„Olyan mintha a másik felem lenne” – jellemezzük gyakran legjobb barátunkkal való kapcsolatunkat. Befejezzük egymás mondatait, kitaláljuk egymás gondolatait és nekünk is fáj, ami neki. Habár általában az ezekhez hasonló kijelentéseket csak metaforikusan értjük, egy friss kutatás eredményei alapján közeli barátainkat néha valóban úgy kezeljük, mintha a részeink lennének. Úgy tűnik, bizonyos vonásainkat hajlamosak vagyunk szinte közösként észlelni!
A Hartford University kutatócsoportja arra volt kíváncsi, mennyire kezeljük a számunkra fontos személyeket önmagunk részeként észlelési szinten? Különböző kísérleti helyzetekben azt találták, hogy közeli barátainkra önmagunkhoz hasonló módon reagálunk.
Mintha barátaink átfedésben lennének saját énünkkel.
Több helyzetet vizsgáltak a kérdés megválaszolására és meglepő eredményekre jutottak.
Magamat látom benned?
A kutatás első felvonásában a résztvevőknek egy fényképsorozatot kellett megnézniük, aminek elemei vagy saját magukat, vagy egy közeli barátjukat ábrázolták. Minden alkalommal, amikor feltűnt egy fotó a képernyőn, a lehető leggyorsabb gombnyomással kellett dönteniük, hogy kinek az arcát látják. Kontrollként ugyanilyen feltételek mellett saját és egy hozzájuk korban és nemben hasonló híresség arca között kellett választaniuk. A kísérleti személyek reakcióideje lassabb volt, amikor a barátjukról kellett döntést hozni! Tehát
nehezebben különítették el a hozzájuk közelálló személy arcát a sajátjuktól,
mint egy hírességét. A további elemzések megállapították, hogy az eredmények függetlenek attól, mennyire hasonlított az adott résztvevő a barátjára vagy a hírességre.
Én és az ő határán
A vizsgálat második felében összekeverték a résztvevők saját arcvonásait, a barátjuk vagy egy rájuk külsőleg hasonlító híresség vonásaival. A feladat ugyanaz maradt, mint az első kísérleti helyzetben. A lehető leggyorsabban kellett döntést hozniuk, hogy a megjelenő arckép kihez tartozik. Az eredmények itt is hasonlóan alakultak. A résztvevők lassabban hozták meg az ítéletüket abban az esetben, amikor vonásaik a barátjukéval voltak összekeverve, mintha hírességével.
Mind a barát, mind a híresség esetében teljesül az ismerősségi hatás, hiszen olyan arcokról kellett dönteni, amiket egyébként könnyűszerrel felismertek. Éppen ezért a kutatók feltételezése szerint az eltérések hátterében az áll, hogy
a számunkra fontos személyeket mintegy önmagunk részeként kezeljük.
Mivel a vizsgálat viszonylag kis mintával dolgozott és kizárólag nők vettek benne részt, messzemenő következtetések levonásához mindenképpen szükség lesz további kutatásokra. Ugyanakkor az eredmény, miszerint a hozzánk közelállók észlelési szinten gyakorolnak hatást énhatárainkra, meglepő és fontos következményekkel járhat.
Felhasznált szakirodalom Ketay, S., Beck, L. A., Riela, S., Bailey, C., & Aron, A. (2018). Seeing you in me: Preliminary evidence for perceptual overlap between self and close others. Journal of Social and Personal Relationships, 0265407518788702.
