Budapest, Szeged, Debrecen és Pécs után Kolozsváron is gyökeret vert a Mindset Pszichológia, így áprilistól a magyar közönség már Erdély fővárosában is látogathatja Pszicho-Kávéházainkat! Kolozsvári szervezetünk megalakulásával a Mindset Pszichológia országhatárokon átívelő szakmai közösséggé vált. Célunk, hogy a pszichológia tudományát erős szakmai alapokon állva, mégis közérthetően, a lehető legizgalmasabb módon, korlátok és határok nélkül juttassuk el az érdeklődők számára. 

Kolozsvár mindig is Erdély kulturális és irodalmi központja volt. A történelmi városban jelentős magyar kisebbség él, továbbá Kolozsváron működik Románia legjobb egyeteme, a magyar tagozatot is üzemeltető, a pszichológusképzést magyar nyelven is biztosító Babeș–Bolyai Tudományegyetem. Az intézmény keretein belül helyet kapó Alkalmazott Pszichológia Intézet magyar tagozata évtizedek óta működik sikeresen és magas színvonalon Kolozsváron.

A fent leírtak tükrében csak idő kérdése volt, hogy a Mindset Pszichológia mikor jelenik meg Kolozsváron. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem pszichológus oktatóinak közreműködésével, valamint a széleskörű hallgatói összefogásnak köszönhetően megalakult a Mindset Pszichológia Kolozsvár, így áprilistól a pszichológiatudomány iránt érdeklődő magyar közönség Budapest, Szeged, Debrecen és Pécs után Kolozsváron is látogathatja Pszicho-Kávéházainkat.

A Mindset Pszicho-Kávéház rendszerint egy gondolatébresztő előadással indul, amit – az adott témakört mélyebben feldolgozó – állandó szakemberekből álló kerekasztal-beszélgetés követ. A rendhagyó rendezvénysorozatról itt írtunk bővebben.

A Mindset Pszicho-Kávéházakon megszokott kerekasztal-beszélgetések Kolozsváron sem maradnak el. Állandó kolozsvári kerekasztalunk tagjai:

Dr. Dégi L. Csaba pszichológus, habilitált egyetemi docens, a Nemzetközi Pszicho-Onkológiai Társaság (IPOS) igazgatója

Dr. János Réka pszichológus, egyetemi adjunktus, a Kolozsvári Feuerstein Intézet igazgatója

Dr. Kálcza-Jánosi Kinga pszichológus, egyetemi adjunktus

Rácz Norbert unitárius lelkész

„A pszichológiában nincsenek határok” – vallják a Mindset Pszichológia kolozsvári közösségének tagjai. Mészáros Anna, Farkas Szabolcs, Barta Andi, Jakab Erika, Csatlos Mónika, Kiss Ádám és Csengeri Orsolya azért fognak dolgozni, hogy izgalmas előadásokon, interaktív beszélgetéseken és közös vitákon keresztül közelebb hozzák a pszichológia tudományát minden erdélyi magyar ember életéhez.

Kolozsváriak készüljetek fel, jövünk!