Chester Bennington öngyilkossága megrázta a világot. A Linkin Park énekese hosszú ideje szenvedett depresszióban, és több interjúban is nyilatkozott arról, hogy keményen küzd az alkoholbetegsége, függőségei ellen is. Mi vezethette erre a végzetes lépésre? Honnan ismerhetjük fel, ha a környezetünkben valakit öngyilkosság fenyeget? Mit tehetünk, ha öngyilkos gondolataink vannak?
A pszichés betegek helyzete némileg bonyolultabb, mint a testieké. Mivel a lélek betegségei kevésbé kézzelfoghatóak, az ilyen problémával küzdők gyakran nehezebben kérnek és kapnak segítséget, mint a szervi gondokkal bajlódó társaik. A társadalom erősen stigmatizálja őket. Chester esetében is így van: például Brian ’Head’ Welch, a Korn gitárosa Facebook oldalán gyávaságnak, rossz példának titulálta az énekes tettét. Az öngyilkosság épp csak annyira a gyengeség jele, mint például egy rákos megbetegedés vagy egy influenza – ítélkezés helyett inkább a segítségnyújtás legyen a fő szempont.
Ma a depresszióval diagnosztizált pácienseknek alig a fele kap bármiféle kezelést. Cikkünkkel fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy a depressziót, öngyilkossági gondolatokat félvállról venni végzetes hiba, s hogy kulcsfontosságú, hogy a betegek segítséget, támogatást kapjanak. Írásunkban az idézetek a Linkin Park dalszövegeiből származnak.
Hogyan ismerhetjük fel, ha szerettünknek vagy magunknak segítségre van szüksége?
Először is, fontos felismerni a tüneteket. A depresszió nem csupán átmeneti rossz hangulat. A melankólia mellett jellemző a motiváció elvesztése ("I don't know what's worth fighting for”), illetve a gondolatok egyfajta megszűrése, mely a negatív gondolatok túlsúlyát okozza – s ezek akár szuicid gondolatok is lehetnek ("Sometimes solutions aren't so simple; sometimes goodbye's the only way”). Ehhez járulnak a testi tünetek: az alvás, evés zavara, a fáradékonyság.
A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a megkísérelt vagy befejezett öngyilkosságot megelőzően a személyek gyakran közlik szándékukat. Így az is fontos, hogy
szemünk legyen ezekre a figyelmeztető jelekre,
hiszen ezek egyben a segítségkérés jelei is, egy úgy nevezett „cry for help”. Ilyen lehet például a verbalitás, ha valaki kifejezi szuicid gondolatait, vagy olyan mondatokat hangoztat, hogy „jobb lesz nektek nélkülem”. Így tehát az a megállapítás, hogy az, aki kijelenti: öngyilkos lesz, úgy sem teszi meg, nem állja meg a helyét, szintén tévhit. Az is keltse fel a figyelmünket, ha valaki cselekedeteiben, viselkedésében megváltozik, befelé forduló lesz, elrendezi a dolgait, esetleg búcsúlevelet hagy.
Rizikófaktorok
Az öngyilkossággal kapcsolatban nagyon fontos megemlíteni, hogy vannak bizonyos rizikófaktorok, amelyek hajlamosító tényezőként lehetnek jelen. Ezeket három csoportba soroljuk, és elsődleges, másodlagos, harmadlagos rizikófaktornak nevezzük őket. Az elsődleges rizikófaktorok közé tartoznak az egyéb párhuzamosan fennálló, komorbid pszichiátriai betegségek – mint például a depresszió, szerhasználat, viselkedészavar –, illetve a korábbi öngyilkossági kísérletek. Vizsgálatok kimutatták: annak ellenére, hogy például a fiatalok esetében az elkövetők 80-90 százalékánál már korábban fennállt valamilyen pszichiátriai betegség, csupán 5-20 százalékuk állt kezelés alatt az öngyilkosságuk idejében. Szintén elsődleges tényező, ha valakinél pozitív családi anamnézis áll fenn, vagyis ha a családban korábban fordult már elő öngyilkosság.
