„Két éves korig nincsen hiszti. Két éves korig a gyermek sír, mert valamire szüksége van, és amint azt a szükségletet kielégítették – feltehetőleg a gondozó –, a sírás megszűnik" - hangzott el egy egyetemi előadáson. De mi a különbség sírás és hiszti között? Mi játszódik le a gyermek fejében hisztizés közben? Mit jelent ez valójában? A gyermek vajon tudatosan „használja” ezt a viselkedésformát céljai elérése érdekében, vagy ténylegesen belső feszültséget él meg ilyenkor?
Életünkben előbb utóbb lehetőségünk nyílik közelebbről megfigyelni egy apró élet felcseperedését: gyermeket vállalunk, a testvérünknek gyermeke születik, a barátaink vagy közeli hozzátartozóink gyerkőcének keresztszülei leszünk. Személyesen megtapasztalhatjuk, miként változik, fejlődik a gyermek, illetve miként lesz egyre ügyesebb és jobb bizonyos tevékenységekben – például olyan dolgok megszerzésében, melyeket „akar”. Erre remek eszköz lehet a hiszti. Nos, járjunk utána.
Az érzelmes agy rejtelmei: a hiszti otthona
Medveczky Kata pszichológusnő cikke alapján röviden úgy lehet elmagyarázni, hogy agyunk bizonyos funkciókért felelős területei feloszthatóak. Az érzelmi agy (limbikus rendszer) az erőteljes érzelmek központja. Itt keletkeznek az érzelmek, a hiszti esetében releváns a düh, félelem és a szorongás. Ezt racionális agyunk (neocortex) által tudjuk szabályozni. Mivel agyunk nagyobb része (75%-a) születésünk után fejlődik ki, ez gyermekként még fejletlen, így nagyon nehéz az érzelmeink szabályozása. Ez a rövid biológiai magyarázata annak, hogy miért hisztizik gyakran egy kisgyermek: nem képes kordában tartani érzelmeit agyi fejletlenségéből kifolyólag. Az érzelmek szabályozásának elsajátításában, illetve kontrollálásában lesz segítségünkre a szülő, gondozó és pedagógus. Tehát
a hiszti olyan állapot, amelyben a gyermeket elárasztják az érzelmei, és ezzel nem tud mit kezdeni.
Ha definiálni kellene, a hiszti olyan figyelemfelkeltő, zavaró viselkedés produkálása – akár egy cél elérése érdekében –, melyet a környezet zavarónak tart, ezért igyekszik megszüntetni. A gyermek tehát keresi a figyelmet, (bonyolultabb) szükségleteit kívánja kielégíteni. A hiszti és sírás sokszor keveredik a köztudatban, azonban fontos megemlíteni, hogy nem minden sírás hiszti, és nem minden hiszti jár sírással. Síráskor komoly distresszt (negatív idegességet) él meg egy gyermek, még az igazi hiszti esetében ez nincs jelen.
Hisztények: a hisztit gyakran válthatja ki éhség, fáradtság, unalom, erőteljes érzelmek (mint például csalódottság, frusztráltság, tehetetlenség, veszteség, meg nem értettség). Mindemellett számtalan tényezőn múlik, hogy egy gyermek mennyire hajlamos a hisztire, ez pedig két nagy csoportra osztható: a gyermeki és a szülői perspektívára. A gyermek részéről a hiszti az átélt érzelmek, viselkedés, genetikai meghatározottság, vagyis alkatiság kérdése (temperamentum, szenzitivitás, kialakult kapcsolat a gondozóval, kötődés). A szülő (esetleg gondozó, nevelő, pedagógus) részéről a türelem, korlátok, tiltások, a nevelés kérdése a leginkább meghatározó. Természetesen ezek egymásra hatása is elengedhetetlen a hiszti tárgyalásakor: vajon mi az oka annak, hogy hisztizik a gyerek, és erre miként reagál a felnőtt.
„Hisztis kölyke”
Sebestyén Eszter pszichológusnő szavai nagyon jól tükrözik a hisztiről kialakult képet:
,,A hiszti még mindig úgy él a köztudatban, mint a neveletlenség legnyilvánvalóbb megnyilatkozása."
