Január közepe van, de már most eleged van az újévi fogadalmaidból? Van egy szokás, amit mégis érdemes megtartani. Az ünnepek alatt mindannyian nyitottabbá váltunk mások szükségleteire, figyelmesebbek voltunk a körülöttünk élőkkel. Miért ne lehetne ebből hosszútávon szokást csinálni? „Jobb adni, mint kapni!”, így szól a mondás. De vajon milyen folyamatok állnak a népi bölcsesség hátterében? A tudomány is tudja igazolni? Nézzünk utána!

Számos kutatás foglalkozott már a proszociális viselkedés és a boldogság kapcsolatával. A jótékonyság valóban boldogabbá tesz minket? Egy 1998-as kísérletben Field és munkatársai megkértek egy nyugdíjas önkéntesekből álló csoportot, hogy három héten keresztül heti három alkalommal masszírozzanak gyerekeket. A kísérlet végén a nyugdíjasok körében csökkent a szorongás, a depresszió, az egészségi állapotuk is javult, és a stressz-hormon szintjük csökkent. Az eredmények alapján az önkéntesség és a pszichés és egészségügyi jóllét egyértelmű pozitív kapcsolatot mutat, de nem feltétlenül meggyőző bizonyíték arra, hogy a proszociális viselkedés boldogabbá tesz mindenkit.

Dunn 2008-as kísérletének célja viszont kifejezetten az volt, hogy tesztelje, melyik tesz minket boldogabbá, ha magunkra, vagy ha másokra költünk. A vizsgálat legelején az összes résztvevővel kitöltettek egy kérdőívet, amely felmérte, milyen mértékben boldogok. Ezt követően kaptak 5-20 dollárt, majd teljesen véletlenszerűen négy kategóriába sorolták őket. Az első kategóriába tartozó emberek a pénzt a saját számláik, költségeik fedezésére használhatták, a második kategóriában ajándékot vehettek maguknak az összegből. A harmadik kategóriába eső személyeknek más számára kellett ajándékot vásárolni, az utolsó kategóriában pedig az összeget valamilyen jótékony célra kellett adományozni. Tehát az esetek felében magukra költhették a pénzt, az esetek másik felében pedig másokra szánhatták a kapott összeget. A nap végén felkeresték ezeket az embereket és újra felmérték, hogy milyen boldogok. A kapott eredmények alapján azok voltak boldogabbak, akik másokra költhették a megadott összeget. Felmerül a kérdés, hogy függ-e a boldogság mértéke a pénzösszeg nagyságától? Az eredmények alapján nem volt különbség az 5 dollárt és a 20 dollárt elkölthető emberek boldogságának a mértéke között, így megállapíthatjuk, hogy a mások számára nyújtott segítség, ajándék független a rászánt összeg mértékétől, a lényeg az adakozás. Később megkérdezték ezeket az embereket, ha visszagondolnak az eseményre, hogy valaki másnak adtak valamit, boldogabbak lesznek-e az emlék felidézésétől? Az eredmény alapján az emlék felidézése is boldogabbá tette őket, és szívesen szánnának a jövőben is adományozásra.

A segítségnyújtás, ajándékozás boldogabbá tesz minket.

A kutatások alapján láthatjuk, hogy a segítségnyújtás, ajándékozás boldogabbá tesz minket. De vajon mi okozza ilyenkor az örömet? Mi történik bennünk?

Ennek a felderítésére számos vizsgálat született fMRI (funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat) segítségével. Azt állapították meg, hogy a proszociális viselkedés során aktiválódik az agyunk jutalmazó rendszere, így a viselkedés fő motivációja valamilyen jutalom, amely lehet akár anyagi vagy társas. Tehát a viselkedés kialakításához két fajta ok vezethet, az első lehetőség, amikor van egy külső vagy belső ösztönző, amely arra indít, hogy egy másik személlyel közösen elérjünk valamit, és mindkettőnknek származik belőle profit, tehát ebben az esetben a kooperáció mögött egy saját, önző indíték van, amely a saját haszon maximalizását segíti elő. Ebben szerepet játszik a laterális prefrontális kéreg kognitív funkciója. Ezt nevezzük gazdaságilag kedvező döntésnek. Ez az agyi funkció nem csak együttműködést igénylő helyzetekben aktiválódhat. Sokszor, amikor egy önkéntes, jótékony cselekedetet pénzzel jutalmaznak, a jutalom kiválthatja, hogy az agyunk átkapcsoljon költség-haszon elemzésbe, így sokszor gazdasági ösztönzők bevezetése a jótékonysági akciókba, pont ellentétes hatást váltanak ki, negatív hatással lesznek az adakozási/cselekvési hajlandóságra.

