„Mi valós tudást közvetítünk” – mondta Partos Bence, a Mindset főszerkesztője a budapesti Pszicho-Kávéház második évadának nyitórendezvényén. Októberben a mai párkapcsolatok kihívásairól, a viszonyok borderline dinamikájáról és a hullámvölgyekből való kijutás esélyeiről hallhattunk. Dr. Lisznyai Sándor klinikai szakpszichológus, a Mindset szakújságírójának előadása után a kerekasztal-beszélgetésből megtudhattuk, mire is van szükség egy jól működő párkapcsolathoz. Tudósításunk.
Mikor arra kérünk valakit, képzelje el, hogyan néz ki a párkapcsolata, kétféle emberrel találkozhatunk: az egyik lépcsőt, a másik hullámvonalat rajzol – kezdte előadását dr. Lisznyai Sándor. A lépcsőt elképzelők az építkezők; ők úgy tekintenek a párkapcsolatra, hogy arra a stagnálás és az abból való kitörés jellemző. A másik, hullámvölgyes típus kapcsolatát ezzel szemben sok veszekedés, rendszeres szakítások határozzák meg. A hullámvasút halad: hegyek és völgyek követik egymást, ahol a párok időről-időre eljutnak a völgy aljára, ahonnan onnan újra feljönnek, és azt hiszik, valamiben megváltoztak. Aztán mégis ugyanazt csinálják, mint előtte, vagyis ismétlik meglévő mintáikat – ugyanis ugyanazt a forgatókönyvet követik. De mi ennek a hullámvasutazásnak az oka? És hogyan lehet kiszállni?
Énrészeink harcmezején
Dr. Lisznyai Sándor a kérdésfeltevések után megosztotta a közönséggel tapasztalatát, miszerint a terápiába jelentkezők nagy számban arról számolnak be, hogy „bántják őket”. Az előadó hozzátette: ritkábban találkozik azzal, hogy valaki arról beszéljen, ő hogyan árt párjának. Ennek oka, hogy a kliensek máshogy ítélik meg a az őket ért bántalmazást, mint az általuk végrehajtottat. Az emberek általában jogosnak vélik az általuk elkövetett bántalmazást, mert úgy gondolják, viselkedésüket a másik provokálta ki – fejtette ki a szakember.
„Olyan nincs, hogy szadisztikusan bántom a másikat. Legtöbbször tűröm, tűröm, aztán kénytelen vagyok bántani” – foglalta össze tapasztalatait Lisznyai. Mint elmondta: jellemzően nem azért bántjuk a másikat, mert ebben örömünk leljük; általában akkor reagálunk így, ha már nem tudjuk máshogy kezelni a helyzetet. Bizonyos idő után a párkapcsolatban azonban mindenki képes a másik eleven részébe szúrni – tette hozzá.
A klinikai szakpszichológus ezután Eric Berne tranzakcioanalízis személyiségmodelljén keresztül mutatta be, milyen énrészekből épül fel az ember. Berne elmélete szerint mindenkiben van gyermeki, szülői és felnőtt énrész is.
Egyik énrészünk a szülői énrész: ez gondoskodik, nyugtat, elfogad. Egy másik, felnőtt énrészünk racionálisan gondolkodik, konstruktívan cselekszik, „akár egy robot”. Ezeken kívül van egy gyermeki részünk, amiből dühünk és haragunk fakad, valamint egy szabad gyermeki énrészünk is, ami „csínytevő”, játékos. A sérült gyermeki énrészünkkel fájdalmat, szorongást élünk át, és ez a részünk vár megnyugtatást a másiktól – mondja Lisznyai.
Mint megtudtuk, egy párkapcsolatban az összes énrészünk megjelenik. A kapcsolati hullámvasút esetében általában a társas felek szülői és sérült gyermek részei vitáznak egymással. Addig folyik a két énrész közötti szóváltás, míg ki nem fáradnak. „Bármit csinált a másik, nincs jogom büntetni. Okom van, de a büntető részem magamnak kell elintéznem, sosem büntethetem meg a másikat” – összegezte az előadó.
Borderline kapcsolati dinamika
A borderline kifejezést egy személyiségzavar neveként ismerhetjük, melyre a jellemző a szélsőséges, kiszámíthatatlan viselkedés. Előadónk szerint azonban „két ember közösen is össze tud dobni egy ilyen dinamikát, így ketten már kiadnak egy borderline-t.”
Ilyen helyzetekben az egyik fél sérült gyermeki énrészéhez a másik fél szülői énrésze kapcsolódik, kommunikálni kezdenek. A probléma az, hogy a meglévő, nagyon mély hiányt – amire nincs orvosság – a másik fél sem tudja feltölteni szeretettel, konstruktív működéssel. Amikor a partner mégis megpróbálja feltölteni és kudarcot vall, megjelenik a harag a hiányt szenvedő fél részéről.
A sérült gyermeki énrész dominanciájának jellegzetes jegyei: a szabadon lebegő, világgal szemben érzett düh, a vagy-vagyos hasítás és a világ jókra és nem jókra való osztása is. Ez az ember indulásból tudja azt, hogy hibázni fog a partner, és – ha mélyen elrejtve is, de – várja, hogy ráereszthesse a dühét – derült ki.
