HPV ABC – Mit jelent a HPV és milyen pszichológiai hatásai vannak?

A HPV, vagy más néven humán papilloma vírus egy olyan kórokozócsalád, amelynek tagjai eltérő mértékben jelentenek veszélyt az ember számára. Mára már több, mint 150 fajtáját ismerjük, ezeket pedig 4 kategóriába sorolhatjuk: magas, közepes, alacsony, illetve nem ismert kockázatú típusok. Szerencsére létezik védőoltás a vírus néhány magasabb rizikójú fajtája ellen, a megfelelő mennyiségű és minőségű információátadás pedig kulcsfontosságú tényező a negatív pszichológiai hatások csökkentésében. Cikkünkből kiderül, hogy testi-lelki szinten mivel jár a fertőzés és milyen tényezőkkel kell számolnunk, ha pozitív teszteredményt kapunk.

A magas kockázatú HPV típusok (pl. a 16-os és 18-as) jelenléte a méhnyak, a hüvely, a szeméremtest, a végbélnyílás, valamint az orr-garat régió rosszindulatú daganatainak nagy százalékáért felelnek, míg az alacsonyabb rizikójú típusok általában „csak” nemi szemölcsök kialakulását okozzák. Fontos azonban megjegyezni, hogy az esetek 97-98%-ában az immunrendszer 1,5-2 év alatt magától legyőzi a vírust és az nyomtalanul eltűnik. Ténylegesen csupán az esetek 2-3%-ban alakulnak ki daganatos elváltozások. Utóbbiak rizikóját viszont növelik az immunrendszert gyengítő tényezők, mint például az autoimmun betegségek vagy a dohányzás.

Szerencsére létezik védőoltás a HPV néhány magasabb rizikójú fajtája ellen, melyet hazánkban a 12 éves lányok térítésmentesen igényelhetnek a háziorvostól, ám későbbi életkorban is beadható mind nőknek, mind férfiaknak – ekkor már térítés ellenében. Néhány országban, például Ausztráliában, nem csak a lányok, de már a fiúk is megkapják a védőoltást kiskamasz korukban. Habár a HPV kapcsán főleg a nőkről esik szó, a férfiak is ugyanúgy ki vannak téve a vírus veszélyeinek. A különbség inkább az, hogy az ő immunrendszerük hamarabb legyőzi, így náluk könnyebben marad észrevétlen a fertőzés.

A szexuálisan aktív népesség 90%-a élete során a legalább egyszer megfertőződik a HPV valamely típusával.

A védőoltás ellenére sajnos a méhnyakrák a negyedik leggyakoribb ráktípus a nők körében. Dél-Amerika, Afrika, India és Délkelet-Ázsia különösen érintett területnek számít, ahol sokan nem élik túl a betegséget. Ezeken a területeken a nők sokkal kisebb százaléka jut megfelelő orvosi ellátáshoz, mint mondjuk Európában vagy Észak-Amerikában, pedig a rákmegelőző állapotok, illetve a daganat korai stádiuma még jól kezelhető. A szűrések tehát kulcsfontosságú tényezők a megelőzésben. Finnországban például drasztikusan lecsökkent a méhnyakrákos esetek száma a szűréseken való részvételi arány növekedésével.

Maga a vírus másokkal való érintkezés útján terjed, melyek közül bizonyított a bőr-bőr, nyálkahártya-nyálkahártya és bőr-nyálkahártya érintkezés, ám végeztek vizsgálatokat fertőzött tárgyakkal is, melyekről szintén tovább terjedhet a vírus. Éppen ezért már nem teljesen állja meg a helyét az a kijelentés, hogy a HPV kizárólag szexuális úton terjed. Ugyanakkor növeli a fertőzés kialakulásának kockázatát a szexuális élet korai kezdete, a partnerek gyakori cseréje, a gumióvszer használatának hiánya, valamint a nem megfelelő szexuális higiénia.

