Jó gyermekkorom volt, mégis érzelmi, kapcsolati nehézségeim vannak – miért?

Sok ember mindennapjait áthatja a szorongás, a bűntudat, a magány, a melankólia vagy valamiféle nyomás érzése. Előfordulhat, hogy teljesen értetlenül állunk kialakult nehézségeinkkel szemben. „Nem kéne rosszul érezzem magam, hiszen mindig szeretett a családom.” „Mindenki más indokolatlannak látja a szorongásomat, mégis szorongok.” Sokan levonják a következtetést, hogy „velem valami baj van, és érthetetlen miért”.

Több kliensem is hasonlóan indult neki az önismereti folyamatának, melyben élettörténetüket feltérképezve kirajzolódott, hogy a jó családi kapcsolatok ellenére valamilyen formában kielégítetlenül maradt egy vagy akár több érzelmi alapszükségletük is. Gyakori, hogy alapszükségleteink annak ellenére is sérülnek gyermekkorunkban, hogy a szülő igyekszik mindent a lehető legjobban csinálni. Lássuk, melyek az érzelmi alapszükségletek, és ezek hogyan sérülhetnek!

1. A biztonságos kötődés sérülése

Ahhoz, hogy biztonságosan tudjunk másokhoz kötődni, fontos, hogy az apakapcsolatunkban és az anyakapcsolatunkban is a biztonság, a stabilitás, az odafigyelés, a melegség érzéseit tapasztalhassuk meg, azt, hogy elfogadnak és szeretnek minket. Amint látod, ez már most egy hosszabb lista, ezért javaslom, hogy olvasás közben gondold végig, hogy szüleitek legjobb szándéka ellenére a gyermekkorod folyamán voltak-e olyan időszakok, amelyben saját igényeidhez képest egyik vagy másik komponensből túl kevés jutott neked.

Idői korlátok és stabilitás

Imaginációban gyakran előkerülnek rég elfeledett emlékek, például túlórák vagy rokon kórházba szállítása miatti magányos iskolai várakozásokról, óvodában, nagymamánál kellő beszoktatás nélküli otthagyásról. Ha a szülők az előre megígért programokat, közös időt rendszeresen lemondják, sérülhet a gyermekben a világ kiszámíthatóságának érzete, szorongó és bizonytalan lesz.

Egy kisgyermek számára rendkívül fontos a szülői jelenlét, a jelenlét kiszámíthatósága, az együtt töltött idő mennyisége és minősége.

A stabilitás alapszükséglete sérülhet egy hangulatában kiszámíthatatlan szülő mellett is. A szülő hangulatingadozása generálhat egy állandó készenlétet, belső feszültségérzetet, hiszen sosem tudni, hogy a szülő éppen kedvesen, kétségbeesetten, nyugodtan vagy haragosan fog reagálni.

Odafigyelés

Az odafigyelés szükséglete sérülhet már egész egyszerűen a körülmények miatt is: például egy három-négy-öt gyermekes családban a legjobb szándék ellenére sem biztos, hogy jut minden gyermeknek annyi egyéni figyelem, mint amennyire szüksége van.

Gyakori jelenség, hogy a szülő fizikailag jelen van, sokat tesz a családért, mégis érzelmileg képtelen ráhangolódni a gyermek belső világára. Ez fakadhat a gyermek és a szülő különböző temperamentumából vagy eltérő érdeklődéséből is. Például nehézséget jelenthet egy pörgős szülőnek idomulni introvertáltabb gyermeke csendesebb, lassabb működéséhez. Vannak gyermekek, akik csak aktív kérdezés, odafigyelés hatására tudnak megnyílni, sőt elképzelhető, hogy még egy összehangolódó játék is szükséges lenne ahhoz, hogy a gyermek biztonságosnak érezze a helyzetet ahhoz, hogy felfedje érzéseit, megélje a törődést.

Munkával elhavazott, házimunkába beletemetkezett, teendőkön pörgő, válásukkal elfoglalt vagy aggodalmaskodó, gyászoló szülőknek

gyakran már nem marad energiájuk aktívan érdeklődni gyermekük belső világa, érzelmi élete felől.

Emiatt a gyermek személyiségében kialakulhat egyfajta hiány, meg nem értettség, magány érzése vagy éppenséggel, hogy ő nem fontos, mely érzelmi komplexusokat felnőtt korára is magával cipel. Gyakori, hogy a gyermekek egy része az otthoni helyzet miatt kialakít egy belső parancsot: nem szabad a másikat megterhelnem, a környezetemet folyamatosan tehermentesítenem, segítenem kell azzal, hogy jó vagyok. Ha ez a működés felnőtt korra fixálódik, rendkívül sok stressz, szorongás, kapcsolati nehézség forrása lehet.

