Hol kezdődik a másik, hol végződöm én? – Énhatáraink fontossága

A pszichológiai értelemben vett énhatárok, a határtartás képességének kérdése kapcsolataink és életminőségünk szempontjából meghatározó tényezők. Határaink kijelölése nem egyszerű feladat. Az erre való képességet korai tapasztalataink, személyiségbeli jellegzetességeink, illetve aktuális kapcsolataink minősége is befolyásolhatja. Hogy miért is fontos énhatáraink felismerése, kijelölése és fenntartása? Cikkünkben a határhúzási nehézségek eredetére, jellegére és optimalizálási lehetőségeire igyekszünk rávilágítani. 

Az elmúlt években a határok fogalma az antropológia, a történelem, a politikatudomány, a szociológia és nem utolsósorban a pszichológia területén végzett kutatások középpontjába került.

Cikkünkből megtudhatod:

• Milyen jelei lehetnek annak, ha nem megfelelően jelöltük ki énhatárainkat?
• Miképp tanulhatunk meg bátrabban nemet mondani?
• Hogyan segít minket a határhúzás a boldogabb kapcsolatok felé?

Lélektani értelemben a határok kérdése alatt leginkább az énhatárokat értjük, amelyek jellemző módon egyéni szükségleteink mentén körvonalazódnak.

Énhatáraink kijelölése kapcsolataink, egyéni öngondoskodásunk és életminőségünk szempontjából is meghatározó tényező. Az ideális önismeret formálása, a másokkal való egészséges kapcsolataink kialakítása nem egyszerű feladat még a legkiegyensúlyozottabb egyének esetében sem. 

Interperszonális kapcsolatokban a határok oda-vissza működnek: a kapcsolat mindkét szereplője eldöntheti, hogy hol kezdődik, illetve végződik egyéni komfortzónája, valamint hogy mit és milyen mértékben szeretne a kapcsolatban felfedni a másik előtt, milyen mértékben szeretne közel kerülni a másik félhez mind fizikai, mind érzelmi tekintetben.

A kapcsolatok világában a határok közé tartozhatnak a fizikai korlátok, de olyan tényezők is, mint a tér, az idő, az érzelmi jelenlét vagy az érzelmi elérhetőség, az önfeltárás vagy a kötődés minősége is.

Énhatáraink emellett egyénenként eltérőek is lehetnek. A kulturális különbségek, a személyiségbeli különbözőségek, továbbá a társadalmi kontextus eltérései egyénileg formálhatják azokat. 

A „határtalanság” esetleges következményei

Énhatáraink kijelölésének nehézsége esetén gyakran kell megküzdenünk különböző negatív érzelmekkel vagy belső tapasztalatokkal.  

Érezhetjük úgy, hogy jelentősen többet fektetünk kapcsolatainkba, mint amit ideálisnak vélünk

– aránytalanul, konzekvensen többletenergiát fektetünk kapcsolataink fenntartásába, mellyel egyidőben nem tapasztaljuk meg a számunkra ideális reciprocitást. 

Fontos szempont, hogy egy adott kapcsolat kölcsönössége sosem a maximálisan egyenlő arányú energiabefektetésen múlik, hiszen természetes, hogy esetenként mi vagyunk az „aktívabb” fél, más helyzetben pedig a másik fél fektet valamivel több energiát a kapcsolat fenntartásába. Így tehát nem a tökéletes egyenlőség, hanem a kölcsönös reciprocitás érzetének megléte a hangsúlyos szempont. Ennek hiánya azonban olykor rámutathat arra, hogy határaink kijelölése talán nem megfelelő módon történik, amely kihatással lehet a kapcsolat működésére is.

Előfordulhat, hogy túlzott felelősségvállalásunk vagy felelősségérzetünk is összefüggésben áll határhúzási nehézségeinkkel,

melynek következtében aránytalanul nagymértékben vállalunk hányadrészt egy adott kapcsolati helyzetbe fektetett energiából. 