A HPV fertőzés pszichológiai vonzatai

Pozitív HPV teszteredményt kézhez kapva a nők nagy része sokkos állapotról számol be, amely érzést kontrollvesztettség, önvád és harag is kísér. Megjelenhet a bizonytalanság érzése is, ha elmarad a megfelelő tájékoztatás, kevés információ áll rendelkezésre és nem tudni, mi lesz a következő lépés. Pozitív citológiai (rákszűrés) eredmény esetén pedig fokozottan jelentkeznek a nehéz érzések. A pozitív HPV teszteredményből azonban még nem következik egyenesen a citológiai elváltozás, ugyanakkor hajlamosak vagyunk túlbecsülni a betegség kialakulásának valószínűségét, ami szintén növeli a stressz- és szorongásszintünket.

A kutatások is azt mutatják, hogy a pozitív teszteredménnyel rendelkező nők kellemetlennek és zavarba ejtőnek találják, hogy a HPV-nek köze van a szexualitáshoz. Kifejezetten tartanak a mások általi megbélyegzéstől, és félnek, hogy könnyűvérűnek, illetve romlottnak tartják majd őket. Félelmeik pedig sajnos nem alaptalanok. A pozitív HPV teszttel rendelkező nőket nagy valószínűséggel hibáztatja a környezetük a teszteredményük miatt. Gyakori torzítás például, hogy az igazságos világba vetett hitünk miatt meggyőződéssel állítjuk, hogy az emberek jogosan betegednek meg, és azt kapják, amit megérdemelnek.

A társadalom előítéletei jelentősen megnehezítik a betegség elfogadását (Mennyire felelőtlen/meggondolatlan vagy…stb.). A fertőzés azonban más úton is lehetséges, és akár monogám kapcsolatokban is megjelenhet, hiszen a vírus képes inaktívan lappangani a szervezetben, és csak évekkel később tüneteket okozni. Az a tény pedig, hogy 10-ből 9 ember az élete során legalább egyszer átesik HPV fertőzésen, inkább azt erősíti, hogy mindez mára már a szexuális élet egyik velejárója.

A megfelelő információátadás kulcsfontosságú tényező a negatív pszichológiai hatások csökkentésében

Egy kutatás alapján azok a nők, akiket tájékoztattak a fertőzés gyakoriságáról, alacsonyabb szintű stigmatizációról, szorongásról és szégyenérzetről számoltak be. A legmagasabb szintű szégyenérzetet és megbélyegzettségérzést pedig az a csoport érte el, akik nem ismerték a fertőzés előfordulási gyakoriságát, csak annyit tudtak a betegségről, hogy szexuális úton terjed.

A méhnyakrák pszichológiai vonzatai

A HPV és a méhnyakrák közti összefüggés még közel sem annyira épült be a köztudatba, mint például a dohányzás és a tüdőrák kapcsolata. A méhnyak daganatos elváltozásait 91%-ban a HPV okozza, ami elég erős összefüggés, ám mégsem vagyunk ennek tudatában. Egy kutatásból kiderül, hogy a brit nők csupán 2,5%-a tudja helyesen azonosítani a HPV-t a méhnyakrákért felelős rizikófaktorként. Az USA-ban valamennyivel jobb a helyzet, de az arány ott is 20% alatt maradt.

Bár a HPV fertőzést az esetek túlnyomó többségében legyőzi az érintettek immunrendszere, a fennmaradó 2-3%-ban daganatos elváltozásokat okoz. A rák diagnózisa hatalmas lelki sokkhatás, a legtöbbünk szemében felér egy halálos ítélettel. A halálfélelem érzése általában végig is kíséri a betegséget. Egy kutatás szerint az USA-ban, illetve Európában még mindig a ráktól tartanak a leginkább az emberek, az USA-ban élők 60%-a pedig automatikusan a halálra gondol, ha a rákra gondol. Sajnos a daganatos megbetegedéseket is erős stigmatizáció övezi, aminek az egyik legfőbb oka magától a betegségtől való félelem.

A diagnózis sokkját leküzdve további nehéz érzésekkel és félelmekkel kell szembenézniük a méhnyakrákkal diagnosztizált nőknek. Az egyik ilyen a kezelésektől való félelem. Sugárterápia? Kemoterápia? Műtét? Ezek már önmagukban is elrettentő szavak. Vajon fájni fog? Vajon jó híreket közölnek velem, ha felébredek az altatásból? Rengeteg szorongás és aggodalom kíséri ezeket az élményeket, sőt általuk akár még hangulati zavarok (pl. depresszió) is megjelenhetnek.