Melegség-hidegség a családban

Rengeteget számít, hogy szüleink hogyan reagálnak a nehéz helyzetekre, konfliktusokra. Több kliensem is arról számolt be, hogyha valami rosszat csinált akkor a szülője hideggé változott: nem 5 percre, hanem fél órára, fél napra, sőt, van akinél ez napokig is eltartott. A kedves hang, hirtelen érdektelenné, tárgyilagossá, sértetté vált. Ennek legextrémebb formája, amikor a szülő hozzá sem szól a gyermekhez, kvázi levegőnek nézi addig, amíg az bocsánatot nem kér, jóvá nem teszi a hibát.

A szülői érzelmi büntetés, érzelmi zsarolás aláássa a gyermek biztonságérzetét, felnőtt korra megfelelési kényszert, önérvényesítési nehézséget okozhat.

Egyes szülők hidegsége abban nyilvánul meg, hogy nem használják a fizikai kontaktust a gyermek igényei szerint. Sokan számolnak be arról, hogy számukra teljesen ismeretlen koncepció az öleléssel egybekötött üdvözlés vagy az ölelés, simogatás megnyugtatásként való használata. Jólesett volna, de nem volt. Ezek a személyek felnőtt korra gyakran pont önmaguk és mások megnyugtatásában vagy az érintés kapcsolati használatában akadnak el.

Elfogadás

Vannak szülők, akik csalódnak, nem tudnak örülni és lelkesedni gyermekük iránt, ha az nem felel meg az ideális gyermek képének. „Anya akkor is szeretni fogsz, ha nem kerülök be az egyetemre?” Sajnos erre nem minden szülő képes úgy válaszolni, hogy „hát persze drágám, bármi történik szeretni foglak és melletted leszek”.

Számos felnőtt nehézsége abból fakad, hogy csak akkor érezte szülei szeretetét, ha pont úgy viselkedett és teljesített, ahogy az a szüleinek tetszett.

Különösen nehéz helyzet, ha a szülő és a gyermek temperamentuma és érdeklődési köre különbözik, és emiatt érezhető a szülő elégedetlensége, érdeklődéshiánya. A „bezzeg a testvéred”, „bezzeg a kollégám gyermeke” típusú mondatok, karrierválasztásra, hobbira, életmódra, értékrendre irányuló rendszeres megjegyzések is hozzájárulhatnak az elfogadáshiányhoz. A csökkentértékűség, a szégyen, a kudarc, a szerethetetlenség érzései mögött sok esetben a családi elfogadás hiánya és a feltételekhez kötött szeretet húzódik meg.

2. Kompetenciaérzés

A kompetenciaérzés alapszükséglete sérülhet, ha a szülők nem adnak kellő mennyiségű pozitív visszajelzést, dicséretet a gyermeknek. A testvérek versenyeztetése, összehasonlítása, a sikeres felmenőkkel való példálózás gyakran motivációs, nevelési célzattal történik, viszont sok szülő nem gondol bele, hogy ez a gyermek önértékelését, kompetenciaérzetét akár alá is áshatja.

„Ezt nem így kell, add csak ide, megmutatom!”, „Vigyázz, le fogod ejteni!” – A túl gyakran előforduló beavatkozásokból vagy segítő kommentárokból is keletkezhet trauma, habár a szülőt a jó szándék vezérli. A gyermekben kialakulhat az az érzés, hogy én nem vagyok elég jó.

Az egészséges énhatékonyság, kompetenciaérzet kialakulásához szükséges, hogy a személynek legyen tere kísérletezni és akkor segítséget kérni és kapni, amikor igazán szüksége van rá.

Hasonlóan káros lehet, ha a gyermeket vagy kamaszt rendszeresen egyedül hagyják életének kihívásaival – legyen az iskolai teljesítmény, barátok szerzése vagy szerelem témája. Vannak ügyfeleim, akikkel szüleik sosem tanultak együtt, de el volt várva a jó iskolai teljesítmény, mely a szülői segítség hiányában nem ment. A problémáik megoldásában elhanyagolt gyermekek gyakran nem tanulnak meg megküzdeni az előttük álló  akadályokkal, elhiszik magukról, hogy  „nekem ez úgysem megy”, "kevés vagyok", "alkalmatlan vagyok".

