Játék határokkal – 5 tipp a videojátékozás szabályainak kialakítására

Javában tombol a nyári szünet. Odakint nagyszerű idő várja az iskolai kötöttségek alól felszabadult gyereksereget. Mégis iskolások százai otthon, a lesötétített, légkondicionált szobában ütik el a szabadidő java részét, különböző videojátékokban való elmélyüléssel. Mit tehet a szülő, hogy a lehető legkevesebb konfliktussal tudja menedzselni a gyermek videojátékkal töltött idejét, és miért fontos ez?

Ahogyan korábbi cikkünkben is írtunk róla, a WHO a mentális zavarok közé sorolta a játékfüggőséget. A nemzetközi kutatások azonban azt bizonyítják, az addikció kritériumrendszerének megfelelő személyek aránya a populációban kevesebb mint 10%. Viszonylag kevés esetben beszélhetünk valódi függésről, a különböző platformokon, online vagy offline játékot játszó egyének számához képest. A kutatások legnagyobb része női vizsgálati személyekkel nem is dolgozik, mivel nemi megoszlás terén a férfiak irányába billen a mérleg. Az is megfigyelhető, hogy a különböző korcsoportú személyek más-más típusú játékokat kedvelnek. Vajon mi lehet ezeknek az eltéréseknek az oka? Leginkább a játékosok eltérő motivációiban találhatunk magyarázatra.

A játék segítséget ad a kortársakhoz való kapcsolódásban.

Témát biztosít, valamint az erőviszonyok azonnali összemérésére is használható a negatív következmények megélése nélkül. Ezeket az előnyöket leginkább a fiúk élvezik, mivel a lányok másféle kommunikációs eszközökkel tudnak jól kapcsolódni egymáshoz. A játék egy olyan világot teremt, ahova a játékos elmenekülhet problémái, a valóság elől. A játékosok a virtuális térben megtanultakat jellemzően hasznosítani tudják a való életben, azonban sajnos nem egyedi eset, hogy a valóság észlelése úgy torzul, hogy a játékos a játék világát próbálja meg a valóságban rekonstruálni, aminek katasztrofális következményei lehetnek.

A függőséghez vezető spirál

A játékra szánt idő azért esszenciális kérdés, mivel a több játék mélyebb bevonódást biztosít. A bevonódás által a játékos hanyagolhatja feladatait, kötelezettségeit. Gondolkodását, fantáziáját a játék tölti ki. Ily módon a játék megvonása hiányérzetet és belső feszültséget, agressziót generál. Ezt a feszültséget csökkentendő, a játékos egyre több időt tölt el játékkal, ami a családon belül egyre több súrlódáshoz vezethet. A viták elkerülése érdekében a játékos egyre inkább megszokhatja, hogy játékkal töltött idejéről nem mond igazat. Súlyos esetekben megjelenhet a játék abszolút prioritásként kezelése, ami miatt a játékos hanyagolja az interperszonális kapcsolatokat, valamint szomatikus tünetek is kialakulhatnak. A játékkal töltött idő mennyisége azonban nem egyértelmű előrejelzője a problémás használatnak. Sokkal inkább jelzi a probléma súlyosságát a játékos életvitelében végbemenő változás, a fontossági sorrend megváltozása. Ahogyan a téma egyik jeles szakértője Griffith fogalmaz:

„az egészséges rajongás hozzáad az élethez, a függőség viszont elvesz belőle”.

Mit tehet a szülő?

A szülők dolga tehát igen nehéz, ha gyermekük játéktevékenységét kontrollálni szeretnék. Egyfelől a gyermek virtuális „élete” az a terület, amire legkevésbé van rálátásuk, másrészt a generációs szakadék megléte miatt nem is igen értik a gyermek motivációit.

1. Nyitott kommunikáció: A legtöbb intenzíven játszó fiatal szívesen mesél a játékban megélt élményeiről, tapasztalatairól. A témáról való sok beszélgetéssel biztosítani lehet, hogy a gyermek érzi, a szülőt érdekli életének minden szegmense, így az esetlegesen felmerülő problémáival is tud hozzá fordulni.

a legfontosabb szülői feladat a gyermek játéktevékenysége iránti érdeklődés.

2. Ellenőrzés: Csakúgy, mint bármely más médium használatakor, fontos, hogy a szülő tudja, milyen játékokkal játszik a gyermek, milyen tartalmak jutnak el hozzá.

3. Közösségiség előtérbe helyezése: A szülő bátorítsa a gyermeket, hogy inkább közösségben, más társakkal együtt játsszon, és ne az agresszív játékokat preferálja.

4. Játékidő kontrollja: Főleg a nyári időszakban fontos, hogy a strukturálatlan szabadidőben is legyenek rugalmas határok a játékidővel kapcsolatban, melyeket a szülő és a gyermek együtt alakíthat ki napi vagy heti bontásban.

5. Egyéb tevékenységek: Az is fontos, hogy a gyermek a személyes interperszonális kapcsolatokat is ápolja, egyéb tevékenységeket és kötelezettségeket se hanyagoljon el.

Az addikció konkrét tüneteinek hiánya tehát nem jelenti azt, hogy a játékos viselkedése családon belül nem jelent problémát, mivel gyakran számít a konfliktusok forrásának. Épp ezért leginkább családterápiás eszközökkel érhető el változás, egymás kölcsönös megértése által közös kompromisszumok kialakítása, mely a fiatal és a szülő számára is elfogadható.