Ha alacsony az önbecsülésünk, ez is lehet az oka

Hogyan reagálunk, ha gyermekünk rosszabb jegyet hoz haza egy dolgozat után, mint amire számítottunk? Dicsérjük az erőfeszítéseit, és arra koncentrálunk, amit jól csinált? Vagy azt emeljük ki, amit elrontott, remélve, hogy ezzel megtaníthatjuk legközelebb jobban megoldani a feladatot? 

A kutatások azt mutatják, hogy az előbbi, „sikerorientált” reakció gyakoribb az Egyesült Államokban, mint Kínában, ahol a szülők gyakrabban választják az utóbbi, „kudarcorientált” válaszokat. A legújabb tanulmányok mindkét országban azt találták, hogy a sikerorientált hozzáállás általában növeli a pszichológiai jóllétet, de nem feltétlenül hoz tanulmányi sikereket, míg

a kudarcorientált válaszok jobban elősegíthetik a tanulmányi teljesítményt, de gyakran a gyerekek pszichológiai jólléte árán.

A kínai Tsinghua Egyetem kutatói Jun Wei vezetésével arra voltak kíváncsiak, hogy a különböző reakciók alapján a gyerekek eltérő képet alkotnak-e arról, a szüleiknek mi a fontos. A gyerekek számára ugyanis alapvető az a késztetés, hogy megfeleljenek a szüleik elvárásainak – az azonban, hogy mik ezek az általuk észlelt elvárások, szorosan összefügghet a jóllétükkel.

A kutatásban 447 amerikai és 439 kínai gyereket vizsgáltak. A gyerekek ugyanazon az évfolyamon tanultak, és a vizsgálat kezdetén átlagosan 13 évesek voltak. Egy év különbséggel kétszer töltöttek ki teszteket.

Az első alkalommal az egyik tesztben a gyerekeket arra kérték, hogy képzeljék el, hogy nagyon jól, majd nagyon rosszul teljesítettek egy iskolai feladatban, és becsüljék meg, hogyan reagálnának erre a szüleik, mennyire emelnék ki a negatívumokat, vagy a sikereiket. Ehhez ilyen válaszlehetőségek voltak, mint például: „A szüleim azt mondanák, hogy miért nem kaptam még magasabb pontszámot”, ha jól sikerült, vagy „A szüleim azt mondanák, hogy nem tanultam eleget”, ha rosszul teljesítettek.

A kutatás másik fontos része az volt, hogy a gyerekeknek meg kellett tippelniük, milyen célokat tűznek ki számukra a szüleik. Ehhez olyan kijelentésekről kellett dönteni, mint például: „Mennyire fontos a szüleid számára, hogy higgy a képességeidben?”, amit az önértékeléssel kapcsolatos szülői célok vizsgálatára használták. Ezzel szemben az olyan kijelentések, mint „Mennyire fontos a szüleid számára, hogy mindig megpróbáld legyőzni a gyengeségeidet?” arra vonatkoztak, hogy szülők önfejlesztési célokat tűznek ki gyermekeik elé.

Emellett a gyerekek olyan kérdőíveket is kitöltöttek, melyek az általános jóllétét, a szorongás és depresszió szintjét mérték.

Mindkét országban azt találták, azok a gyerekek, akik úgy érezték, hogy szüleik inkább sikerorientáltan reagálnak az eredményeikre, nagyobb valószínűséggel gondolták úgy, hogy azt várják el tőlük, hogy megtanulják pozitívan értékelni saját magukat. Ezeknél a gyerekeknél egy évvel később általánosan magasabb volt a jóllét szintje, és ez az USA-ban kevesebb szorongásos és depressziós tünettel is járt együtt. Hogy az utóbbi Kínában miért nem volt így, annak a szerzők szerint az lehet az egyik oka, hogy ott eleve nagyobb a teljesítménynyomás az iskolákban, mert olyan az oktatási rendszer, és a gyerekek magasabb stressznek vannak kitéve, ez pedig felülírja még a szülők bátorítását is.

Ezzel szemben azoknál a gyerekeknél, akiknek a szülei kudarcorientált reakciókat adnak, többen gondolták azt, hogy a cél az önfejlesztés, ami alacsonyabb pszichológiai jólléttel és több szorongással, magasabb depresszióval függött össze a későbbiekben.

A kettő között a lényeges különbség, hogy a sikerorientált válaszok a belső önbecsülésre, míg a kudarcorientáltak a külső önbecsülésre fókuszálnak.

Utóbbi esetben a gyerekek önbecsülése sokkal inkább válik teljesítményfüggővé, azaz akkor értékelik magukat pozitívan, akkor tartják magukat értékesnek, ha jól teljesítenek. Érthető módon ez hosszabb távon több szorongást generálhat, még felnőtt korban is, hiszen sokszor pont az jelent nagy váltást, hogy az iskolai környezet után a munkaerőpiacon egészen mások a teljesítmény-elvárások. Annak is megvan azonban a veszélye, ha csak a belső önbecsülést erősítjük, és semmilyen hangsúlyt nem helyezünk a teljesítményre, ugyanis ez kevésbé motiválja a gyerekeket arra, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból. Lelkileg valószínűleg jobban lesznek, de nem valósítják meg azt a potenciált, ami bennük van.

Mit tehetünk tehát, hogy a kecske is jóllakjon (sikeresek is legyünk), és a káposzta is megmaradjon (de ne menjen rá a lelki békénk)? A legjobb út talán az, ami Csíkszentmihályi javasol, hogy segítsünk gyermekünknek rátalálni arra a területre, ahol a tanulás és teljesítés önmagában is jutalmazó és motiváló számára. Az ilyenkor megélt flow élmény kívül-belül jutalmazó, hiszen amellett, hogy fejlődünk és sikereket érünk el, ezt nem a szorongás árán tesszük, hanem élvezettel, elmerülve abban, amit szeretünk csinálni.