„Ha padlón vagy, én melléd fekszem” – a terápiás szövetség kialakításának fontossága

Minden kapcsolat alapja a bizalom, és bizony nincs ez másként a terápiás folyamatban sem. Sokszor nem tudjuk pontosan megfogalmazni, hogy mitől működik a terápia, mik azok a központi elemek, amelyek által a kliens változást tapasztal a terapeutával folytatott közös munkában. Egyszerűen csak működik, és egyénenként eltérően bizonyos terápiás módszerek hatékonyabbak, mint mások. Cikkünkben annak járunk utána, hogy miért fontos a bizalom a terápiás kapcsolatban, mit tehetnek a felek ennek kialakításáért, és mi történik akkor, ha ez valamiért mégsem tud létrejönni.

Carl Rogers, a humanisztikus pszichológia atyja azt vallotta, hogy az a legjobb terápia, amely egyénre szabott. Így érthető, hogy míg bizonyos terápiás módszerek az egyik személy számára megfelelőnek bizonyulnak, közel sem lesznek ilyen hatékonyak egy másik személy esetében. Számos tanulmány elemzi azoknak a kutatásoknak az eredményét, amelyek a különböző pszichoterápiák hatásosságát hasonlították össze. A legtöbbjük következtetése az, hogy nagyon kis különbség mutatkozik az egyes megközelítések között. Érdemes kellő kritikussággal kezelni ezt az eredményt, és utánajárni a lehetséges magyarázatoknak. Ugyan most nem cél a különböző terápiás módszerek és megközelítések hatékonyságának egymással való versenyeztetése, annyit azért elárulhatunk, hogy a kutatásokban szereplő esetek átlagolása elrejtheti az adott terápia specifikus hatékonyságát. Lehetséges, hogy az egyes terápiás megközelítések csak bizonyos problémák kezelésében működnek. Így nekünk, szakembereknek azt szükséges felmérnünk (természetesen a szakmai kompetenciánkon túl), hogy a kliens milyen problémával érkezik, és erre melyik kezelés lesz a legalkalmasabb. Nem könnyű feladat ez, de szerencsére jó néhány támpontunk van ennek feltérképezésére. Ezzel pedig vissza is jutottunk az eredeti, rogersi gondolatmenethez és az egyénre szabott terápiás folyamathoz.

A már említett terápiás hatékonyság-kutatások eredményei ráirányították a figyelmet az úgynevezett „közös tényezők” azonosítására, vagyis a terápiás ülések azon nem-specifikus aspektusaira, amelyek a terapeuta technikáitól és elméleti beállítottságától függetlenül hatnak és vezetnek eredményre. Többek között ide sorolhatók a kliens elvárásai, a terapeuta empátiás készsége és pozitív hozzáállása, valamint a kliens-terapeuta közös célállítása – tehát annak tisztázása, hogy mi a terápia célja, hogyan fognak eljutni odáig, és ha szükséges, akkor annak meghatározása is, hogy mindezt mennyi időn belül szeretnék, hogy bekövetkezzen. Míg egyes közös tényezők meglétéről és fontosságáról vita folyik, azzal kapcsolatban széleskörű egyetértés van, hogy 

 a kliens-terapeuta kapcsolatban legelső helyen a bizalomra épült terápiás szövetség áll.

Enélkül az elméletek és a technikák meglehetősen keveset érnek a kívánt változás elérésében. Egy erős bizalmi kapcsolat a terápiás folyamatban lévő felek között megbízható mutatója a terápia sikerességének, gyakran a terapeuta képzettségétől vagy tapasztalatától függetlenül is.

Miért fontos a terápiás szövetség kiépítése?

