Hogyan érinti a csecsemőt a szülő múltja? – A generációk közötti rejtett kapcsolatok

Milyen mély nyomokat hagynak traumáink gyermekeink életében és egészségében? Vajon milyen mértékben örökítjük át nekik érzéseinket, traumáinkat és tapasztalatainkat? Mennyire formálja múltunk őket, és milyen jövőt hozunk létre számukra?

Minden szülő legfőbb vágya, hogy gyermeke számára biztonságos és szerető közeget teremtsen. Ma már rengeteget tudunk arról, hogyan érdemes foglalkozni utódainkkal, hogy megelőzzük traumáik kialakulását. Azonban van egy hatás, ami közvetlenül a szülőktől érkezik a kisgyermek felé és mégsem vagyunk tudatában. Egy olyan árnyék, amely még a legösszetartóbb, legszeretetteljesebb családokban is jelen lehet. Ez pedig a transzgenerációs hatás. Ennek témáját leginkább holokauszttúlélők gyermekeinél megfigyelt tünetek kapcsán kezdték vizsgálni. Azonban ma már tudjuk, hogy számos más trauma is képes kialakítani ezt a jelenséget: természeti katasztrófák, fertőzések, nélkülözések, erőszakos cselekmények, szélsőséges körülmények és erős stresszhatások. Ezért érdemes a felmenőink élettörténetében tájékozódnunk, és személyes traumáinkkal is foglalkoznunk.

Fontos tudnunk, hogy saját és felmenőink negatív tapasztalatai már a kezdetektől fogva formálják csecsemőnkkel való viszonyunkat.

 Mégis hogyan befolyásolja az én traumám a gyermekemet?

Azok a szülők, akik sikeresen dolgozták fel saját traumáikat, ijesztő helyzetben pontosan érzékelik gyermekeik aggodalmát és megnyugtatóan tudnak reagálni rá. A szülő nem mutatja a rémület jelét, a kontroll a kezében van. Így a csecsemő megnyugszik.

Az a szülő, aki küzd a feldolgozatlan traumákkal, nem képes mindig abból az egészséges és gondoskodó szülői énjéből reagálni, amire a csecsemőnek szüksége lenne. Előfordul, hogy nem tudja a gyermeket megnyugtatni ijesztő helyzetben, mert ő maga sem nyugodt. Ez a szülő vagy nem reagál a csecsemőre, vagy rémületet mutat. Így a csecsemő szorongása fennmarad.

A csecsemő még nem is beszél, de már jelen van az életében egy sötét, ismeretlen „ijesztő”. Amivel olyan piciként kell szembesülnie.

Ebben a szituációban a félelem és szorongás uralja kettőjük interakcióját. A feldolgozatlan traumák ismételten, kéretlenül, új alakban jelennek meg a gyermekkel való viszonyban. Az utód pedig beépíti az anya tudattalan szorongását. A múlt sebei újra és újra felbukkannak, a gyermek pedig tudattalanul átveszi ezeket a mintákat. Így olyan erős családi normák alakulhatnak ki a trauma által, amelyek a mindennapok részét képezik. A gyermek felnőttként közvetlen saját tapasztalat nélkül is fenntarthatja ezeket a szülőknél látott szokásokat.

Például ha gyermekünk azt látja, hogy indulás előtt kényszeresen négyszer ellenőrzzük le a gáztűzhelyet, mivel édesanyánk egyszer feltekerve felejtette az egyik gázrózsát, amiből majdnem katasztrófa lett, előfordulhat, hogy gyermekünk is szorongani fog minden indulás előtt, kényszeres ellenőrzéseket tart, annak ellenére, hogy nem ismeri a történetet.

Őseink asztala és a mi egészségünk

A felmenőink és saját tapasztalataink meghatározhatják akár gyermekünk öregedésének jellemzőit is. Sőt, akár „beprogramozhatják” a későbbi betegségeket is. Ez nem azt jelenti, hogy gyermekeink sorsa előre meg van írva, de az öröklött és a tapasztalt körülmények határozottan befolyásolhatják az egészségi állapotukat, vagyis növelhetik bizonyos betegségek valószínűségét.

Például a kutatások rávilágítottak arra, hogy az előző generációk táplálkozási szokásai döntő módon befolyásolhatják élettartamunkat, a bennünk rejlő betegségeket és még halálunkat is.

Ezáltal rádöbbenhetünk arra, hogy a múlt döntései nemcsak a történelemkönyvekben élnek tovább, hanem az egészségünkön is nyomot hagynak.

Ha nem beszélek róla, nem is létezik….

Súlyos traumát átélve azt érezhetjük, hogy nem vagyunk képesek beszélni az átélt szenvedésről. Sőt, azt gondolhatjuk, hogy ha senkinek sem mesélünk tapasztalatunkról, kontroll alatt tudjuk tartani saját traumáink hatásait. Az átélt traumák hatása azonban sokszor olyan mélyre hatolnak, hogy a szavak ki nem mondása nem elegendő ahhoz, hogy azok kontroll alatt maradjanak.

Sokan abban a hitben élünk, hogy a hallgatás által családunkat kíméljük meg a traumák terhétől, holott az emlékek nemcsak a memóriánkban élnek tovább, hanem az életünk minden mozzanatában: az érzéseinkben, a gondolkodásmódunkban, a reakcióinkban, és még a mindennapi rutinokban is. Gyermekeink pedig ebbe a légkörbe születnek bele.

Lássunk egy megtörtént esetet. Egy fiatal férfi kényszeres gondolatokkal, rémálmokkal küzdött kisgyermekkora óta. Álmai valamilyen gyermekkori bántalmazásra utaltak, azonban semmilyen emléke vagy erre utaló jel nem volt az életében. Amikor a terápiás üléseken mélyebbre ásott és anyjához fordult válaszokért, meghökkentő felfedezést tett: édesanyja szintén hasonló álmokkal küszködött. A rémálmok mögött az anya saját elfojtott emlékei húzódtak meg, amelyek gyermekkori szenvedéseit tükrözték. Ezek az emlékek, melyeket az idők során elfojtott, a fiához tértek vissza. A fiatal férfi története így nemcsak saját múltjának rejtélyeibe enged betekintést, hanem felhívja a figyelmet arra is, hogy a traumák nem csupán egy ember életében hagynak mély nyomot, hanem generációkon keresztül érezhető a hatásuk.

A kutatások arra utalnak, hogy a titkolózás, ahelyett, hogy megvédené szeretteinket, épp ellenkezőleg, további stresszt és bizonytalanságot generál.

Ha nem osztjuk meg velük ezeket az emlékeket, családtagjaink fantáziájára bízzuk a magyarázatkeresést. Ez pedig sokszor még ijesztőbb és zavaróbb képet festhet a valóságnál. Ezért fontos megnyitni az ajtót a kommunikáció előtt és lehetőséget adni a megértésre, a gyógyulásra. Mindezt persze mindig a életkornak megfelelő módon. 

Ha úgy érzed, további támogatásra van szükséged, fordulj Terápiás és Tanácsadó Központunk szakembereihez, akik pszichológiai tanácsadás keretein belül segítenek neked a nehézségekkel való megküzdésben és az egyensúly kialakításában.