Kapj el, ha tudsz! – Célkeresztben a terrorista szervezetek vezetői

A napokban ismét felreppent a hír, miszerint az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője egy légitámadás következtében életét vesztette. A terrorizmus elleni küzdelem egyik leginkább elterjedt stratégiája az adott szervezet vezetőjének kiiktatása. Pszichológiailag több érvvel is alátámasztható a módszer hatékonysága. De valóban hatásos ez a módszer? Egy átfogó elemzés szerint nem csak sikeressége kérdőjelezhető meg, de akár az adott szervezet erősödéséhez is vezethet. 

Július 11-én, kedden, a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja, vagyis az OSDH jelentette be Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjének halálhírét. Állításuk szerint al-Bagdadi egy május végi légitámadásban vesztette életét. Az Iszlám Állam vezetőjének halálhíre az elmúlt egy év alatt számtalanszor megjelent több forrástól is hamisan. A Reuters július 17-én azt nyilatkozta, szinte teljesen biztos, hogy al-Bagdadi most is életben van, és a szíriai Rakka környékén bújkál.

A terrorista szervezetek lefejezésének (decapitation) nevezik a szervezet vezetője ellen irányuló akciókat, melyek célja a vezető elfogása, esetleg meggyilkolása. Ez több ország terrorizmus elleni stratégiájának egyik elsődleges módszere (Price, 2012). Bár ez sokak számára logikus taktikának tűnhet a terrorista szervezet gyengítésére, elemzések szerint valójában csak különleges esetekkor hatásos, legrosszabb esetben pedig akár az ellentétes eredményhez is vezethet.

Karizma és a vezetői szerep

Pszichológiai szemszögből elsősorban a karizmatikus vezetők teóriájával támasztható alá, hogy miért vezethet egy szervezet gyengüléséhez a vezető kiiktatása. A politikai tudományokban, a pszichológiában, és a szociológiában a karizmatikus jelzőt a vezetők egy olyan csoportjára használják, akik saját személyük ereje által mély és kivételes hatást gyakorolnak követőikre (House és Baetz, 1979). A követők a karizmatikus vezetőt szinte emberfeletti erejűnek látják, küldetését és a cselekvésre való felszólítását feltétel nélkül elfogadják (Willner, 1984). A karizmatikus vezetőre továbbá jellemző, hogy a követők számára vonzó ideológiai célt tűz ki; képes a követők inspirálására; magas önbizalommal rendelkeznek; és domináns pozíciót foglal el (Conger & Kanungo, 1987). Az ilyen vezető megcélzásával bizonyos kutatók szerint csökkenteni lehet a szervezet működési képességét (Price, 2012). Egyfelől a csoport értékes időt és korlátozott forrásait áldozhatja a vezető védelmezésére, sikeres akció esetén pedig a csoport a legképzettebb tagját veszíti el.

Bryan Price (2012) szerint a terrorista szervezetek erőszakos és titkos működése tovább indokolja a szervezet lefejezésének sikerességét. Mivel az erőszakos szervezetek folyamatosan ki vannak téve a veszélynek, hogy maguk is áldozatokká válhatnak, erősebb köztük a kohézió. Egy szervezetnél pedig minél nagyobb a kohézió, annál nagyobb a valószínűsége, hogy egy esetleges vezetőváltás instabillá teszi azt. A szervezet rejtett minősége miatt a vezető általában minél kevesebb információt ad ki a szervezet pontos működéséről, a belső hierarchia rendszerről. Az ilyen információ ugyanis segítené a különböző terrorizmus ellen küzdő más csoportokat, a szervezetet pedig veszélyeztetné. Minél több tagból áll egy szervezet, annál kevésbé valószínű, hogy minden tag tisztában van a szervezetben uralkodó hierarchiával. Ennek következtében a vezető elvesztése esetén a csoport nehéz helyzetben találja magát, hiszen nem tisztázott az „öröklési” rendszer, hivatalos választások hiányában pedig komoly problémába ütközhetnek az új vezér kikiáltásának során. A vezetők továbbá gyakran elsősorban karizmatikus jellemük miatt élvezhetik szerepüket, így az sem tisztázott pontosan, melyek azok a képességek, amelyek elsőbbséget élvezhetnek az új vezető választásakor.

