Az alkotás és a művészet iránti vonzalom az egyik legemberibb tulajdonságunk. A művészet valamilyen formában minden kultúrában megtalálható. Kialakulásáról és fejlődéséről mégis keveset tudunk. Miért hozunk létre műalkotásokat? Miért csodáljuk és vonzódunk hozzájuk? Ha a művészet nem Isten adománya, akkor honnan ered?
Szerelmes művészet
A művészeteket hagyományosan körüllengi egyfajta szakrális titokzatosság. A művészet és vallás gyakran egymás ellentéteként él a köztudatban, noha valójában minden kultúrkörben szorosan egymáshoz kapcsolódva fejlődtek. Az egyiptomi istenábrázolások, a gregorián énekek, Michelangelo alkotásai nélkül a művészet nem olyan lenne, ahogy ma ismerjük. Természetesen a 21. század emberének racionális magyarázatra van szüksége. Mi végre van a művészet? A tudomány jelenlegi válaszát az evolúciós pszichológián keresztül ismerhetjük meg.
Közkedvelt elmélet, hogy a művészet hátterében ugyanaz a mozgatórugó húzódik, mint a kolibri tánca vagy a páva díszes tollai mögött. Geoffrey Miller, az Új-Mexikói Egyetem Pszichológia Tanszékének professzora és a művészet szexuális szelekció elméletének képviselője szerint a művészet
eredeti célja nem volt más, mint lenyűgözni az ellenkező nemet.
A művészethez kétség kívül társul egyfajta szexuális töltet. Ha eltekintünk a zenészek és színészek olykor meghökkentő párválasztási sikerétől, a szexuális szelekció magyarázó ereje hamar kevésnek bizonyul. Mona Lisa mosolyára, a Sagrada Famíliára vagy a IX. szimfóniára gondolva már nehezebb hisszük el, hogy azok pusztán egy párválasztási stratégia melléktermékei.
John Tooby és Lena Cosmides – az evolúciós pszichológia alapító szerzőpárosa – egy összetettebb és átfogóbb alternatívát kínál a művészet eredetére. Evolúciós szempontból a művészet az egyik legmisztikusabb jelenség. Miért fordítunk ennyi időt és energiát egy látszólag haszontalan tevékenységre?
Evolúció és művészet
Hogy megértsük, miért érthetetlen a művészetek puszta létezése, előbb át kell tekintenünk az evolúciós elmélet néhány egyszerű alapgondolatát. Evolúciós keretben szemlélve a természetes szelekció – a tudományos közösség által jelenleg ismert – egyetlen magyarázat azokra a komplex rendszereinkre, amelyek bonyolultabbak annál, mint hogy a véletlen termékei lehetnének. Emberi lényként tele vagyunk évmilliók során tökéletesített „funkcionális rendszerekkel”. A szemektől és izmoktól kezdve a vérkeringésünkig és idegrendszerünkig, mindenünk valamilyen alkalmazkodási folyamat során kialakult, hibátlan adaptáció.
Ugyanakkor a darwini logikai keretében maradva ennek fordítva is igaznak kell lennie. Minden képességünknek és tulajdonságunknak adaptáció eredményének kell lennie, de ha nem, akkor legalább mellékterméknek vagy zajnak. Ha ez mégsem így van, akkor
komoly bajban vannak önelégülten ateista vagy materialista elméleteink.
Az adaptációk mindig valamilyen probléma megoldására jöttek létre, amelyek végső soron hozzájárultak a genetikai anyag terjedéséhez, tehát egyéni szinten az életben maradáshoz vagy szaporodáshoz. A melléktermékeknek nincs önálló funkciójuk, pusztán azért létezhetnek, mert okozatilag kapcsolódnak egy adaptációhoz. A siklóktól való félelmünk egyszerűen a mérges kígyók elkerülésére létrejött adaptáció mellékterméke. A zaj az evolúció véletlenszerű összetevőinek képződménye. Azért a meglepő tényért például, hogy az emberek jelentős része reflexesen tüsszög a napfénytől, úgy tűnik pusztán a genetikai sodródás felelős. Felvetődik persze a kérdés, hogy mindennek mi köze van a művészetekhez?
