John Leary-Joyce Gestalt-coaching a gyakorlatban – A termékeny üresség felfedezése című 2014-ben kiadott könyve hiánypótló módon foglalja össze a Gestalt-coaching gyakorlati alkalmazásának módjait. Javaslatai nemcsak tapasztalt coach-ok számára lehet kiváló segítség, de nem szakmabeliként is hasznát vehetjük az általa közvetített új szemléletmódnak. Könyvajánlónk.

Mi tulajdonképpen a Gestalt?

A „gestalt” szó német eredetű, jelentése „alak”, „teljes”, „egész”. A Gestalt pszichológia, vagy más néven Alaklélektan Németországban született XX. századi pszichológiai irányzat – megalkotása Wertheimer nevéhez fűződik, de korai Gestalt-pszichológusként emlegetik még Koffkát és Köhlert is.  Az irányzat lényege, hogy

az ember az őt körülvevő dolgokat részek egészeként (gestaltként) érzékeli.

A könyv példájával élve, a zenében nem a hangokat halljuk külön-külön, hanem a dallamot, és szeretteink arcait is könnyebben felismerjük egészükben, mint azok különálló részleteit. Szeretjük kiegészíteni a hiányzó részeket, hogy beazonosítható gestaltokat hozzunk létre, megkönnyítve ezzel saját dolgunkat. Ez kognitív (gondolati) és érzelmi vonatkozásban is ugyanúgy igaz. Nem szeretjük a befejezetlen eseményeket, a lezáratlan, hiányos formákat. Az ilyen helyzetek, érzelmi események könnyen terelik el figyelmünket, megakadályozva ezzel, hogy további, új dolgokra koncentrálhassunk. A Gestalt-coaching ezzel is foglalkozik többek között:

mi az oka, ha feladatainkban elakadunk,

hogyan ismerjük azt fel, és mi lehet a megoldás, amivel sikerül tovább lendülünk ezeken a nehézségeken. Az irányzat taktikái kiválóan használhatók minden területen, de legfőképpen munkahelyeinken. John Leary-Jones könyvében a coaching folyamatot egy egészen új perspektívából szemléli. A Gestalt pszichológia alapelveit követi:

  • Fontos a felismerés, tudatosság mindennapjainkban és munkánkban
  • Cselekvéseink, gondolkodásunk „hogyanja” kiemelkedő jelentőségű
  • Nagy hangsúlyt fektet az „itt és most” átélésére a „mi lett volna, ha...” gondolatokkal szemben
  • Kapcsolatközpontú
  • A változás a jelenben megy végbe, és folyamatos

Miben más a Gestalt-coaching?

A hagyományos stratégiákkal szemben, amelyek kitűznek valamilyen célt, és annak érdekében a változáson munkálkodnak, John Leary-Joyce

önmagunk elfogadását, érzelmi és gondolati tudatosságunk növelését hangsúlyozza.

Paradox módon ennek lesz eredménye a változás. Leghatékonyabban akkor működik a Gestalt-coaching, ha fejlesztésalapú vagy egzisztenciális coaching szinten szeretnénk alkalmazni. A könyv foglalkozik figyelmünk irányításával, a pásztázó és célzott figyelemmel. Ezek a tudatosság szempontjából nélkülözhetetlenek, hiszen a változás fontos része, hogy

aktív és érdeklődő figyelemmel legyünk környezetünk felé.

A Gestalt-coaching különösen nagy hangsúlyt fektet érzelmeinkhez való hozzáférésünkre.

Figyelmünk irányítására vonatkozólag az úgynevezett kontaktus-visszavonulás modellt vázolja fel. Az elmélet nyolc szakaszához kapcsolódóan leír esetleges elakadásos problémákat, és minden alkalommal külön tanácsokat ad a coachoknak – ahogyan a könyv többi részében is. Segítséget nyújt a coachok számára ügyfelük figyelmébe emelni az elakadásokat.

Megtudhatjuk, melyek azok az alapelvek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy tájékozódni tudjunk a változás folyamatában. Konkrét gyakorlati tippeket kapunk arra nézve is, hogyan hozzuk létre a változást mi magunk, az „itt és most” megtapasztalásának megváltoztatásán keresztül.

Gestalt-coaching vállalati szempontból

Optimális kontaktusokat kell létrehoznunk, és megfelelően kell alkalmazkodnunk a környezetünkhez munkahelyünkön is. A Gestalt-coaching erre is kínál megoldást. Két dimenziót különböztet meg kapcsolatainkban: a „stratégia” és az „intimitás” dimenzióját. Ezek mentén elhelyezhetjük kapcsolatainkat, és megismerhetjük azok pozitív és negatív aspektusait.

Az eredményes működés kulcsa a tudatosság önmagunkkal és környezetünkkel kapcsolatban.

Közvetlennek és nyitottnak kell lennünk kollégáinkkal és ügyfeleinkkel egyaránt. Emellett meg kell tudnunk különböztetni a helyzeteket, amikor nem szabad olyan érzelmeket engednünk érvényesülni, amelyek nem helyénvalók a munkakapcsolat szempontjából. Ezekben az esetekben tud segíteni a Gestalt-coaching, hogy a dimenzióinkat megismerve azok között rugalmasan mozoghassunk a helyzeteknek megfelelően.

Gestalt-coaching csoportok esetében is

Nemcsak egy-egy személyre vonatkozóan alkalmazható a technika: segítségével megvizsgálhatjuk, hogyan mutatkozik meg a csapatok energiája. Mi az, ami a figyelem középpontjában van? A coach segíthet a csoporttagok számára felismerni a már jól működő folyamataikat, valamint megdolgozhatja a kevésbé termékeny folyamatokat.

John Leary-Jones olvasmányos könyve nemcsak coachok számára alkalmas, de közérthető stílusa miatt bárki számára érdekes lehet, aki szeretne megismerkedni a coaching folyamatokkal, vagy magával a Gestalt pszichológiával és annak elméleti hátterével részleteibe menően. Gyakorlati tanácsokkal lát el, melyeket hétköznapjainkban is alkalmazhatunk a tudatosság növelésének, és az „itt és most”-nak megélése érdekében.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://youtu.be/z-htXgkYeeE