Akik jártak már valaha terápiára, tudják, hogy ez egy nehéz és sokszor bizony nagyon kényelmetlen folyamat, ugyanis olyan érzésekről, tapasztalatokról, traumákról számolunk be, amelyek fájdalmat, szégyent vagy bűntudatot okoznak, és pont ezek miatt sokszor nincs is teljes belátásunk a történtekre. Annak érdekében, hogy megtalálhassuk magunkban, felszínre hozhassuk és megdolgozhassuk ezeket a negatív élményeket, biztonságban kell éreznünk magunkat. Éppen ezért a szakemberek terápia során egy olyan légkör kialakítására törekszenek, amelyben teljes mértékben megtapasztalhatjuk ezt a biztonságot. A terapeuta, akiben megbízunk, végig jelen van, így át tud segíteni minket azokon a nehézségeken és elakadásokon, amikről azt gondoljuk, egyedül nem menne. A biztonságos környezeten és az erős bizalmon kívül a kliens-terapeuta szövetség magában foglalja a legkülönbözőbb információk megosztásának lehetőségét, az őszinte kommunikációt, valamint kettejük kapcsolatának dinamikáját is.

A terapeuta elsősorban azzal segítheti a bizalmi légkör kiépülését, ha aktív hallgatója a másik fél narratíváinak, és annak lényegi pontjait kellő időben, átdolgozott módon vissza is idézi a kliens számára. Ezzel segíti őt, hogy az egyes eseményeket rendezett módon lássa, miközben a saját érzéseire, gondolataira fókuszál, és így folyamatosan szerzi vissza a kontrollt élete felett.

A kliens-terapeuta kapcsolat valójában egy empátiára és törődésre épülő csapatjáték, amelynek a felek nem csak résztvevői, hanem aktív alakítói is.

Ahogy a kliens a terapeuta támogatását érezve képessé válik szembenézni a nehézségekkel, hasonlóképpen a terapeuta is tisztán és szabadon kezd kommunikálni, miután meggyőződött a kliens beleegyezéséről.

Ki tud-e alakulni a bizalmi kapcsolat az online térben is?

A vírushelyzet következtében a terápiák nagy része online módon zajlik. Jelenleg még sok kétely van azzal kapcsolatban, hogy hatékony tud-e lenni így is a terápia (a rövid válasz erre az, hogy igen), ugyanakkor persze fontos figyelembe venni azt is, hogy a terápiás szövetség kialakítása egy új, megváltozott és valamennyire talán ismeretlen helyzetben nehezített lehet.

Azt már régóta tudjuk és tapasztaljuk, hogy a gépelt üzeneteket és a telefonos beszélgetéseket nehezebb értelmezni, mert nem látjuk az ehhez kapcsolódó testbeszédet és egyéb metakommunikációs jeleket. Ennél jobb lehetőséget nyújt a hangot és képet egyaránt magában foglaló online terápiás tér, mivel a kliens és a terapeuta láthatják egymást, és könnyebben detektálhatják a nonverbális jeleket is. Fontosnak tartjuk megjegyezni azt, hogy az online formában történő pszichológiai segítségnyújtás nem új keletű. Az internet és az okos eszközök rohamszerű fejlődése által számos lehetőség adódott a terápiák ily módon történő megtartására, már a vírushelyzetet megelőzően is. A különbség csak annyi, hogy míg korábban jellemzően olyan emberek vették igénybe ezt a formájú pszichológiai támogatást, akik helyzetük, életmódjuk, lakóhelyük vagy munkavégzésük miatt nem tudták megoldani a személyes üléseken való részvételt, most szinte az összes tanácsadási és terápiás folyamatot át kellett vinni az online világba. Ugyan ez menetében, tartalmában, hosszában vagy mélységében nem különbözik nagyon a személyes konzultációktól, fontos magunkban tisztázni, hogy ez egy átmeneti (kényszer)állapot, amely bár saját akaratunk ellenére történt, de továbbra is a javunkat szolgálja. Messzemenő következtetéseket nem tudunk még levonni ezzel kapcsolatban, rövid távon viszont elmondható, hogy a nehezített terápiás kapcsolat és az esetlegesen felmerülő technikai problémák ellenére is az online világ ad egy bizonyos fajta rugalmasságot, aminek segítségével a terápiás munka folytatódhat.

De hogyan következhet be a változás?