Új évad, új kerekasztal
Az izgalmas előadást ezúttal is egy kerekasztal-beszélgetés követte. Idei állandó kerekasztalunkat Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, dr. Kun Ágota munka- és szervezet szakpszichológus és dr. habil Forgács Attila gasztropszichológus alkotják. Orvos-Tóth Noémi ezen a rendezvényünkön nem tudott részt venni, emiatt őt szegedi állandó kerekasztalunk tagja, Szilárdi Réka szociálpszichológus helyettesítette. A beszélgetést ezúttal a Mindset szakújságírója, Dobrotka Katinka viselkedéselemző moderálta.
„Választásunk során bele szoktunk esni abba a hibába, hogy olyan párt választunk, aki ugyanazokat a sérüléseket hordozza, mint az előző párunk” – mondta Kozma-Vízkeleti Dániel a beszélgetés elején. Felmerül a kérdés: miért ásunk ilyen gödröt saját magunknak? A család-pszichoterapeuta szerint azért, mert az ilyen helyzetek ismerősek lesznek számunkra és „ami ismerős az megszokott, ami megszokott, az biztonságos.” Hozzáteszi: a kapcsolati sérülést kapcsolattal lehet betölteni. Ez a kapcsolat azonban lehet terápiás kapcsolat, párkapcsolat vagy bármi, amiben a fél a megszokottól eltérő tapasztalatokat szerez és kapcsolódni tud a másikhoz.
Forgács Attila ezt a gondolatmenetet kitágítva az anima-animus elméletet hozta be, mely szerint mindenkiben lakozik egy női és egy férfi énrész. Ez alapján, a párkeresések alkalmával ellentétes énrészünk vetítjük ki a világra, vagyis a másik felünket keressük. Ez a másik fél azonban csak bennünk él, a valóságban nem, így bárkit találunk, az nem olyan lesz, mint amit mi elképzeltünk. Fogács hozzátette: „nincs olyan kapcsolat, aminek ne lennének hullámvölgyei. Akkor fogunk csalódni, ha erre nem készülünk fel”.
„Happy end és futunk a naplementébe”
A kapcsolati hullámvölgyek kapcsán Szilárdi Réka a megoldási modellek hiányát emelte ki. A mesék a happy end részig tartanak, pedig azután következnek be a hullámvölgyek:
„gyerekkortól az a mintánk van, hogy »boldogan éltek, míg meg nem haltak«. A kondásfiú összejön a királykisasszonnyal, éljen, nagyszerű! De arra vonatkozóan semmi minta nincs, hogy mit kellene aztán csinálni” – mondta a szociálpszichológus.
Logikusan adódik hát a következő kérdés: amint baj van, párterápiába kellene menni? Szilárdi és Forgács véleménye egyezett arról, hogy az emberek fejében téves elképzelések vannak a párterápiáról. Igaz, hogy elmenni terápiába a párkapcsolati probléma megoldásának első lépése lehet, de fontos emlékezni: a pszichológus nem „kézrátétellel gyógyít”. Kun Ágota hozzátette: szerinte erőfeszítés és a kitartás kell a változás eléréséhez. Munkapszichológusként úgy véli, egy szervezetben nem következik be változás, ha nincs akaraterő, motiváció és energia befektetés. Ilyenkor a könnyebbik út a kilépés lehet.
Hogyan segíthet egy terápia kijutni a völgyből?
A beszélgetésből kiderült: a pszichológusok számos különböző módon tudnak segíteni a pároknak. Lisznyai a próbaválás módszerét hozza példának, bár nyomatékosítja, nem „háztájilag” kell alkalmazni a módszert, mindenképp kell egy harmadik, kontrolláló fél. A próbaválások során a párok három hónapig nem keresik egymást, majd ezen idő leteltével újra mérlegelik kapcsolatukat. Ennek előnye, hogy az egyedül töltött időben „szembesülünk azzal, mennyit érünk mi” – mondja Lisznyai Sándor.
Forgács Attila a paradox intervenciót javasolja. Ezen módszer lényege, hogy nem lebeszélünk valakit egy zavaró, idegesítő viselkedésről, hanem előírjuk neki azt. Meg kell kérni, hogy csinálja a kellemetlen szokást, figyelni, és ha nem tenné, rá kell szólni, hogy tegye – az előírás hatására ugyanis a viselkedés ki fog oltódni.
Kozma-Vízkeleti Dániel tapasztalatai alapján megerősítette a módszer sikerességét. Elmesélte, hogy néha ő is „előíratja” a párokkal, hogy mikor és milyen időtartamban veszekedjenek. A módszer sikere szinte garantált: ha el tudják kezdeni a veszekedést, pontosan tudják mi kell ahhoz, hogy vitatkozzanak, tehát csak egy lépés, hogy rájöjjenek, mi kell a változáshoz. Abban az esetben, ha arról számolnak be, hogy képtelenek vitatkozni, két hete össze sem vesztek, akkor is jól jártunk – magyarázza a család-pszichoterapeuta.
A párkapcsolatok mai világban betöltött szerepéről, a kapcsolatok változó dinamikájáról és a társadalom befolyásoló szerepéről is sokféle véleményt hallhattunk. Egy dologban azonban mindenki egyetértett: a pszichológusok mindent megtesznek, hogy lépést tartsanak a párkapcsolatok gyors változásával.
Közelgő rendezvényünkön, december 5-én dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus fog nekünk előadást tartani az önbizalomhiányról. Ezúttal kiderítjük, mit tehetünk, hogy ezt magunk mögött hagyva jól boldoguljunk az élet minden területén.
Esemény: https://www.facebook.com/events/784388848430912/
Jegyértékesítés: https://tixa.hu/modern-kori-onsorsrontas-mindset