A másodlagos rizikófaktorok közé tartoznak a negatív életesemények, ami lehet akár a gyermekkori abúzus, a szülők válása vagy egy közeli barát elvesztése is. A harmadlagos rizikófaktorok olyan tényezők, amelyek a mindennapi élettel együtt járnak, így nem kerülhetők el. Önmagukban nem, hanem az elsődleges és a másodlagos rizikófaktorokkal együtt jelentenek az öngyilkosság szempontjából fokozott kockázatot. Ilyen tényező lehet például a férfi nem, amelynek oka, hogy a férfiak körében sokkal gyakoribb a befejezett szuicidum, hiszen ők az esetek nagy részében sokkal erőszakosabb módszert választanak. Emellett harmadlagos rizikótényező a serdülőkor, időskor és a vulnerábilis, az érzékenyebb periódusok a személy életében. A zenészek is veszélyeztetettebbek öngyilkosság szempontjából. Nem véletlen, hogy sok ikonikus zenész vetett véget saját életének a történelem során. A Sid Vicious (Sex Pistols) vagy Kurt Cobain (Nirvana) halála által kiváltott világszintű gyász hasonló ahhoz, amit ma a rajongók a Linkin Park frontemberéért éreznek.
Chester esetében a depresszió és a függőségek elsődleges rizikófaktort jelentettek. Emellett másodlagos rizikófaktorok is jelen voltak nála. Egy 2011-es interjúban nyilatkozott arról, hogy hét éves korában egy idősebb férfi molesztálta, melyet elmondása szerint azóta sem tudott feldolgozni. Ilyen esetben tipikusnak mondható, ha valaki egyéb segítség híján drogokkal, alkohollal próbálja „kezelni” önmagát – mely természetesen csak ront a helyzeten. Szimbolikus, hogy öngyilkossága időpontja pont közeli barátja, Chris Cornell születésnapjára esett. Cornell májusban vetett véget életének. Biztosat persze nem tudhatunk, de a feldolgozatlan gyász is hozzájárulhatott a tragédiához.
A kulcsszó itt a feldolgozatlanság: megfelelő segítséggel, lelki munkával a másodlagos rizikófaktorok hatása mérséklődik. A rizikófaktorokról összességében fontos tudni, hogy ezek sosem determinálnak, csak hajlamosítanak. Ha a problémákkal küzdő személy megfelelő támogatást kap minél több forrásból, az öngyilkosság valószínűsége jelentősen csökken.
Mit tehetünk, hogy megelőzzük?
Tévhit, hogy az öngyilkosságot nem lehet megakadályozni – a legtöbb öngyilkos valójában nem az életétől akar megszabadulni, hanem a lelki fájdalomtól.
Amellett, hogy a figyelmeztető jeleket, rizikótényezőket nem szabad elbagatellizálni, vannak bizonyos védőfaktorok, amelyek fontosak az öngyilkosság megelőzése szempontjából. Egyéni szinten ilyen lehet például, ha a személy jó problémamegoldó képességgel és önbizalommal rendelkezik, vannak céljai az életben, és a vallás, a hit is megtartó erővel bírhat. Emellett kiemelt fontosságú a társas támasz, vagyis a család, a barátok szerepe. Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy mit tehetünk depressziós szerettünkért.
A társadalom szerepe sem elhanyagolható. Ha egy közösségben megfelelő, könnyen elérhető az egészségügy, nem stigmatizált a pszichiátriai ellátás, valamint megfelelő a szociális háló, ezek mind-mind védőtényezőként szolgálhatnak. Ezért is nagyon fontos, hogy a Chesteréhez hasonló esetek ne a szakadékot tágítsák a betegek és a társadalom közt, hanem egy empatikus attitűdöt alakítsanak ki.
***
A Mindset Pszichológia szerkesztőségének nevében a cikket írták: Pesthy Orsolya, Tóth Ticiána, Szabó Kitti, Kacsur Adrienn és Mogyorósi Rebeka.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 (gyerekeknek 116-111), vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Ezen az oldalon is találhatsz információt. Amennyiben valaki másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.