A hiszti azonban egy adott életkorban nagyon is természetes, a fejlődés egy lépcsőfoka, amiben az öntudat ébredezését, az akarat megnyilvánulását felfedezhetjük fel. Vizsgáljuk meg néhány fentebb említett aspektusát.
Gyermeki tényező a temperamentum lehet. A temperamentum a köztudatban élő „vérmérséklet” kifejezéshez hasonlítható, mindennapjaink során is biztosan előfordult már, hogy valakit temperamentumosnak neveztünk. Mit jelent ez pszichológus szemmel nézve? A pszichológiában ez valamilyen külső ingerre adott típusos (bizonyos fajta) válasz formájában kifejeződő jelenség. A temperamentum egy független, személyünktől elválaszthatatlan tulajdonság, amely kölcsönhatásban van más funkciókkal (érzelmekkel, aktivitási szinttel, stb). Így hát velünk született, biológiailag adott dolog, de mindig szociális kontextusban jelenik meg. A környezet (kontextus) hatással van a személyre, ez a hatás pedig kölcsönös.
Thomas és Chess (1950) három temperamentumtípust azonosított: könnyű, nehéz és felmelegedő. A könnyű temperamentumú gyerekek keresik az új ingereket, könnyebben alkalmazkodnak, és hangulatuk pozitívabb. Nehéz temperamentumú gyerekeknél ennek ellenkezője valósul meg: az új ingereket kerülik, nehezen alkalmazkodnak, és hangulatuk sokszor feszült, borús. A lassan felmelegedő gyerekek az újdonságokra enyhébben reagálnak, lassan alkalmazkodnak. Ezek alapján elképzelhető, hogy a nehéz temperamentumú gyerekek például nyűgösebbek, többet hisztiznek, mint a könnyű temperamentumúak, hiszen fizikailag is leterheltebbek, hangulatuk nyomottabb, alkatilag máshogy reagálnak a környezetükre. Ebből is láthatjuk, hogy igen változatos a gyermekek hozzáállása a külvilághoz, így hisztérikus kirohanásaik is különbözőek lehetnek.
Már megint a kötődés...
A kötődésünk sok mindent meghatároz életünkben, éppen ezért szerepe lehet a hiszti jelenségében is. Biztonságos, szorongó-elkerülő, szorongó-ambivalens, illetve elárasztott kötődési mintázatról beszélhetünk. Ennek jellemzőiről itt és itt olvashatnak részletesebben.
A kötődési stílusok tekintetében a biztonságosan kötődő gyermekek fogják leginkább kifejezni akaratukat, így azt is ők érzékeltetik legerősebben, ha valami akaratuk ellenére történik: a hiszti náluk erősebb vagy gyakoribb lesz. Ezután az elárasztott, elutasító, majd a félelem-teli gyermekek törekszenek leginkább a nyugalomra, békességre. Tehát minél inkább stabil a környezettel való kapcsolat (van/nincs kapcsolat, biztonságos/elkerülő), annál jobban megengedheti magának a gyermek a hisztit, illetve minél inkább tart a gyermek a csalódástól, a visszautasítástól, annál kevésbé mer hisztizni.
Amivel a szülő váltja ki a hisztit – ha a szülő váltja ki
A szülő korlátoz, tilt, más szóval nevel, mégpedig arra, hogy vannak dolgok, amiket nem tehet meg a gyermek annak ellenére, hogy szeretné. Az a mód, ahogyan a gyermekeket neveljük és reagálunk rájuk, erőteljesen hat arra, hogy agyuk melyik része aktiválódik leginkább. A korlátozás célja sosem az, hogy a gyermek károsodjon, hanem annak biztosítása a cél, hogy egészségesen tudjon fejlődni, alkalmazkodni tudjon környezetéhez és társaihoz: a gyermek jól és biztonságban érezze magát. Tiltani is lehet bizonyos dolgokat, de ezt módszeresen kell tenni. Ebben fontos szempont a gyakoriság, az, hogy egyszerre egy dologra vonatkozzon a tiltás, és az is fontos, hogy életkorának megfelelően magyarázzuk el a gyermeknek, mi miért történik. Békéné szavaival élve:
,,A nevelés igen fontos, nem szabad a gyermekeket abba a tévhitbe ringatni, hogy bármit megtehetnek."