Valóban működik a szervezet lefejezése?

Jenna Jordan 2009-ben végzett a terrorista vezetőket célzó stratégia sikerességéről elemzést. Az elemzésben 298 esetet tanulmányozott 1945 és 2004 között történt terrorista szervezetek lefejezéséről. Az eredményei azt mutatták,

ritka a taktika sikeressége.

Elsősorban akkor működik, ha a szervezet fiatal, a tagok számát tekintve pedig minél kisebb. Egy szervezet ideológiai alapon való működése szintén bejósolhatja a vezető célzásának sikerességét, a vallási alapon való működés azonban éppen ellenkezőleg, ennek a stratégiának a sikertelenségét indikálja.

Jordan analízise szerint a szervezetek lefejezése meghökkentően alacsony százalékban vezetett az kívánt eredményhez. A vezető elfogása a 298 eset 21%-ában vezetett a szervezet összeomlásához, míg a meggyilkolása 30%-ban. Az egyéb magasabb rangú vezetőknél azonban ezek az arányok fordítottan mutatkoztak: meggyilkolásuk 7%-ban volt sikeres a szervezet gyengítését tekintve, míg elfogásuk 15%-ban. Ezekre a számokra magyarázatul szolgálhat Cronin érvelése (2006), mely szerint

a vezetők elfogása erősebb hatást válthat ki, mint meggyilkolásuk,

hiszen bennfentes információval szolgálhatnak a terrorista szervezet működéséről. Cronin szerint a vezető meggyilkolása kifejezetten veszélyes is lehet, akár a szervezete erősödéséhez is vezethet. Egy ilyen gyilkosság nagyobb publicitást eredményezhet, mely következményeként a vezetőre mártírként tekinthetnek a szervezet tagjai és a szervezeten kívüli személyek is, ezzel erősítve a szervezet támogatottságát. A külső szimpatizánsokból pedig könnyedén új tagok válhatnak.

Jordan (2014) elemzését követően megalkotta a szervezti rugalmasság teoriáját (Theory of organizational resilience), mely magyarázatul szolgál arra, melyek azok a szervezetek, amelyek a vezető kiiktatása ellenére képesek folytatni aktivitásukat. Az elmélet szerint a terrorista vezető kiiktatásának hatását a szervezetre nézve két szempont, a szervezet bürokratikussága illetve a szervezet külső népszerűsége határozza meg. A vezető megcélzása a bürokratikus és a népszerű csoportoknál kevesebb negatív hatással járhat, ugyanis az ilyen esetekben a vezető szerepe kevésbé hangsúlyos.

A bürokratikus csoportok szigorú beosztással rendelkeznek a tagok egyéni felelősségével és szerepével kapcsolatban, a szabályaikat jellemzően betartják. Ennek következtében a vezető kiiktatása kevésbé zavarja meg a csoport működését. Mivel a fiatalabb, alacsonyabb létszámú szervezetek feltételezhetően kevésbé bürokratikusak, az ilyen szervezeteket jobban megviseli a vezető elvesztése.

A szervezeten kívüli népszerűség és támogatottság szintén alappillére a terrorista szervezet erejének egy vezető esetleges elvesztését követően. A külső támogatottság megkönnyíti a terrorista csoportok számára az új tagok toborzását és az anyagi támogatás gyűjtését is. Amennyiben a közösség támogatja a szervezetet, a vezető megcélzása nyilvános felháborodást kelthet, melynek következtében a közösség segíthet a vezető rejtőzködésének biztosításában. A közvetlen külvilág támogatása továbbá lehetővé teszi a szervezet titkolt működését.

Az a feltételezés, hogy a terrorista szervezetek gyengíthetőek vezetőik kiiktatása által azon a hiten alapszik, hogy a vezetői személye elengedhetetlen a szervezet működéséhez. A szakirodalom mégis azt indikálja, ez az esetek mindössze kis százalékában valósul meg. Bár ezek a százalékok továbbra is bíztatóak lehetnek, az értekezések a szervezetek lefejezésének esetleges negatív hatásairól nem hagyhatóak figyelmen kívül.