Hitelesen dicsérni – a dán boldogság egyik alappillére

Sokszor hallhatjuk a szülőket a következő jelzőkkel dicsérni gyermekeiket: milyen okos, szép, tehetséges. Nagyon fontosak a mindennapi dicséretek és a megfelelő visszajelzések az eredményekre. De biztos, hogy ebben a formában a leghatásosabbak? Mit tanulhatunk a dicséretről a dán gyermeknevelés által? Hogyan dicsérjük gyermekeinket, hogy reziliensek, önbizalommal teliek és motiváltak legyenek?  

Az elmúlt években sokat hallhattunk arról, hogy mennyire fontos, hogy dicsérjük gyermekeinket, mert ezzel elősegíthetjük az önbizalmuk és önértékelésük növekedését. Sokan úgy gondolják, hogy ezért mindenért meg kell dicsérni a gyermeket, és nem szabad megfeledkezni erről egy nap sem. Ez a pozitív attitűd a mindennapi visszajelzés felé nagyon jó, de oda kell figyelnünk, hogy hogyan tesszük mindezt.

Rengeteg jelzőt tudunk kapásból mondani gyermekünkre, ha egy szép színes rajzzal áll elénk. „De ügyes vagy! Milyen okos vagy!” Viszont, ha valami rosszaságot követ el, akkor már érezzük, hogy nem a legjobb azt mondani, hogy „Nagyon rossz voltál!”, hanem ehelyett érdemesebb azt, hogy „Most rosszat csináltál”.

Az amerikai kultúrára jellemző az, hogy állandóan dicsérgetik a szülők gyermekeiket, hogy ezzel adjanak nekik önbizalmat. Agyondicsérik őket, hogy milyen okosak és szépek. Ezzel ellentétben a dán kultúrában másra helyezik a hangsúlyt a dicséretekben. Érdemes lehet megfigyelnünk a módszereiket és a szemléletmódukat, hiszen 1973 óta szinte minden évben elnyerték a legboldogabb ország címet az OECD felméréseben. Fontos értékeik közé tartozik a szerénység. Számukra a szerénység az, hogy tudják, kik ők, és ezért számukra nem fontos a másik folyamatos elismerése, hogy értékesnek érezzék magukat. A munkára, a fejlődésre és az erőfeszítésre helyezik a hangsúlyt. Így dicséretként ahelyett, hogy „Okos vagy, hogy sikerült a vizsgád!” inkább azt mondják, hogy „Látszik mennyit tanultál, mert meglett az eredménye”.

A feladatra és a munkára összpontosítanak, ezzel azt tanítják meg, hogy képesek a készségek elsajátítására

és még nem mesterei annak. Ez a fajta szemléletmód fejleszti a rezilienciát és növeli a belső erőt. De Carol S. Dweck, a Stanford Egyetem pszichológusának a kutatásai tudnak a legjobban rávilágítani, hogy milyen más hatásai lehetnek ennek a megközelítésnek.

Okos vagyok vagy kitartóan dolgoztam? 

A szülői dicséret azt is meghatározza, hogy a gyermek hogyan gondolkozik az intelligenciájáról. Ha mindig azt jelzik vissza számára, hogy okos, ügyes, eszes, tehetséges, akkor úgynevezett rögzült vagy fix gondolkodás alakulhat ki benne. Az intelligenciáját állandónak és fixnek tekintheti.

Ezzel ellentétben ha az erőfeszítésekre és a folyamatra koncentrálunk, vagyis azt hangsúlyozzuk, hogy a munkája által folyamatosan fejlődhet, akkor rugalmas gondolkodás alakul ki. Ezek a gyerekek az intelligenciájukat nem állandónak, hanem változtathatónak és fejleszthetőnek gondolják megfelelő erőfeszítésekkel.

A rögzült gondolkodásmóddal rendelkező gyerekeknek, akiket tehetségük miatt dicsérnek állandóan, nagyon fontos, hogy mások hogyan ítélik meg őket. Meggyőződésük, hogy már birtokában vannak a tudásnak és képességeknek, így egy-egy nehezebb feladatban nem szeretnek erőfeszítéseket tenni. Hiszen ez azt mutathatja meg számukra és a külvilágnak, hogy mégsincsenek birtokában és elveszthetik a korábban megszerzett jelzőket.

A rugalmas gondolkodással rendelkezők pedig nem az intelligenciájukra, hanem

az erőfeszítésekre összpontosítanak. Számukra érdekes dolog a tanulás és pozitív az erőfeszítés.

Kudarc esetén inkább jellemző rájuk, hogy több erőfeszítést fejtenek ki és új megoldásokat, módszereket keresnek és alkalmaznak a problémákra.

