Életünk útja gyakran akadályokkal tarkított. A sikerek mellett talán a nehézségekből tanulhatunk a legtöbbet, ezek által fejlődhetünk és válhatunk jobb emberekké. Azonban nagyon nem mindegy, hogy a nehéz időszakban milyen módon küzdünk meg az elénk kerülő problémákkal.

Pszichológiai definíció szerint megküzdésnek nevezünk minden olyan tudatos erőfeszítést, amelynek az a célja, hogy az adott stresszhelyzetet le tudjuk küzdeni, és semlegesíteni tudjuk a negatív hatásait. A megküzdés vagy coping stratégiák minden esetben azt szolgálják, hogy

a stressz ne betegítsen meg minket, hanem a fejlődésünket segítse elő.

Stresszhelyzettel azonban nem csak megküzdeni lehet. Sok esetben az elhárító mechanizmusok lépnek érvénybe. Például amikor strucc módjára a homokba dugjuk a fejünket egy felbukkanó probléma kapcsán, ahelyett, hogy szembenéznénk vele. Ezek általában tudattalan folyamatok, amelyek átmenetileg felszabadíthatnak a nehézségek okozta nyomás alól, de a problémák ettől még a háttérben ugyanúgy munkálkodnak. Valódi megküzdésről és ezáltal fejlődésről itt nem beszélhetünk. Sőt, a hárítás során sok esetben inkább megbetegítenek a stresszből fakadó tényezők.

Az érzelmek vagy a probléma áll a fókuszban?

A coping stratégiákat alapvetően két csoportba sorolhatjuk attól függően, hogy érzelemközpontú vagy problémafókuszú megküzdésről beszélünk. Az érzelemközpontú megküzdés során a társas támogatás keresése a legfőbb motívum. Adott szituációban megpróbáljuk felhasználni a szociális kapcsolati hálónkat, és az ebből fakadó emocionális támogatástól megerősödve törekszünk az eredményes megküzdésre. Ezzel szemben a problémafókuszú megküzdés során aktívan szembeszállunk a stresszorral, célba vesszük a forrását és megpróbáljuk kiiktatni.

Egyik megküzdés sem jobb vagy rosszabb a másiknál.

Mindig az adott helyzethez mérten kell váltogatni az adekvát megküzdési stratégiákat.

Ha szembe találjuk magunkat egy nehézséggel, az a legjobb, ha gumilabda módjára átlendülünk rajta.

Lazarus és Folkman (1986) az alábbi nyolc megküzdési típust különböztette meg:

  1. Konfrontáció. Mennyire vagyunk képesek direkt módon szembenézni az adott stresszorral?
  2. Eltávolodás. Az üss és fuss reakció elvontabb szintje, annak felismerése, hogy mikor érdemes inkább távolítani magunktól a problémát.
  3. Érzelmek és viselkedés szabályozása. Ez lényegében az önkontroll koncepciójával függ össze. Képesek vagyunk-e a helyén kezelni a helyzet szülte érzelmeinket, és kontrollálni a viselkedéses rekacióinkat.
  4. Társas támogatás. A szociális hálóból merítünk érzelmi támaszt.
  5. Felelősségvállalás. A kontroll visszaszerzése a helyzet felett.
  6. Problémamegoldás-tervezés. Kognitív stratégia, amely során aktívan kell viszonyulni a helyzethez, és minden erőfeszítést, illetve lehetséges cselekvést alkalmazni kell.
  7. Elkerülés-menekülés. Hosszú távon nem adaptív, azonban olyan helyzetekben érdemes alkalmazni, amikor biztosan tudjuk, hogy nem vagyunk képesek teljesíteni.
  8. Pozitív jelentés keresése. Átkeretezzük a helyzetet, és a pozitív kimenetelek és előnyök után kutatunk.

Gumilabdák vs. medicinlabdák

Ha nehézségekről és stresszről beszélünk, nem érdemes szó nélkül elmenni a pozitív pszichológiából ismert reziliencia fogalma mellett sem. A reziliencia szót, amely az angol resilience kifejezésből lett magyarosítva, nagyjából úgy lehetne fordítani, mint rugalmas ellenállási/alkalmazkodóképesség. A rezilienciát legtalálóbban egy gumilabda hasonlathoz lehet kapcsolni. Egy reziliens személy, ha nehézségekbe, akadályokba ütközik vagy szimplán változásokkal találja szembe magát, akkor arra képes adaptív módon reagálni és általa megújulni, fejlődni.

Mint a gumilabda, amit ha ledobnak a padlóra, újra felpattan.

Ezzel szemben azok a személyek, akikből hiányzik a reziliencia képessége, medicinlabda módjára a padlón maradnak, nem képesek felállni és tovább menni. A stressz és a nehézségek megakasztják őket.

Már csak azt a kérdést kell feltennünk önmagunknak, hogy képesek vagyunk-e gumilabdák módjára felállni és fejlődni a nehézségek leküzdése által, vagy struccok módjára inkább homokba dugjuk a fejünket?

Ha pedig egyedül egyszerűen nem megy, érdemes profi segítséghez fordulnunk, akik átlendíthetnek minket a nehézségeken. Terápiás & Tanácsadó Központunkban képzett szakemberek sora várja, hogy elkísérjen Téged a fejlődés útján!

 

Felhasznált szakirodalom: Folkman, S., Lazarus, R. S., Dunkel-Schetter, C., DeLongis, A. & Gruen, R. J. (1986). Dynamics of a stressful encounter: cognitive appraisal, coping, and encounter outcomes. Journal of personality and social psychology, 50(5), 992-1003. Yates, T. M., & Masten, A. S. (2004). Fostering the future: Resilience theory and the practice of positive psychology. Positive psychology in practice, 521-539.