Valószínűleg mindannyiunk életében előfordult olyan korszak, amikor megszállottan rajongtunk egy énekesért vagy odaadtuk volna a fél karunkat éppen kedvelt zenészünk, kedvenc sportolónk autogramjáért. Időnként korszakalkotó zsenik, profik és szakemberek hengerelnek le minket olyannyira, hogy akár a bálványozásukig is képesek vagyunk elmenni. Tömegek képesek lelkesedni egy-egy kiemelkedő alakért, aki az élet valamilyen területén egészen rendkívüli dolgokra képes. A tehetség (amiről itt írtunk már bővebben), a kreativitás, a karizma és az ezekből épülő hírnév bárkit rabul ejthet. Ám felmerül a kérdés: miért akarunk híresek lenni? Illetve, ha már elértük hogyan fenyegetheti személyiségünket a reflektorfény?

Az elmúlt hetekben jelent meg az Index online hírportál hasábjain Puzsér Róbert egy véleménycikke Puskás Peti előadóművész, énekes és televíziós szereplővel kapcsolatban. A kritikus-publicista kifejti, hogy Puskás személyiség nélkül, „plázakonform érvénytelenségével” vált híressé. Továbbá véleményében megfogalmazza, hogy nézőpontja szerint Puskás Peti egyedi, meghatározható személyiség nélkül vált sikeressé, lényegében azáltal, hogy mindenki azt láthatott bele, amit akart.

Számos kortárs előadó (például Majka és ByeAlex) felszólalt közösségi oldalakon vagy nyílt levélben, hogy kiálljanak a kritika alanya mellett, azt hangoztatva, hogy nagy szívének, kedvességének és képességeinek köszönhető mindaz, amit elért. A két oldal vitájából kihámozható, hogy számos tényező részben tudatosan, részben tudattalanul befolyásolja a sztárokat, a kritikusokat és a rajongókat, amikor valakinek fölfelé ível a csillaga, miközben a hírnév feltételei egyénenként és csoportonként változnak.

A siker tehát adott környezetben egyszerre jár komoly pozitívumokkal (tömeges megerősítés és támogatás), valamint számottevő negatívumokkal (éles kritikák és nyilvános támadások). De miért is akarna bárki híres lenni, és milyen pszichés veszélyekkel kell számolni egy ilyen szerepben?

Nekem aztán ne mondja meg senki… vagy mégis?

Korunk jellegzetessége, hogy szinte bárki nagyon rövid időn belül felkapottá válhat, hiszen egy seregnyi platform (TikTok, Youtube, televíziós műsorok) biztosít lehetőséget saját magunk és képességeink bemutatására. A villámgyorsan növekvő rajongótábor, az ezernyi lájk, komment és megosztás hihetetlen mennyiségű új ingert jelent minden felkapaszkodó híresség számára. Arról nem is beszélve, hogy például zenészek, közismert szakemberek vagy neves politikusok az élő előadásaik, megjelenéseik során saját bőrükön is megérzik a közönség példátlan nyomását. 

A fentiekből világossá válik, hogy a befogadó közeg kulcsfontosságú szerepet játszik.

A hírnév alapvetően mások visszajelzéseire épül, tehát jórészt külső, azaz extrinzik motivációk mozgatják a szélesebb körű elismertségre irányuló törekvéseinket.

Ez azt jelenti, hogy mások reakciói énfogalmunk egyik legfontosabb forrását biztosítják. Charles H. Cooley szociológus szerint a környezetünk rólunk alkotott benyomásai egyfajta tükröt állítanak elénk, melyből meghatározhatjuk, hogy kik is vagyunk mi. 

A visszajelzések és az egymásra aggatott címkék ráadásul közvetlenül befolyásolják az énfogalmat, ugyanis több, gyerekekkel folytatott kísérlet alapján kimutatták, hogy a címkézés következtében önbeteljesítő jóslatként a kis csoportok elkezdtek úgy viselkedni, ahogyan leírták őket. Ugyanez vonatkozik olyan idősebb vagy felnőtt személyekre is, akiknek énfogalmuk fejlődőben van, illetve gyenge. Ezáltal különösen formáló erővel bírhat egy serdülő számára a TikTok sztárság, mivel épp kialakuló énfogalmát egyszerre több százezer online visszajelzés és címkézés alakítja.

