Hogyan szerethetünk valakit azért, amilyen, nem pedig azért, amit számunkra nyújthat? Hogyan szerethetünk a „valamit valamiért” elvet figyelmen kívül hagyva, a vágy, az önérdek vagy a rajongás mögöttes motivációja nélkül? És mi az oka annak, ha nem tudunk? Borbély Lilla tanácsadó- és iskolapszichológus cikke.
A Bowlby, Spitz és Levy által tanulmányozott értelemben a szeretet igénye az életünkben egy olyan szükségletet jelent, amely a hiányainkból fakad. Üresség, melybe szeretetet kell öntenünk. Amennyiben ez az alapvető szükséglet nem talál válaszra, komoly patológiákat kockáztatunk, ugyanakkor ha kellő mennyiségben és megfelelő módon hozzájuthatunk, fenntartható lelki egészségünk. Elméleteik alapján a betegség és egészség a szeretetéhség frusztrációja és kielégülése alapján váltakozik életünk során. Kevésbé súlyos és idejében elcsípett patológia esetén a hiánykitöltő terápia hatásos módszernek bizonyul, ha a kóros hiányt sikerül elhárítanunk.
Ezekből az elméletekből logikusan az következne, hogy az efféle hiányosságokat nélkülöző egészséges személy az aktuálisan szükséges kis adagokon kívül nem igényli a szeretetet, sőt, időszakosan ezek nélkül is működőképes személyiség.
De valóban ilyen egyszerűen megragadható a szeretet? Némi utólagos pótlással „gyógyítható” szükséglet lenne? Abraham Maslow szerint a válasz ennél bonyolultabb. Szerinte amennyiben a szeretetet úgy határozzuk meg, mint ami csupán a szükségletektől való megszabadulásra szolgál, ellentmondáshoz érkezünk. Igényeink kielégülése azt kellene eredményezze, hogy a szükségletünk elmúlik, így ha megfelelő szeretetkapcsolatra leltünk, akkor kisebb valószínűséggel adunk és kapunk szeretetet. Ám az egészséges emberek klinikai vizsgálata egészen más képet mutat: ők azok, akiknek
kevesebb szükségük van a szeretet fogadására, ugyanakkor többet tudnak belőle nyújtani.
Az ellentmondás feloldására Maslow megkülönböztette a hiányszeretetet és a szükségletmentes szeretetet, mint két szemben álló dinamikájú szeretettípust. Hiányszeretetről beszélve inkább beszélhetünk birtoklásról. Az e módon szeretők gyakran a szorongásuk enyhítésére, eszközként használják ezt az érzelmet, a tárgya így sokszor felcserélhetővé válhat. Kevésbé függetlenek, gyakran élnek át féltékenységet. A hiányszeretet tehát többnyire rólunk szól.
Szeretettel a magány ellen
Irvin D. Yalom szerint ha nem tudjuk kifejleszteni magunkban azt a belső erőt, szilárd identitást és önértékelést, mely hozzásegít minket, hogy szembenézzünk létünk alapvető magányosságával, szorongásunkkal kerülőutakon próbálunk majd megküzdeni. Egzisztenciális elszigeteltségünk az ő olvasatában azt jelenti, hogy tudatunk elkülönülése miatt
áthidalhatatlan szakadék húzódik köztünk és a többi létező között.
Módszereink legfőképpen kapcsolatiak lehetnek, ám ezekben nem kötődünk igazán a másikhoz, hanem valamilyen belső igényünk kielégítésére használjuk őt. Egzisztenciális elszigeteltségünk tudata, illetve a szorongás enyhítésére szolgáló pszichés struktúráink javarészt tudattalanok. Legtöbbször csak annyit tudunk, hogy nem vagyunk képesek a magányra, kétségbeesetten akarunk valamit másoktól, amit nem tudunk elérni, valamint hogy hiába próbálkozunk, kapcsolataink zátonyra futnak. Egy ilyen szorongásmotivált működés egyik velejárója lehet a hiányszeretet nagyobb arányú megjelenése életünkben.
A szükségletmentes szeretet felé
A szükségletmentes szeretet ellenben csodáló, és inkább célként, mint eszközként meghatározható. Eltűnés helyett általában növekszik. Megtapasztalása mély és átfogó pszichológiai és terápiás változásokhoz vezethet. Maslow szerint leginkább az egészséges édesanya gyermeke iránti szeretetéhez hasonlítható. Az ezzel jellemezhető szeretetkapcsolat tagjai kölcsönösen függetlenebbek, kevésbé féltékenyek, kevésbé érzik fenyegetettnek magukat. Individuálisabbak, emellett szívesebben segítik a másikat az önmegvalósításban, büszkébbek a másik sikereire.
A szükségletmentes szeretet teremti a partnerünket:
tükröt tart neki önmagáról, segíti önelfogadását és jelzi szeretetreméltóságát – tehát elősegíti a másik növekedését. Nem potenciális támaszforrásként tekintjük a másikat, hanem képesek vagyunk meglátni komplex, egyedülálló lényét.
Maslow interjúkon alapuló kutatásai szerint az önmegvalósítás szempontjából átlagos vizsgálati személyek közül sokan egyidejűleg, különböző kombinációban élik meg a szeretet két típusát. Az önmegvalósítás magasabb lépcsőfokán állók azonban nagyobb arányban számoltak be a szükségletmentes szeretet megtapasztalásáról. A magasabb szint elérése együtt járhat azzal is, hogy jobban tudatosítjuk alapvető egzisztenciális elszigeteltségünket, és hatékonyabb megküzdési módokat fejlesztünk ki a belőle fakadó szorongás kezelésére.
Felhasznált irodalom: Yalom, I. D. (2003). Egzisztenciális pszichoterápia. Animula. Maslow, A. H., & Attila, T. (2003). A lét pszichológiája felé. Ursus Libris.