Rogers szerint a személyközpontú terápia három sarokköve a feltétel nélküli elfogadás, a hitelesség és az empátia. A terapeuta nem ítéli el a klienst azért, amit mond, de elfogadja őt olyannak, amilyen. És mivel őszintén nyilvánul meg a terápiás folyamatban, megmutatja, hogy ő is ugyanolyan emberi lény, nem pedig „csak egy szakemberként” van jelen a folyamatban. Az, hogy mindketten őszintén megnyilvánulhatnak ebben a szövetségben, segítheti a klienst abban, hogy minél hatékonyabban tudja megdolgozni magában a néha kellő mértékig ellenszegülő vagy szembesítő visszajelzéseket. Emellett pedig a terapeuta őszintesége arra is kiterjed, hogy beismeri, ha valamihez nem ért. Ez persze alapvető, mégis említést érdemel. A pszichológusok nagyon komoly önismereti utat járnak végig annak érdekében, hogy tisztában legyenek a kompetenciáikkal és a korlátaikkal, valamint hogy a klienseiket a lehető legjobb tudásuk szerint segítsék a közös terápiás munka során.

Az empátia fogalma sokkal mélyebb annál, mint ahogyan azt a köznyelvben használjuk. Ez nem csak azt jelenti, hogy a terapeuta visszajelzi, hogy érti a kliens nehézségeit, hanem ki is mutatja azt felé – más szóval kilép a saját egyensúlyi állapotából, és a kliens szemszögéből igyekszik megvizsgálni az adott helyzetet. Mindemellett pedig nem kényszeríti vagy sietteti a folyamatot, ha arra a kliens még nem áll készen. A terapeuta mindig ott tart a folyamatban, ahol maga a kliens. Ez egy példán keresztül szemléltetve úgy néz ki, hogy

ha a kliens padlón van, a terapeuta nem felsegíti, hanem lefekszik mellé, hogy aztán együtt álljanak fel.

A megfelelő kapcsolat kialakításával a kliens megtanul néhány dolgot magával kapcsolatban, amelyek változáshoz fognak vezetni. Egyrészt képessé válik hozzáférni a saját érzéseihez, gondolataihoz, és egyre inkább meg is érti azokat, tehát egyfajta „empátiát” tanúsít maga felé. Elkezdi reálisabban észlelni és elfogadni önmagát, vagyis önelfogadást is tanul. Végül, de nem utolsó sorban pedig megéli azt, hogy saját maga és a tapasztalatai között összhang képes fennállni.

Bizony előfordulhat, hogy nem tud kiépülni a kölcsönös bizalom

A bizalom, és ezáltal a terápiás szövetség egy folyamat, amely a kliens-terapeuta kapcsolat kialakításán és folyamatos fejlesztésén keresztül tud kialakulni. Ugyanakkor ez nem történik meg minden esetben törvényszerűen.

Számos oka lehet annak, ha nem mélyül el a felek közötti kapcsolat és nem alakul ki a bizalom. Például lehetséges, hogy nem volt megfelelő az időzítés vagy a módszer kiválasztása. Előfordulhat, hogy a kliens és a terapeuta eltérő elvárásokkal és motivációkkal vannak jelen az üléseken. Vagy valamilyen keretszegés történt, ami megakasztotta a bizalmi folyamatot. Adott esetben elképzelhető az is, hogy a megkereséskor a szakember nem megfelelően mérte fel a kliens helyzetét, elkezdték közösen a terápiás folyamatot, de a probléma túlmutat a terapeuta kompetenciahatárain. Még hosszasan lehetne folytatni ezt a listát, viszont a lényeg, hogy ha valamilyen oknál fogva nem épül ki a terápiás szövetség, az nem jelenti azt, hogy a terapeuta eleve rossz lenne vagy a kliens képtelen a változásra, egyszerűen a kettejük közti dinamika nem működött. Éppen ezért fontos, hogy szakemberek kellő önismerettel rendelkezzenek és kompetenciahatáraikat helyesen felmérve döntsenek a közös terápiás munka mellett vagy ellen, a kliensnek pedig legyen bátorsága váltani, ha azt érzi jónak. A terápia mindenki számára hosszú, nehéz, kanyargós és rögös út. A sikeresség érdekében ennek az útnak az egyik legfontosabb első, talán kicsit próba-szerencse lépése a különböző terápiás megközelítéseket képviselő és módszereket alkalmazó terapeuták kipróbálása, így egyszer csak jó eséllyel megtaláljuk azt, akivel a számunkra legmegfelelőbb szövetségre léphetünk.