A másik lehetőség, amikor a proszociális viselkedés a csoport kialakulását, vagy egy már meglévő csoportba beilleszkedést, a csoporttagok elfogadását, csoportnormáknak való megfelelést szolgálja. Ez nem profiton, vagy saját érdek érvényesítésén alapszik, hanem a bizalmon, ha megvan a bizalom a másik személy felé, kialakulhat a kooperáció. Ebben az esetben a csoport lehet egy külső ösztönző, de az idő előrehaladtával ezek az indítékok sokszor belsővé válnak. A bizalom az agyi jutalmazó rendszerben okoz változást, a nucleus caudatusban, kölcsönös kooperáció esetén a ventralis striatumban történik aktivitás. Ahhoz, hogy létrejöjjön a bizalom, a szociális kognitív rendszer szorgalmasan dolgozik, vizsgálja az arckifejezéseket, a gesztusokat, az írást, hogy el tudjuk dönteni, kiben bízhatunk és kiben nem. Ezt szociális szempontból racionális döntésnek nevezzük. Ez a döntési mód érvényesül, amikor egy csoport (lehet kisebb, vagy akár a társadalom) szemében jó dolgot teszünk, pl. segítünk nehezebb helyzetben lévő embereken, vagy szívességet teszünk valakinek.

A kognitív kontroll funkció, amely inkább a gazdaságilag kedvező döntést segíti elő, és a szociális észlelés, amely a bizalom kiépülését segíti, egymástól függetlenül befolyásolják a jutalmazó rendszert, és annak megfelelően jön létre a döntés, hogy mi lesz a legjobb.

Önmagában ezek a rendszerek nem vezetnek a viselkedés kialakításához, szükség van neurotranszmitterekre, hormonokra, amelyek elősegítik a döntés meghozatalát.

Ismerjük meg a legfontosabbakat!

Számos neurotranszmitter állhat a döntéseink meghozatalában, de ezek közül a három legfontosabb a dopamin, a szerotonin és az oxitocin. A dopamin nem közvetlenül segíti elő a proszociális cselekedeteket, leginkább a saját haszon maximalizálását segíti elő, viszont ha egy proszociális cselekedet végeredményben ezt a célt szolgálja, a dopamin ösztönöz ezekre a cselekedetekre. A dopamin adja az elégedettség érzését, ha sikerül elérni a célunkat, vagy mérhetően közelebb kerülünk hozzá. A dopamin adja a vágyakozást az előrelépésre, segíti a céljainkra fókuszálást, minden siker után kapunk egy dopaminlöketet. Sajnos könnyen válhatunk függővé is általa, az örömérzet késztet arra, hogy kevésbé adaptív, ám örömöt adó eszközökhöz folyamodjunk újra és újra. Alapvetően a dopamin hasznos a szervezetünknek, segíti a túlélést, az előrejutást.

A szerotoninnak a társas szerepe jelentős, felelős a büszkeség érzéséért, ha mások kedvelnek, elismernek minket, növeli az önbizalmat, a magabiztosságot. Megerősíti a kötődést mások felé, akik segítenek, és támogatnak minket a céljaink elérésében, erősíti a státuszunkat. Felelősségérzetet biztosít mások felé, például ha valaki áldoz ránk az idejéből, érezzük a felelősségét, hogy bebizonyítsuk, megérte ránk szánni az idejét. Ám a felelősség nem csak ebben mutatkozik meg, ha valakiért felelősek vagyunk, vagy valaki függ tőlünk, arra buzdít, hogy minél inkább szolgáljuk az érdekeit. Ha pedig valaki felettünk áll, függünk tőle, segít, hogy keményen dolgozzunk, hogy büszkék legyenek ránk. Ezek miatt kihagyhatatlan a proszociális döntések meghozatalában.

Az oxitocin szerepe is társas szempontból jelentős, hiszen felelős a barátság, a mély bizalom érzéséért. Termelődik, ha valakinek kedveskedünk, és ha nekünk kedveskednek. A kötődés és a bizalom kialakulásához elengedhetetlen. Segítségével tudunk más helyzetébe belehelyezkedni, hozzáköthető az empátia, a nagylelkűség. Az oxitocin hosszútávon hat, mélyíti a bizalmat, ezáltal egyre sebezhetőbbé tesszük magunkat, ami még több oxitocin termelését segíti elő. A testi érintés fokozza a termelődését. Jelenléte ellenállóbbá teszi az immunrendszert, fejleszti a problémamegoldó képességet, és ellenállóbbá tesz a függőségekkel szemben. Segíti a társas interakciók szabályozását, segít felmérni kihez, hogyan viszonyuljunk, mennyire tehetjük magunkat sebezhetővé. Csökkenti a szorongást. A csoportérdek szolgálatában áll, az önző motivációk háttérbe szorulnak.

Úgy gondolom, kellőképpen megbizonyosodtunk a segítségadás, ajándékozás pozitív hatásairól és megismerhettük a háttérben meghúzódó folyamatokat is. Azontúl, hogy boldogabbá tesz minket, egészségesebbek is lehetünk! Az ünnepek véget értek, de a jótékonykodás, ajándékozás maradjon meg jó szokásként!

 

Felhasznált irodalom:

Anik, L., Aknin, L. B., Norton, M. I., & Dunn, E. W. (2009). Feeling good about giving: The benefits (and costs) of self-interested charitable behavior. Harvard Business School Marketing Unit Working Paper, (10-012).

Declerck, C., & Boone, C. (2015). Neuroeconomics of prosocial behavior: The compassionate egoist. Academic Press.

Dunn, E. W., Aknin, L. B., & Norton, M. I. (2008). Spending money on others promotes happiness. Science, 319, 1687-1688.

Field, T. M., Hernandez-Reif, M., Quintino, O., Schanberg, S., & Kuhn, C. (1998). Elder retired volunteers benefit from giving massage therapy to infants. Journal of Applied Gerontology, 17, 229-239.