Ők is ugyanolyan emberek, mint mi” – halljuk gyakran. Ugyanúgy megbotlanak a lépcsőn, ugyanúgy nyűgösen kelnek reggel, és ők is próbálják elfedni mások elől, amit szégyellnek magukban. Holott nem kellene. Manapság minden negyedik ember szenved valamiféle mentális betegségtől. Statisztikailag lehetetlen lenne tehát, hogy közöttük ne találjunk olyat, aki valamiféle problémával küszködik. Nekik pedig épp az lenne a feladatuk, hogy bátran felvállalják azt, hogy ezzel a csomaggal a hátukon sem adták fel, s sikerült megvalósítaniuk az álmukat. Cikkünkben a teljesség igénye nélkül gyűjtöttünk össze híres embereket, akik mentális betegséggel élnek vagy éltek együtt.

Isaac Newton

A 17. század híres matematikusa, akinek nevéhez számos korszakalkotó felfedezés kötődik. Tőle származik az egyetemes tömegvonzás törvénye, s a klasszikus mechanika alapjainak lefektetése is. Newton azonban – a kor szóhasználatával élve – számos idegi defektussal küszködött. Bár akkoriban még nem ismerték a pontos okát, vélhetően bipoláris zavarban szenvedett.

Ludwig van Beethoven

Beethoven német zeneszerző, a bécsi klasszika nagy alakja. Ő is bipoláris zavarral küszködött, s sokak szerint épp mániás epizódjainak hatására szárnyalt leginkább a kreativitása, s ilyen időszakokban szerezte legismertebb darabjait. Mivel akkoriban nem állt rendelkezésére orvosságok széles tárháza, így ópiummal és alkohollal kívánta enyhíteni a betegsége tüneteit. Májproblémák miatt hunyt el.

Vincent van Gogh

A híres festő egész élete során hangulati zavarokkal küszködött. Betegségének pontos voltát a mai napig viták övezik. Sokak szerint epilepszia, mások szerint szkizofrénia állhatott viselkedésének hátterében. A grazi egyetem pszichiátriai klinikájának igazgatója, Hans Georg Zapotoczky szerint a művész 1888 és 1890 között készített alkotásainak egyes stíluselemei – mint a körök, félkörök, csillag alakú képződmények –, visszavezethetőek az epilepsziások temporális rohamai közben észlelt magatartászavarok hatására.

John Nesh

Az amerikai származású matematikus, aki a játékelmélet terén elért eredményei miatt Nobel-díjat is kapott, 31 évesen elmegyógyintézetbe került és paranoid szkizofréniávalkezelték. Életének történetét, s a betegséggel való küzdelmét dolgozta fel az Egy csodálatos elme című film. Az alkotás négy Oscar-díjat és négy Golden Globe-ot kapott.

Andy Warhol

Mi jut eszünkbe Warhol neve hallatán? Legtöbbünknek Marilyn Monroe arcképe vagy a leveskonzerv-sorozat. Mi a közös ebben a két alkotásban? Mindkettőből sorozatokat készített a művész és ismétlődő mintákat használt. Dr. Judith Gould – Nagy-Britannia legelismertebb autizmuskutató intézetének vezetője – szerint ezek a gyakran felbukkanó minták mind autisztikus jegyek a híres pop-art festő alkotásain.

Jim Carrey

A híres vígjátékszínész fiatalkora nem volt egyszerű. Édesapja elvesztette a munkáját, édesanyja betegségben szenvedett. Jimre óriási teher nehezedett ez által, s hamarosan depresszió tünetei jelentkeztek nála. Saját elmondása szerint a vígjátékok által lehetőséget kapott arra, hogy pozitív kiutat találjon a betegségéből.

 

Catherine Zeta Jones

A wales-i származású színésznő első sikere a Zorro álarca volt Antonio Banderas oldalán. Később olyan filmekben játszott, mint a Terminál, Tom Hanks főszereplésével. Mindenkit meglepett, mikor kiderült, hogy bipoláris zavarban szenved. Hozzáállása pedig becsülendő: 2011-ben hozták a hírt nyilvánosságra, ekkor egy mentális betegekkel foglalkozó klinikán kezeltette magát. Később számos fórumon beszélt a betegségéről, hogy másokat is arra sarkalljon, hogy ne titkolják el mások elől, mivel ez a gyógyulás első kulcsa.