Erre vonatkozóan negatív érzések jelenhetnek meg bennünk például úgy, hogy neheztelünk, frusztrációt érzünk, dühösek vagyunk a másikra. Sok esetben pedig meg sem tudjuk igazán nevezni, mi okozza belső frusztrációnkat vagy nehéz érzéseinket. Pedig ezek gyökere olykor az elmosódott határokban, az ennek következtében eltolódott arányokban keresendő. 

Megeshet, hogy az elmosódott határok következtében használva vagy kihasználva érezzük magunkat kapcsolatainkban,

illetve ezzel összefüggésben akár saját magunknak is nehézséget okozhat annak felmérése, hogy mit várhatunk el jogosan egy adott kapcsolat keretein belül. 

Határhúzás fontossága és módjai 

Tisztán látszik tehát, hogy mind kapcsolataink, mind életminőségünk szempontjából fontos, hogy képesek legyünk adekvát és ideális mértékben határokat húzni, saját énhatárainkat kijelölni.   

Ennek elsődleges módja lehet saját egyéni szükségleteink meghatározása. Az egyéni szükségletek felismerése korántsem egyszerű feladat. Ahhoz, hogy felismerjük belső igényeinket, fizikai és érzelmi szükségleteinket, szükség van megfelelő mértékű önvizsgálatra. Határhúzási nehézségek esetén többek között épp ez okozhat bizonyos fokú problémát, lévén, hogy a másokra irányultságra való fogékonyság nem kizárólagosan, de szerepet játszhat énhatáraink kijelölésének nehézségében.

Gyakorta felmerülő szempont határaink kijelölésének esetén az ebből fakadó esetleges negatív érzésekkel, akár bűntudatunkkal való megküzdés is.

Az ominózus „nemet mondás” sokunk számára nehézséggel járhat,

hatékony kivitelezés esetén pedig gyakran nézünk szembe bűntudattal, amiért nyíltan meghúztunk egy határt. Ilyen esetben segíthet, ha felismerjük, milyen érzések is keletkeztek bennünk ilyen helyzetekben, majd elfogadjuk ezeket az érzéseket anélkül, hogy az esetleges bűntudat hatására megváltoztatnánk korábban meghozott döntésünket. 

Szintén fontos szempont, hogy mi magunk is aktívan cselekedjünk énhatáraink meghúzásának érdekében, hiszen sajnos nem feltétlenül várhatjuk el a környezetünktől, hogy igényeink szerint tiszteletben tartsa azokat. A fent említett szempontokon túl meghatározó tényeztő, hogy a szóbeli jelzéseinket – szükség esetén – aktív cseledet kövesse a részünkről. Például, hogy egy ponton túl magunkra zárjuk az ajtót, ha a környezetünkből valaki rendre kéretlenül besétál rajta. 

Mások határhúzásának elfogadása szintén kiemelkedő elem a kapcsolati működésünk szempontjából. Lévén, hogy határaink meghúzása mindannyiunk esetében asszertív jognak tekintendő, így fontos, hogy mi magunk is elfogadjuk, hogy kapcsolati partnerünk is meghúzza a saját határait. Ennek következtében gyakran ütközhetünk nehézségekbe, leginkább azért, mert a másik fél határhúzásait olykor fenyegetőnek érezhetjük, vagy úgy gondolhatjuk, az ő határhúzása inkább szól rólunk, mint róla. A valóságban azonban

mindannyiunknak joga van saját szükségleteink és határaink figyelembevételéhez, így érdemes ezt a szempontot is előtérbe helyeznünk kapcsolatainkban.

Az énhatárok kijelölése tehát a kapcsolatban résztvevő mindkét fél számára meghatározó tényező, amely segít szabályozni kapcsolataink minőségének formálódását is, ideális esetben elősegítve egy egészségesebb kapcsolódást önmagunkkal és másokkal egyaránt.