Mindemellett a család elsődleges szerepet játszhat a hírnévre való törekvés kialakításában. A hideg és kontrolláló szülői nevelés, valamint hozzáállás hatására a gyerekek később a biztonságot és a saját önértékelésük növelését keresik emberi kapcsolataikban, így hajlamossá válnak folyamatosan társaik visszajelzéseire alapozni.

Továbbá külső megerősítésre való vágyaink magukban hordozzák, hogy fókuszunk a teljesítményünkről a többiek visszajelzéseire vándoroljon. Azaz, ha például szeretünk úszni, és belső (intrinzik) motivációink hajtanak minket az uszodába minden reggel, akkor már maga az úszás örömmel fog minket eltölteni, és a fejlődést saját inspirációtól fűtve fogjuk elérni.

Ám ezzel szemben, ha legfőképp a hírnév és elismertség (tehát az exrtinzik motiváció) a célunk, akkor elszakadhatunk a saját igényeinktől, és a folytonos értékelésre számítva elveszthetjük cselekvéseink eredeti varázsát. Így nem éljük meg az úszás örömét, hiszen csak a siker lebeg a szemünk előtt. A presztízs elérésének első áldozata tehát a saját őszinte, intrinzik motivációnk lehet.

Ki leszel, ha híres leszel?

A hírnév elérésével komoly átalakulások mennek végbe a személyiséget illetően, melynek következtében egészen eltorzulhat a magas presztízsű emberek személyisége. Dr. Donna Rockwell klinikai szakpszichológus szerint a hírességek mind egy sajátos folyamaton mennek keresztül: először imádják a csillogást, aztán utálják, elfogadják, majd alkalmazkodnak hozzá.

A szakember szerint kifejezetten nehéz hírnév mellett élni, ugyanis a hatalmas nyomás és a folyamatos érdeklődés, az elvárások miatt növekvő bizalmatlansággal és elszigetelődéssel jár, ha valaki ezt az utat választja,

arról nem is beszélve, hogy sokan elkülönítik az autentikus (valódi) személyiségüket a celeb mivoltjuktól. Emiatt viszont kénytelenek egyfajta kettéosztott személyiséget fenntartani, egyet maguknak, egyet pedig az örökké éhes közönségüknek. E jellegzetes állapot olyan érzésekkel járhat együtt Rockwell szerint, mintha "ketrecbe zárt állatok lennénk” vagy „mintha egy buborék lenne körülöttem”.

A hírnévben létezés optimista megközelítése, amikor a magukat felsőbb körökbe küzdők esetenként úgy tartják, hogy kimagasló életszínvonaluk és gazdagságuk „egy kiváltságos csoport tagjaivá teszi őket”. Így a saját gondolatviláguk is folyamatos tartalomgyártásra, közönségük megállás nélküli kiszolgálására ösztönzi őket, amivel bent tartják magukat a folyamatos külső megerősítésekért folytatott harcban és ördögi körben.

Összességében cikkünkben némileg zord képet festettünk a hírnév negatív aspektusairól és hátteréről, de szerencsére nem minden karrier végződik lelki nyomorúsággal vagy tragédiával. John Lennon évekkel a halála előtt ismerte fel kiégettségét, és még időben kilépett a reflektorfényből, lecsökkentve szorongásos reakcióit, amelyek azelőtt a koncerteket megelőzően jöttek elő. A híres színész Matt Damon és Bono a rocksztár tudatosan saját alapítványaikkal küzdenek az éhínség, szegénység és környezetszennyezés ellen. Goldie Hawn színésznő szintén a saját alapítványán keresztül támogatja többek közt a mindfulnesst és a korai oktatást.

A presztízs tehát nem kizárólagosan rossz, csupán rengeteg bukkanót és veszélyt rejt magában, amelyeket főleg a gyerekek, vagy éppen a fejlődő énfogalommal rendelkező serdülők nem feltétlenül vesznek észre. Ám a fenyegetésekkel szembeni tudatosság és a megfelelő tájékoztatás az érzékeny kontrollal (a gyerekek hírnévvel kapcsolatos gondolatainak, érzéseinek elfogadása és megvitatása saját tapasztalatok alapján) ötvözve átláthatóbbá teheti a hírnév ingoványos talaját, megelőzve a komolyabb lelki sérüléseket,  hamis önképet és A szociális csalódásokat.