J.K. Rowling

Nevének hallatán szinte mindenkinek egy dolog jut eszébe: a Harry Potter könyvek megalkotója. A muglik elvarázsolójáról azonban kevesen tudják, hogy az első könyv megírása után depresszióval küszködött. Újszülött gyermekét gondozta, elvált a férjétől, s a hirtelen jött siker hatására öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok gyötörték. Mára azonban sikerült megküzdenie a problémáival, s elmondása szerint ebben a pszichoterápiának is jelentős szerepe volt. Később így nyilatkozott: „A világ tele van csodálatos dolgokkal, amiket még nem láttam. Miért tagadnám meg magamtól a lehetőséget, hogy megtapasztalhassam őket?

David Beckham

A híres futballsztár 2006-ban beszélt először arról, hogy „mindennek tökéletesnek kell lennie körülötte”. A precíz rend iránti igény magyarázata az obszesszív-kompulzív zavar, amely egy kényszerbetegség. Nincs egyedül vele, hiszen az Oscar-díjas Leonardo DiCaprio is beszélt már arról, hogy enyhe fokú OCD-je van.

Adam Levine

A Maroon 5 frontembere gyermekkora óta ADHD-s, mely egy fejlődési rendellenesség. Nyíltan beszél arról, hogy óriási küzdelmet jelentett számára az iskolában, hogy ülve maradjon és koncentrálni tudjon az órákon. A betegség felnőtt életében is elkísérte, s a dalok írásakor is nehézségeket okozott számára a stúdióban. Ma már szószólója az ADHD-s betegeknek, számos fórumon beszél arról, hogy nincsenek egyedül, hiszen a betegség kezelhető.

Britney Spears

Legtöbbünk még emlékszik a popsztár 2009-es idegösszeomlására. A média minden lépését követte, túl volt egy szakításon és folyamatos szerepkonfliktusokjellemezték az életét. Dr. Mark Goulston pszichiáter így nyilatkozott róla: „Nem kapta meg azt a segítséget, amire nagyon nagy szüksége lett volna”. A hangulati zavarait a legtöbben bipoláris zavarral magyarázták.

Nicole Kidman

Az ausztrál színésznő, modell és énekesnő olyan zavarban szenved, mely nem könnyíti meg mindennapi munkáját. Pánikrohamok gyötrik ugyanis, főként a kamerák előtt. Elmondása szerint a pillangók folyamatosan ott vannak a gyomrában, amikor felgyulladnak a reflektorok vagy amikor át kell sétálnia a vörös szőnyegen.

Reflektorfényben az életem

Természetesen nem minden híresség mutat becsülendő példát. Köztük is akadnak olyanok, akik nem fogadják el a betegségüket, nem kezeltetik magukat vagy épp

ártanak saját maguknak a probléma orvoslása helyett.

Van jelentősége azonban annak, hogy a sztárok felvállalják a betegségüket. Ennek hatására ugyanis sok ember képes bátorságot meríteni, s hasonlóképpen cselekedni. Felmérések szerint egyre több a bipoláris zavarban szenvedő beteg. Mindez azonban nem feltétlenül magyarázható azzal, hogy valóban több emberben alakulna ki a viselkedésváltozás. Inkább annak köszönhető, hogy egyre tudatosabbak vagyunk a betegséggel kapcsolatban. Filmeket forgatnak róla, újságcikkek jelennek meg a témában, s időről-időre egy-egy híresség vallomásán keresztül az emberek eljutnak addig, hogy színt merjenek vallani. Ez a legtöbb fent említett betegségnél is hasonlóan alakul.

Kitaposott úton járunk

Talán volt, akinek a betegségéről már halottunk, s volt, akin meglepődtünk, hiszen meg sem fordult volna a fejünkben, hogy valamilyen problémával küszködik. A lista még hosszasan folytatható, és természetesen közülük sem mindenki beszél nyíltan a problémáiról, de a cél egy:

ne adjuk fel.

Sokuk példaként áll előttünk, hiszen megmutatták, hogy nem szabad feladni, s igenis lehet így is érdemi életet élni.