Hogyan segít nekünk a Gestalt?, II. rész – Fritz Perls munkássága

„Én én vagyok. Te te vagy. Nem azért vagyok ezen a világon, hogy az elvárásaid szerint éljek 

és te sem azért vagy ezen a világon, hogy az elvárásaim szerint élj. Te te vagy, és én én vagyok. Ha így egymásra találunk, az csodálatos. Ha mégsem, akkor nincs mit tennünk.” Így szól az úgynevezett „Gestalt-ima”, mely irányt vesztett emberek tömegének adott útmutatást egy harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb életvitelhez. Ez a néhány mondat meglehetős pontossággal foglalja össze a 20. század egyik kiemelkedő hatású pszichoterapeutájának világnézetét. És hogy mindez hogyan függ össze az eddig inkább elméleti síkon ismert alaklélektannal? Gestalt-sorozatunk második részében kiderül!

Noha az alaklélektan századeleji, kezdeti szakasza a tudománytörténetben inkább az érdekesnek vélt képek, mintázatok gyűjtőhelyeként vonult be a köztudatba, a manapság egyre szélesebb körben alkalmazott Gestalt-terápiák jól megfigyelhetően Wertheimerék elvein alapszanak. Ha pedig a leghíresebb és legnagyobb hatást kiváltó Gestalt-terapeutát kell megkeresnünk, akkor érdemes vigyázó szemeinket az 1890-es évek Berlinjére vetnünk, ahol is egy bizonyos Friedrich Salomon Perls – vagy ahogy később ismertté vált: Fritz Perls – megszületett.

A vándorlás évei

Perls érdeklődése eleinte az orvostudományokra irányult, és csak később fordult a pszichológia (és annak századeleji legkurrensebb formája, a freudi pszichoanalízis) felé. 1933-ban, a náci hatalomátvétel után költözött családjával Hollandiába, majd Dél-Afrikába, ahol végül megalapította pszichoanalitikus intézetét. Itt írta meg első könyvét, mely az Ego, éhség és agresszió címet kapta. A második világháború után New Yorkba költözött, ahol további pszichoterápiás gyakorlata mellett megírta újabb fontos összefoglaló művét, a Gestalt Therapy: Excitement and Growth in the Human Personality című írását.

Ekkorra a tudósban már kiforrni látszott az a világ- és emberszemlélet, mely egyszerre hordozta magában Wertheimerék alaklélektanát, Jan Smuts dél-afrikai filozófus (és államférfi) holizmusát, valamint az ez idő tájt az USA-ban már egyre népszerűbb individualista szemléletet.

Ezen szemléletek összegyúrásából és gyakorlati szintre emelésével született meg Perls terápiás módszere, a Gestalt-terápia.

Gestalt a gyakorlatban

Mint korábbi cikkünkben már említettük, az alaklélektanra nagy hatást gyakorolt Kurt Lewin mezőelmélete, mely szerint az egyén cselekedete állandó interakcióban van az őt körülvevő környezettel, és fordítva. (Az egyén és a környezet közös terét nevezte Lewin mezőnek.) Perls meglátása szerint vívódásaink, lelki zavaraink alapvetően abban gyökereznek, hogy tévesen kezeljük énünk és környezetünk határait, ez pedig hibás interakciókat szül.

Mivel a mező mindkét tagja folyamatos változásban van, életbevágóan szükséges, hogy kellő rugalmassággal tudjunk reagálni a környezet ingereire, sikeresen tudjuk integrálni azokat viselkedésünkbe, énképünkbe. Egy rosszul integrált személyiség vagy alárendeli magát a környezetnek (nevezhetjük ezt akár társadalomnak, családnak, vagy a freudiánus terminológiával élve, felettes-énnek), vagy másik esetben a maga igényeit helyezi környezetének elvárásai fölé. Perls szerint az első eset következménye a neurózis, a másodiknak pedig – az ő szavajárásával élve – a bűnöző személyiség. A Gestalt-terápia célja Perls szerint az, hogy a személyiség, énhatárai pontos kijelölésével, egyensúlyt teremtsen igényei között. Az ilyen ember „felismeri a kapcsolati határt saját maga és a társadalom között, megadja a császárnak, ami a császáré, és megtartja saját magának, ami neki jár”. Gestalt-nyelven szólva: nem különül el az alak és a háttér; és ez a helyzet, csakúgy mint a Rubin-váza esetében, zavart okozhat az észlelésben, az adaptív működésben.

A Gestalt-terápia tehát – csakúgy, mint az elméleti szintje – az egészlegességet állítja előtérbe. Célja, hogy az egyén önmagát és környezetét, őt körülvevő világát egy közösen lélegző, egymásra reagáló szerves egészként láttassa. Hogy ezt elérje, nagy hangsúlyt fektet az intenzíven megélt kapcsolatokra – legyen szó önmagunkkal, a környezettel vagy akár a terapeutával megélt viszonyra.

A Gestalt-terapeuta reagál, bevonódik és konfrontálódik,

- sokkal inkább jelen idejűvé teszi a terápiás ülést, mint az azt megelőző pszichoanalitikus módszerek. Perls pedig számtalan előadást, konferenciát tartott, ezáltal gyakran közönség előtt is bemutatta gyakorlati fogásait. Az 1950-60-as évek Amerikájának nagy hatású (bár megosztó) pszichológusává vált, aki a laikusok számára is új perspektívákat nyitott az énfejlődésben. Gyakorlatai, meglátásai a mai napig is használható tudással bírnak terápiában, tanácsadásban, coachingban egyaránt. Korunk meghatározó pszichológiai jelensége, a neurózis kapcsán tett meglátásaival pedig Gestalt-cikksorozatunk harmadik, és egyben befejező részében foglalkozunk majd.