A kapott diagnózis felborítja az ember egész életét. Bármilyen beavatkozásra is kerül sor, megváltoznak bizonyos testi funkciók, és változik az életminőség is: sérülnek a szövetek, az idegek, és szervek, a felépülés folyamata pedig hosszú és embert próbáló. Műtét esetén jelentősen megnövekednek a fizikai fájdalmak, de egyéb kellemetlenségek is gyakran előfordulnak. Nehezített lehet a vizelet és a széklet ürítése, ezeket szinte újra kell tanulniuk a betegeknek. A műtét a belek és a hólyagok mellett a hüvelyt is érinti, ami további fájdalmakat és nehézségeket okoz, például a szexuális élet terén. Esetenként a petefészkek eltávolítására is szükség lehet, ami pedig hormonális változásokat is előidéz a szervezetben.

A kemoterápia, illetve a sugárterápia szintén megviseli a beteget. Fizikai szinten főként az állandó fáradtság, a hányinger és a hányás, lelki szinten pedig a hajhullás az egyik leginkább megterhelő mellékhatás, mivel állandóan emlékezteti a beteget a betegségére.

Súlyosabb esetekben felmerül a gyermekvállalás lehetőségének elvesztése is. Ez a kérdés egyéni és párkapcsolati szinten is újabb próbatételt jelent. A nők szorongását sokszor az is fokozza, hogy nem tudják, vajon velük marad-e a párjuk, kitart-e mellettük ebben a helyzetben is? Egyedülállóként pedig inkább az a kérdés, hogy találnak-e majd olyan új társat, aki ebben a megváltozott élethelyzetükben megismeri őket és mindennel együtt melléjük áll?

Mi segíthet ennyi testi-lelki fájdalom után?

Az események feldolgozásában sokat segíthet egy pszichológussal való beszélgetés, vagy a sorstársakkal való élménymegosztás is, hiszen ők pontosan tudják, hogy mivel jár a betegség, és egymás támogatása által könnyebbé válhat az elfogadás, valamint a gyógyulás. Léteznek ezen kívül segítő kiadványok is, egyfajta útmutatásként, a megfelelő tájékoztatás és információszerzés pedig hatékony lehet a szorongás csökkentésében. Ami pedig még egy elengedhetetlen összetevő, az a türelem. Időt hagyni maguknak a testi-lelki gyógyuláshoz és megújuláshoz.

Akik sikeresen legyőzték a betegséget, a nehézségek ellenére is sok pozitívumról számoltak be egy felmérésben. Volt, akinek sikerült átkereteznie a betegségét és egy, az élettől kapott második esélyként értelmezte a túlélését. Volt olyan is, aki újra megtanulta értékelni az életet, új nézőpontból látta azt és úgy érzi, sosem lesz már ugyanaz a személy, mint aki a betegsége előtt volt. Olyan is akadt, aki továbblépett és nem tulajdonít különösebb jelentést a múltban átélt küzdelmének, de jól emlékszik rá, és értékeli a jelenlegi egészségét. Sokan pedig még aktuálisan is küzdenek a pszichoszociális nehézségekkel (pl. elvesztették a korábbi munkájukat, elhagyta őket a férjük).

Akik könnyebben tovább léptek, főleg a családjukat és a férjüket említik társas támaszként, akikre a nehéz időkben is számíthattak. Akik számára megújulást hozott a betegség, szintén a családjukat említik, de számukra a testmozgás és az egyéb elfoglaltságok is segítettek a megküzdésben. Ők kevésbé aggódnak a betegség kiújulása miatt, mint az előző csoport és legalább ugyanannyira a jelenükre fókuszálnak.

Végül, akik még mindig aktívan küzdenek, kiemelik az önsegítő csoportok szerepét is, ahol hatékony megküzdési stratégiákat tanulhattak. Az ő félelemeik erőteljesebbek a jövőt illetően, amibe beletartozik egyrészt a betegség kiújulásától, másrészt pedig egy új párkapcsolat kialakításától való félelem is. A hosszú távú hatások mellett a megkérdezett nők kétharmada mégis jó életminőségről számolt be.