot.

Míg akinek a korai tapasztalatait egy audiovizualitásban gazdag, gyors, nagyon szenzitív időszak jellemzi, az maga is nagyon gyors és szenzitív lesz.

Együttélés

Egyre több generáció él egymás mellett, hiszen a várható élettartam is egyre inkább kitolódik. Az elmúlt 60-70 évben pedig olyan szintű változások mentek végbe, aminek elkerülhetetlen következménye, hogy ha nem figyelünk oda, akkor nem értjük meg egymást. A születési távolságok már önmagában hordozzák a konfliktus lehetőségét. Minél közelebb vagyunk időben egy generációhoz, annál inkább megkapjuk, megtapasztaljuk annak vonásait a családon belül, de minél távolabb kerülünk, annál kevesebbet mondanak számunkra az ő alaptapasztalásaik.

Steigervald szerint ebben a helyzetben a legfontosabb a tudatosság, a megértés és az elfogadás. Tisztában vagyok azzal, hogy én hogyan működöm, és miért és tisztában vagyok azzal, hogy a másik generáció tagjai hogyan viselkednek és miért. Így sokkal közelebb kerülhetünk egymáshoz.

A megértés az együttműködés alapja.

Elfogadom a régit és elfogadom a mait is, hiszen mindkettő valós, mindkettő „normális”. Nem jelenthetjük ki, hogy ez egy jobb vagy rosszabb korszak és nem vagyunk jobb vagy rosszabb emberek, csak mások. A nehézségek és a veszteségek ellenére rengeteg pozitív dolog származhat a sokszínűségünkből.

A generációs szemlélet talán rávilágít arra, hogy bár más korszakokból más tapasztalásokat, életszemléletet hozunk, mégis nagyon fontos, hogy megértsük és elfogadjuk azokat, akik talán nem ugyanúgy gondolkodnak, mint mi. A különbségek és a „régi szép idők” helyett építsünk a kölcsönös elfogadásra és hozzunk létre generációs hidakat. A jövő sikeres embere ugyanis – Steigervald szerint – empatikus, jól alkalmazkodik, rugalmas, képes az önismeretre és együttműködő.