A művészet anomáliája
Az evolúciós elmélet sikerének titka, hogy bár néha nehezen megfogható, rendkívül hatékonyan működik magyarázó keretként. Sikeres magyarázatot ad arra, hogy a különböző fajok miért hasonlítanak vagy térnek el egymástól, és miért nem halnak ki.
Az evolúciós pszichológia szerint az evolúcióelmélet pontos magyarázatot kínál az emberi gondolkodás számos jellemzőjére és ezeknek a viselkedésben történő megnyilvánulására is. Az együttműködés, a szexuális vágy, a család iránti szeretet, a féltékenység és még több száz más, az emberi életet minden kultúrában alakító jelenség létét és részletes felépítését elegánsan magyarázzák és jósolják be az evolúciós elméletek.
Ám az emberi viselkedésnek van egy óriási területe, amely ellenáll minden kézenfekvő darwini magyarázatnak. A művészet evolúciós nézőpontból zavarba ejtő rejtély. Miért vonzódunk a saját és mások képzeletének termékeihez? Az elbeszéléseket, drámákat, festményeket, szobrokat a legtöbb esetben nem arra szánták, hogy valóságosként értelmezzük. A fikció iránti rajongásunknak tehát az életben maradás szempontjából vajmi kevés haszna van. Mai tudásunk szerint, ha a művészet nem létezne,
egyetlen evolúciós pszichológus sem jósolná meg szükségességét.
A problémát valójában az jelenti, hogy ezek a jelenségek nem számítanak ritkának vagy egy szűk elit kiváltságának. Az emberek szerte a világon idejük jelentős részét töltik kitalált történetek mesélésével vagy hallgatásával, mások képzelete által létrehozott alkotások élvezetével, kitalált világokról való töprengéssel. Elég ha csak arra gondolunk, életünk hány percét töltöttük sorozatok, filmek vagy regények társaságában. A fikció iránti rajongásunk kultúráktól független jellemző. Világszerte szeretjük a művészetet. De miért és hogyan teremtettük meg?
Alkotó evolúció
A művészetekben való elmerülés az emberi létből fakadóan élvezetes, de nyilvánvaló haszon nélküli cselekedet. Hogy kívánjuk befogadhassuk a művészi tevékenységeket, speciális neurális rendszerre van szükségünk. Ezek alapján azért vonzódunk a művészetekhez, mert neurális hálózatainknak köszönhetően az esztétikai élménynek jutalmazó értéke van számunkra.
A természetes szelekció könyörtelenül haszonelvű. Összetett neurális hálózatokat csak akkor hoz létre, ha ezek a rendszerek valamilyen módon segítették őseinket az életben maradásért folytatott harcban. A valódi kérdés tehát az, hogy miért képezik ezek a neurokognitív rendszerek az emberi természet részét?
Az evolúcióelmélet alapján Tooby és Cosmides szerint az embereknek motivációt kell érezniük arra, hogy olyan döntéseket hozzanak, olyan cselekedeteket hajtsanak végre, amelyek a dolgokat az adaptivitás irányába hajtják. Az adaptivitás azonban nemcsak környezeti és testi változásokra irányulhat. Az agyban és az emberi gondolkodásban bekövetkező változások is éppen annyira adaptívak lehetnek. A szerzőpáros úgy gondolja: az esztétikai preferencia rendszerünk nem más, mint egy adaptivitásra irányuló motivációs rendszer. Azok a dolgok tetszenek és azokat a tapasztalatokat élvezzük, amielyek hasznosak voltak őseink számára. Elméletüket egy Picasso idézet segítéségével magyarázzák.
„A művészet olyan hazugság, ami rávilágít az igazságra”
A művészetek szerintük azért jöttek létre, hogy ellenőrzött keretek között – nem tényleges problémahelyzetben – finomíthassuk adaptív megoldásainkat. Ezzel párhuzamosan az esztétikai hatás nem más, mint a jutalom, ami további gyakorlásra motivál minket. Az adaptációk kialakításához szükségünk van tapasztalatokra, de fontos, hogy ne fizessünk érte túl nagy árat. A művészetek és fikciók segítségével úgy tanulhatunk a saját hibáinkból, hogy nagy bajunk nem eshet. Ebben az értelemben a művészet a világ megismerésének mással nem pótolható módszere.
***
A Mindset Pszichológia több mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform.
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=1s
