Hogyan tudnék élni nélküled? - A gyászfeldolgozás és annak stádiumai

Hogyan zajlik egy szeretett személy elvesztése után a gyászolás folyamata és ennek milyen nehézségei lehetnek? Mikor beszélhetünk késleltetett vagy patológiás gyászról? Milyen stádiumait különíthetjük el a gyászfeldolgozásnak? Hogyan segíthetjük a gyászoló személyt? Következő cikkünkben Verena Kast “A gyász” című könyve alapján keressük a válaszokat a feltett kérdésekre.

Emberi létünkhöz hozzátartozik az a tapasztalat, hogy a halál miatt elveszítünk egy vagy több szeretett személyt az életünk során. Azonban korábban a halálról és az elmúlásról való kommunikációt magas falak vették körül, amelyek nem tették lehetővé, hogy ezekről a tapasztalatokról nyíltan beszélni lehessen. Napjainkban ezek a falak már leomlóban vannak, ma már szabad és kell is gyászolni. Ebben a folyamatban mérföldkőnek tekinthető a svájci pszichológus, Verena Kast “A gyász: egy lelki folyamat stádiumai és esélyei” című könyve, amelyben nyílt őszinteséggel ír a gyászolás jelenségéről, a gyász különböző stádiumairól, illetve a gyászmunkában megjelenő lehetséges elakadásokról. A szerző a könyv megírásához saját gyakorlati terápiás tapasztalatait vette alapul, így a munkájában megismert esetpéldákkal illusztrálja a szakmai leírásokat, ami még közelebb hozza az olvasót ehhez a nehéz témához.

Milyen következményekkel járhat a veszteség átélése és a gyász megélése?

Egy szeretett személy elvesztése alapvetően megrengeti a világnézetünket és az önértékelésünket, sőt átalakulásra is kényszerít bennünket. A szerző ezt így fogalmazza meg a könyvében: “A halálélmény átgázol rajtunk, letaglóz, elbizonytalanít önmagunkban és mindabban, amit eddig természetesnek tartottunk.” Egy szeretett személy halála rávilágít a saját mulandóságunkra, illetve egy részünk nekünk is eltávozik a személlyel együtt. Azonban fontos kiemelni, hogy a halált és veszteséget sokféleképpen átélhetjük, így nem csak valakinek a visszavonhatatlan halálára vonatkozhat, hanem általában minden veszteséget, csalódást, kudarcot és elvonási tünetet is ide sorolhatunk. Ennek nyomán egy kapcsolat megszakadása is kiválthat hasonló kétségbeesést a személyben. Ezek a fájdalmas tapasztalatok és veszteségélmények szélsőséges halálélményt okoznak, így szükséges következményük a gyász, mint érzelem megélése.

Ez változást hozhat a személyiségfejlődésben, így a gyász hozzájárulhat önmagunk megvalósításához. 

Milyen nehézségek léphetnek fel a gyászolás kapcsán?

A gyászoló gyakran úgy érzi, hogy nem tudja megállni a helyét a világban, így hamarosan ellenséges közegnek fogja érzékelni a környezetét, illetve nem lesz képes másokhoz közeledni. Létrejön az elszigetelődésnek, a szorongásnak és a világtól való elidegenedésnek az ördögi köre, amely megnehezíti vagy akár teljes mértékben ellehetetleníti az új világlátás kialakulását a személyben. Mindemellett az emberek általában nem tudják, hogyan viselkedjenek a gyászolóval, ezért ezt a dilemmát gyakran úgy oldják meg, hogy inkább messze elkerülik őt. Ezzel a gyászoló környezete tovább mélyíti a gyászhoz és a veszteségélményhez társuló magányosság és a sehova sem tartozás érzését a gyászoló személyben. De fontos tudni azt is, hogy nemcsak a környezete viszonyul máshogy a gyászolóhoz, hanem a gyászoló is másként látja és észleli a világot. A gyász leköti a személy energiáinak a nagy részét, így kevéssé érdeklik más dolgok, mint a gyász, gyakorlatilag semmi egyébhez nem érez magában elég erőt.

Súlyos veszteség után felmerülhetnek a személyben öngyilkossági gondolatok is, hiszen a szuicídium látszólag megoldást nyújtana a veszteségből fakadó nyomasztó problémákra. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a gyászolók ritkán vetnek véget önkezükkel az életüknek, viszont nagyon gyakran nyúlnak kábítószerekhez. Amikor a gyászoló benne ragad a veszteség okozta érzelmi káoszban, és szinte megsemmisíti, leteperi őt a fájdalom, akkor beszélhetünk krónikus, komplikált vagy késleltetett gyászolásról.

Ilyen patológiás gyász esetén a veszteség 1 év után is szinte kizárólagosan meghatározza a gyászoló életérzését,

rányomja bélyegét az egészségére és átmenetileg sem teszi lehetővé számára, hogy örömöt éljen át. Sőt ilyenkor jellemző a gyászoló személyre a nyugtalanság és az elégedetlenség, a lecsökkent önbecsülés, a szomorúság, a kimerültség és a nagyfokú bűntudat.

Milyen stádiumai vannak a gyászfeldolgozásnak?