A rögzült és rugalmas szemléletmódot Dweck és munkatársai egy nagyon érdekes kutatásban vizsgálták. Fő kérdésük az volt, hogy hogyan hat a dicséret a teljesítményre. Ötödik osztályos gyerekeket osztottak két csoportra és kirakós feladatokat kellett megoldaniuk. Eltérően dicsérték meg a teljesítményüket. Az egyik csoportnak azt mondták: „Nagyon okos lehetsz, hogy megoldottad ezeket a feladatokat!”, ezzel a rögzült szemléletmódot idézték elő. A másik csoportnak azt jelezték vissza, hogy „Biztosan keményen megdolgoztál azért, hogy megoldd a feladatokat”, ezzel a rugalmas gondolkodásmódot segítették. Ezután a gyerekeknek intelligenciával kapcsolatos állításokról kellett eldönteniük, hogy mennyire értenek velük egyet. Azok, akiket okosságukért dicsértek, inkább egyetértettek azzal, hogy az intelligencia statikus és állandó. Azok, akiket kemény erőfeszítésükért dicsértek meg, úgy jellemezték az intelligenciát, mint ami munkával fejleszthető.

Kihívás vagy kudarc 

A magabiztosságra és a kihívásokkal való megküzdésre is hatással vannak ezek a szemléletmódok. A következő feladatnál a rögzült gondolkodással jellemezhető gyerekek nagy része inkább könnyebb feladatot választott, azért hogy tökéletes eredményt érjenek el. Úgy érzték, hogy nem kockáztathatják meg, hogy ezt a jelzőt elveszítsék, így olyan feladatot választottak, amelyben biztos, hogy nem hibáznak. Az erőfeszítésükért dicsért csapatban azonban teljesen más volt tapasztalható. Kielncven százalékban a nehezebb feladatot választották, amely tanulási lehetőséget biztosított a számukra.

A harmadik feladatban az eddigiekhez képest sokkal nehezebb feladatot kellett megoldaniuk a gyerekeknek. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a különböző dicséretek után hogyan reagálnak a kudarc élményére. Az okosságuk miatt dicsért gyerekek, amikor nehézségbe ütköztek a feladat során, nagyon hamar elvesztették az önbizalmukat és lelkesedésüket. Mivel azt dicsérték meg korábban, hogy eredendően okosak, a kifejtett erőfeszítések viszont ennek az ellenkezőjét jelezték számukra. Így ezt kudarcként élték meg. A másik csoportban viszont nem hagyott alább a lelkesedés és az elégedettség, kitartóan próbálkoztak a feladat megoldásával.

Önbizalomhiány következményei

Majd végül egy ugyanolyan nehézségű feladatot kaptak a diákok, mint az első feladat volt, és amelyet korábban már megoldottak. Ám a okosságukért dicsért gyerekek az előző feladatban megélt kudarc és önbizalomcsökkenés miatt itt rosszabbul teljesítettek, mint korábban. A rugalmas szemlélettel rendelkező diákoknál pedig javult a teljesítmény. Még egy izgalmas része volt a kutatásnak. A végén arra kérték a diákokat, hogy jelentsék be névtelenül az eredményeiket. Azt látták, hogy a rögzült gondolkodásmóddal jellemezhető ötödikesek negyven százaléka mondott több pontot, mint amennyit valójában megszerzett. A teljesítményükért dicsért gyerekek esetében csak tíz százalék tette ugyanezt. Ez is lehet a gyökere annak, hogy manapság olyan sok csalás történik az iskolákban.

Koncentráljunk a folyamatra!

Nagyon fontos a dicséret és a visszajelzést! De nem mindegy, hogy hogyan. Milyen érdekes, hogy a szülők és a tanárok is jó szándékból dicsérik a gyerekeket, és ez mégis azt eredményezi, hogy a gyerekek elveszítik az önbizalmukat, ha nehézségekkel találják magukat szemben. Ha erősíteni akarjuk a motivációjukat és rugalmasságukat, akkor az erőfeszítést és a folyamatot dicsérjük! Elismerhetjük az aktív szerepvállalást, a fejlődést, a kitartást, az új megoldási módokat. Ezzel azt segítjük elő, hogy később új és nehéz helyzetekben ne a kudarcot lássák meg, hanem a fejlődés lehetőségét.

Hagyjuk el a megszokásból jövő dicséreteket! Ne az egyszerű és könnyű feladatokat dicsérjük meg! Ebből azt tanulja meg a gyermek, hogy a gyorsan, egyszerűen és hibátlanul kivitelezett feladatokért jár a dicséret. Ez nem teremt jó alapot a kihívások elfogadásához. Mindig fejlődési szintjének megfelelően fogalmazzuk meg dicséretünket, és vegyük észre a változásokat!

Házi feladatként pedig gyűjtsünk olyan folyamatot dicsérő mondatokat, amelyek a jövőben leválthatják az „Okos vagy!” dicséretet.

Végezetül néhány példa a folyamat dicséretére:

„Ez egy sokáig tartó és nehéz feladat volt. Nagyon tetszik, hogy figyeltél, végig csináltad és befejezted. Ez aztán a kitartó munka!”

„Meglett az eredménye annak, hogy tegnap olyan sokat foglalkoztál a szótanulással, és többször felmondtad magadnak a szavakat. Ezt nagyon jól csináltad!”