3. A valós érzések és szükségletek kifejezésének szabadsága

Nagyon fontos szükségletünk, hogy kifejezhessük szabadon azt, ami bennünk van, és erre a hozzánk közel állók megértéssel reagáljanak. „Neked nem így kéne érezned, hiszen én annyi mindent megadok neked, befizettelek táborba, most kaptál új ruhákat.” Az érzelmek érvénytelenítése összezavarhatja a személyt és gátolhatja a nehézségek érzelmi feldolgozását.

Hasonlóan kártékony lehet a jó szándékú, bár saját önértékelésében bizonytalan szülő.

Ezek azok a szülők, akik stresszelni kezdenek, pánikolnak, sírva fakadnak vagy személyük elleni támadásnak élik meg, ha gyermeküknek valami nem tetszik vagy elmeséli egy problémáját.

Ezek a klienseim gyakran arról számolnak be, hogy „az nem fér el otthon, ha nekem rosszabb kedvem van”, „már nem is merem mondani, mert a végén én vigasztalom és nyugtatom meg őt”. A megfelelő érzelmi támogatás hiánya a rossz érzéseknek, testet és lelket megterhelő elfojtásoknak, érzelmi gátoltságnak melegágya lehet.

4. Spontaneitás és játék

Sokan nem gondolnak bele, hogy a felnőttnek is szüksége van rá, hogy munka után azt csinálja, amihez kedve van: barátkozzon, pihenjen, élményeket szerezzen, játsszon. Ebből a szempontból nagy teher tud lenni, ha túlságosan is azonosultunk munka- és háztartásmániás felmenőink életvitelével, nem tudjuk megengedni magunknak a pihenést.

A stressz és a túlhajszoltság mögött gyakran ki nem mondott családi szabályok vagy egyéni hiedelmek húzódnak meg.

Ilyen hiedelmek például, hogy "tökéletesen, hiba nélkül kell megcsinálni", "mindig valami hasznosat kell csinálni”, „a gyengeség jele, ha pihenésre van szükségem”. Extrém esetben a folytonos feladatmegoldás, munka közepette egyes személyek teljesen elveszítik érzelmi világukkal a kapcsolatot és már azt sem tudják megmondani, hogy a feladatokon kívül "ki is vagyok én valójában". 

5. Reális korlátok

Gyakran találkozom azzal a problémával, hogy egyes szülők túl engedékenyek voltak gyermekükkel kapcsolatban: hiányoznak az igazságos, ésszerű, elfogadható, következetes szabályok. A gyermek mindent megkap, amit csak szeretne, nincsen semmiféle teljesítményelváráshoz kötve, hogy mit kaphat meg és mit nem. Ha a gyermek rosszat csinált, nincs semmiféle következménye. Például a gyermek nem írta meg a fogalmazást, a szülő gyorsan megírta helyette reggel. A rendszeres kimentés által a gyermek viszont nem válik sem kompetenssé, sem felelősségvállalóvá. 

A következmények és elvárások nélküli felnövés kisgyermekként és kamaszként az óriási szabadságérzés miatt nagyon élvezetes, viszont a felnőtté válást a 20-as, 30-as években már nagyon megnehezíti, mivel nem alakul ki az egészséges önkontroll, felelősségvállalás, korlátokhoz alkalmazkodás képessége.  Ez fiatal felnőttkorra különféle elakadásokhoz is hozzájárulhat: például karrierépítés, pénzügyi stabilitás, intim kapcsolatok kialakítása vagy függőségi problémák terén. 

Mihez kezdjek, ha magamra ismertem? 

Nem érdemes elkeseredni, ha olvasás közben magadra ismertél. Rengeteg terápiás módszer pont arra hivatott, hogy a bennünk lévő hiányt szenvedett alapszükségleteket feltöltse vagy hiányzó készségeket kiépítse (pl. kommunikáció, önkontroll, önmegnyugtatás). Kézzel fogható eszköztárat kínál a kognitív viselkedésterápia, az autogén tréning és a mindfulness. Élmény alapú traumakorrekciók, hiányfeltöltések lehetségesek a sématerápiában, imaginációt alkalmazó módszerekben (pl. KIP, hipnoterápia), vagy épp a pszichodrámában, body workben. Manapság már rengeteg módszer elérhető így mindenkit bátorítok arra, hogy próbálja ki azt a módszert, amelyik érdekesnek tűnik számára.

***

Ha úgy érzed, hasonló problémával küzdesz, fordulj bátran Terápiás & Tanácsadó Központunk szakembereihez, akik pszichológiai tanácsadás keretén belül segítenek megküzdeni az érzelmi, kapcsolati nehézségekkel.