Viszont a túlkorlátozás sem vezet jóhoz, hiszen a gyermek nem tudja kiélni egészséges kíváncsiságát, nem tud tapasztalatot szerezni, ami a megfelelő (érzelmi) fejlődéséhez is elengedhetetlen lenne. A szülő gyakran élhet meg szégyent, vagy félhet egy-egy hisztiroham kitörésétől. Ez leginkább amiatt van, mert fél, hogy mások rossz szülőnek tartják, aki biztosan elrontott valamit, vagy nem neveli jól a gyermekét, és ezt olyan emberek is szóvá teszik, akik bizonyára ugyanúgy keresztülmentek ilyesmin. Dr. Vekerdy Tamás szerint ez a jelenség, ahogyan mások felett ítélkezünk, egy mentálhigiénés probléma, mellyel mindenképpen foglalkozni kell, de semmiképpen sem szabad az embernek magára vennie.
,,Nem kell amiatt rosszul éreznünk magunkat, ha gyerekünk egy kicsit a földön marad és ordít."
Ehelyett sokkal inkább arra érdemes a figyelmünket fordítanunk, hogy felismerjük a különböző hisztitípusokat, és ennek megfelelően tudjuk kezelni azokat. Miért, van többféle hiszti típus is? Természetesen. Ahogyan többféle hisztitípussal, úgy többféle javaslattal is előálltak a szakemberek, hogy mi szükséges a hiszti adekvát kezeléséhez: ilyen például a türelem, az érzelmi dacba való bevonódás elkerülése, a nyugalom, és a szükségletek felismerése. Erről bővebben itt esik szó.
Összességében a hiszti egy komplex dolog, amelynek sok tényezője, számos lehetséges magyarázata lehet a gyermek agyi érésének, alkatiságának, temperamentumának, valamint kötődésének függvényében. Szülőként persze keserédes lehet a felismerés, hogy ez a korszak is beköszöntött: egyrészről megnyugodhatunk, hogy egy természetes folyamat ,,áldozatai" vagyunk és gyermekünk egészségesen fejlődik, másrészről idegpróbáló feladat, óriási kihívás a hiszti kezelése. Ugyanakkor aggodalomra semmi ok, mert bizonyára felnőttünk a feladathoz, hogy gyermekünk esetleges kirohanásait hatékonyan kezeljük.
Felhasznált irodalom
Ainsworth, M. D. S., Blehar, M. C., Waters, E., Wall, S. (1978): Patterns of attachment: A psychological study of the strange situation. Erlbaum, Hillsdale, NJ.
Bartholomew, K., Horowitz, L. M. (1991): Attachement styles among young adults: A test of a four-category model. Journal of Personality and Social Psychology, 61, 226–244.
Bekéné Zelencz, K. (2018) A bölcsődés korú gyermekek nevelésének kérdései. Sárospataki Pedagógiai Füzetek, 73-80. ISSN 0230-0435
Bowlby, J. (1969): Attachment and loss: Volume 1: Attachment. The International PsychoAnalytical Library, 79. The Hogarth Press and the Institute of Psycho-Analysis, London.
Hámori, E., Dankháziné Hajtman, E., Urbán, S., Martos, T., Kézdy, A., & Horváth-Szabó, K. (2016). A felnőtt kötődés új típusai?: eredmények a Kötődési Stílus Kérdőív (ASQ-H) magyar változatával. Alkalmazott Pszichológia, 16(3), 57-77.
Nagy L, Gyöngyösiné K. E. A személyiség tipizálása a klasszikus és modern temperamentum elméletekben. In. Gyöngyösiné Kiss Enikő, Oláh Attila (szerk.) (2007): Vázlatok a személyiségről – a személyiség-lélektan alapvető irányzatainak tükrében. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó.
Internetes források
Medveczky Kata – pszichológus: Miért hisztizik a gyerek?
Sebestyén Eszter pszichológus írása