Bár a különböző szerzők más és más stádiumait különítik el a gyász feldolgozásának, a szerző a könyvében 4 egymást követő fázist írt le, amelyekről fontos részletesebben is szót ejteni:

1. Az elutasítás stádiuma: Az elutasítás, a bénultság és a közöny időszaka, amikor a gyászolót érzéketlenség jellemzi, s egyfajta dermedtség keríti hatalmába. Ebben a szakaszban jellemző lehet a veszélyekkel szemben tanúsított hihetetlen közöny is. Ilyenkor felmerül a gyászolóban a kérdés, hogy “Mit kezdjek a saját életemmel egy ilyen súlyos veszteség után?" Hirtelen bekövetkező haláleseteknél gyakran ez a fázis hosszabbra nyúlik.

2. A felszakadó érzelmek stádiuma: Amikor a gyászoló a bénultság és mozdulatlanság állapotából átkerül oda, hogy már bánatot és dühöt is érezhet, amelyeket kifejezésre is juttathat.

Ebben a szakaszban rendkívül elevenné válik az elveszített személyre való visszaemlékezés, illetve újból felidéződnek az örömök, de emellett a düh, a szorongás és a szomorúság is felszínre törhet. Ilyenkor a felszínre törő érzelmek nagy valószínűséggel a gyászoló személy alapvető lelki állapotától függnek. Egy korábban is szorongó személy inkább nagyfokú szorongást él át, míg az indulatkezelési nehézségekkel küzdő gyászoló inkább dühkitöréseket mutat.

A gyászoló gyakran bűnbakot és vétkest keres, hogy ezzel egy rövid időre könnyítsen a gyászon.

A düh, a félelem és a tehetetlenség érzéséből kiinduló reakcióit az ellen fordítja, aki elsőként az útjába kerül. De a vétkes nem csak egy külső személy lehet, akár saját magát is hibáztathatja szerette elvesztése miatt, s ennek nyomán felszínre törhetnek a bűntudat és az önvád érzései.

3. A keresés és az elválás stádiuma: A keresés felfogható úgy is, mint a halál elfojtása, azonban kísérlet is lehet, melyben a gyászoló beépíti mindazt az életébe, amiket az elveszített személy jelentett számára. Az elhunyt személlyel való állandó foglalkozás ebben a stádiumban segítheti a gyászolót felkészíteni a veszteség elfogadására. Azonban az elhunyt keresése mellett megjelenhet a vele való eggyé olvadás vágya is, amikor a gyászoló ezzel próbálja a veszteséget meg nem történtté tenni, s úgy akar tovább élni, mintha mi sem történt volna. Ennek nyomán a keresés időszakában a legnagyobb a veszélye az öngyilkosságnak.

4. Az önmagunkhoz és a világhoz fűződő új viszony kialakításának stádiuma: Két ember kapcsolata közös világot teremt kettejük között, s a halál ennek a közös világnak a szétesésével jár együtt. Ennek nyomán a gyászmunka fontos lépése a világhoz való új viszony kialakítása.

Ennek a fázisnak az az előfeltétele, hogy a gyászoló kialakítson magában az elhunyt személyről egy belső képet.

Azonban ebben veszély is rejlik, hiszen ez a belső kép túl erős is lehet, szinte mintha egy második személyisége lenne a gyászolónak, így képtelen lesz új viszonyt kialakítani önmagával és a világgal. A gyász folyamata akkor tud befejeződni, ha a gyászoló el tudja fogadni a veszteséget, és a veszteség hátterében valami értelmet is fel tud fedezni.

Fontos tisztázni, hogy bár ezek a különböző stádiumok egymást követik, de mindig számolnunk kell akár többszöri visszaeséssel is, amikor egy korábbi szakaszba esik vissza a gyászoló személy. Emellett a gyászmunkában minden stádium magában rejti annak a veszélyét, hogy a gyászoló benne marad egy adott szakaszban és nem lép tovább vagy elfojtja a gyászt magában. A gyász elfojtása és a lezáratlan gyászfolyamatok gyakran depresszióhoz vezethetnek, amelyet a személy maga megmagyarázhatatlannak tart, de egy terápiás folyamatban a segítő szakember felfejtheti ezeket a háttérben meghúzódó okokat.

Hogyan segíthetjük a gyászoló személyeket?

1. Az első stádiumban lévő gyászolóval fontos érzékeltetnünk, hogy nincs egyedül, de nem szabad kiskorúként vagy védőbúra alá vett személyként kezelnünk őt. Fontos megtalálni az optimális egyensúlyt a közelség és a távolságtartás között, illetve elfogadni a személy pillanatnyi érzéketlenségét, hiszen ez nem érzelmi sivárságból, sokkal inkább érzelmi megrázkódtatásból fakad.

2. A második stádiumban lévő gyászolónál tudnunk kell, hogy a személy haragja és dühe ránk is irányulhat, főleg ha egy múltbeli vagy jelenlegi eseménnyel kapcsolatban eltérő álláspontot képviselünk, mint ő. Ebben a stádiumban az a legfontosabb, hogy osztozzunk a gyászoló élményeiben és értő füllel, figyelmesen hallgassuk meg őt.

3. A harmadik stádiumban lévő gyászolónál fontos, hogy ne erőltessük, hogy adja fel az értelmetlen keresést és végérvényesen fogadja el a veszteséget. Empatikusan kell hozzáállnunk a gyászoló történeteihez, fantáziáihoz, amelyek fenntartják az érzelmeit.

Látható tehát, hogy milyen komplex folyamatok játszódnak le egy gyászoló személyben, s hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeni egy szeretett személy elvesztése után. Fontos tisztában lenni ezekkel a mechanizmusokkal, hiszen így jobban érthetjük mit él át a gyászoló és hogyan tudunk neki a legtöbbet segíteni, hogy túljusson ezen a nehéz időszakon.