„Képzeletben gyakrabban szenvedünk, mint a valóságban” – Kontrollálni a kontrollálhatatlant

Kontrollvesztés, bizonytalanság, szorongás és kétségbeesés. Ezek az érzések sokunk kísérői a 2020-as évben. Egyelőre nem vagyunk tisztában vele, hogy a koronavírus járvány meddig fog tartani, vagy hogy pontosan milyen mértékű hatása lesz egyéni és társadalmi szinten. Egyszer csak visszatér majd minden a régi kerékvágásba? Vagy új normalitás alakul majd ki? Kérdések, melyekre a válaszok bizonytalanok, épp ezért szenvedést okozhatnak. Pontosan arra emlékeztetnek, ami a legtöbb okot adja a kétségbeesésre: életünk egy óriási szelete felett nincs kontrollunk. Mi történik azonban, ha mégis kontrollálni igyekszünk a kontrollálhatatlant? 

Az Albert Ellis nevéhez köthető racionális-érzelmi viselkedésterápia (REBT) részben a sztoikus filozófia tanításain alapszik. A sztoikusok megfigyelése szerint szinte minden emberi szenvedésünk annak eredménye, hogy megpróbáljuk irányítani az irányíthatatlant. Amikor olyan szituáció kontrollálásába fogunk, amely nem tőlünk függ, még inkább elkeserítőbbnek tűnhet helyzetünk, csalódhatunk magunkban és kudarcélményünk által szenvedésünk mértéke is növekedhet. Az tehát, hogy hogyan vélekedünk egy adott helyzetben saját befolyásunkról és szerepünkről, hozzáadhat negatív érzelmi töltöttségünkhöz. Seneca római filozófus frappánsan összefoglalta mindezt: „Képzeletben gyakrabban szenvedünk, mint a valóságban.”

Hol a kontroll?

A kontrollhely-elmélet Julian Rotter amerikai pszichológus nevéhez fűződik, aki szerint mindannyiunkban megtalálható a külső és a belső kontroll, és legtöbbünkben a kettő közül valamelyik dominál. Ha nálunk a belső kontroll helye erős, akkor úgy véljük, hogy életünk eseményei elsősorban saját cselekedeteink eredményeként következnek be. Ilyen esetben inkább hajlamosak vagyunk magunkat és képességeinket dicsérni vagy hibáztatni a történtekért – még a pandémia idején is. Ha viszont hajlamosak vagyunk kívülre helyezni a kontrollt, akkor általában a külső tényezőket tesszük felelőssé hasonló szituációban. Jelenleg a koronavírus járvány kapcsán ez megmutatkozhat akár a szerencse, a sors gyakori hibáztatásában, vagy épp dicsőítésében.

Mitől függ, hogy hová helyezzük a kontrollt?

A kontroll helyét gyakran úgy tekintjük, mint velünk született személyiségelemet. Léteznek azonban kutatási bizonyítékok arra is, hogy ezt gyermekkori tapasztalataink is alakítják. A vizsgálati eredmények alapján azok a gyermekek, akiknek a szülei segítettek megtanulni a cselekedetek és azok következményei közötti kapcsolatot, általában fejlettebb belső kontrollal rendelkeztek, és úgy érezték, hogy – az esetek nagy részében – van ráhatásuk az életükre. Ha ez elmarad, hajlamosabbak vagyunk a környezetünk befolyásoló hatására és a véletlenekre hivatkozni.

Akár inkább belső, akár inkább külső helyre vagyunk hajlamosak pozicionálni a kontrollt, ne csüggedjünk, ha most épp úgy érezzük, nem megfelelő helyre tettük.

Az irányítható és irányíthatatlan tényezők közötti különbségtétel képessége ugyanis tanulható, fejleszthető.

A képzeletbeli szenvedés csökkenthető

Ideális esetben a belső és külső kontroll helye váltakozik bennünk, folyamatosan befolyásolja az eseményekkel kapcsolatos meggyőződéseinket. Ha „kéthelyiek” vagyunk, nagyobb eséllyel tudjuk kezelni a minket érő stresszt, mintha a spektrum egyik végén lennénk. Miért is jó ez a folytonos váltakozás? Ha folyamatosan úgy vélekedünk, hogy kontrollálni tudjuk az életünket, azaz mindig belülre helyezzük a kontrollt, akkor könnyen az önhibáztatás csapdájába eshetünk. Ilyenkor olyan tényezőkért is felelősséget vállalunk, melyekről nem mi tehetünk, hiszen a kontrollálhatatlant próbáljuk kontrollálni. Ilyen eset lehet például állásunk elvesztése a járványhelyzetből kifolyólag. Ugyanakkor a kontroll teljes kihelyezése sem oldaná meg ezt a helyzetet, hiszen ebben az esetben pedig egyáltalán nem gondoljuk, hogy lehet ráhatásunk a velünk történő eseményekre, mint például a jövőbeli álláskeresésre. Így motiválatlanok lehetünk arra, hogy akármivel is próbálkozzunk helyzetünk javításának érdekében.

A valódi titok tehát leginkább abban rejlik,

vajon meg tudjuk-e különböztetni azt, ami felett kontrollal rendelkezünk attól, ami felett nincsen hatalmunk.

Ha pedig eljutunk idáig, akkor fel tudjuk-e adni az aggódást azok felett a dolgok felett, amelyekbe nincs beleszólásunk, és energiát tudunk-e fektetni abba, ami segíthet rajtunk. Assisi Szent Ferenc imája mindezt találóan magában foglalja:

„Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

A járvány felett nincs hatalmunk, de önmagunk felett van

Hogyan kezdjünk neki?

Az életünket leginkább befolyásoló tényezők közötti különbségtétel gyakorlását egész egyszerűen is kezdhetjük, annak listázásával, hogy mi felett nincs, és mi felett van (vagy részben van) kontrollunk – csak úgy, ahogyan mi is tettük ezt a fenti táblázatban. Ezután megvizsgálhatjuk, mennyi energiát fordítunk jelenleg a különböző tényezőkre, és tervet készíthetünk arra vonatkozólag, hogy a kontrollálható oszlopra helyezzük a hangsúlyt. Minél konkrétabban fogalmazzuk meg, mit fogunk tenni azok közül, amik a hatáskörünkbe tartoznak, annál inkább érezni fogjuk, hogy kivesszük a részünket saját életünk alakításából.

Ne feledjük, hogy olykor elhatalmasodhat életünkön a külső tényezők befolyásoló hatása. Ilyenkor sokkal nehezebb megtalálnunk, meglátnunk azt, amit esetleg irányíthatnánk, hiszen az irányíthatatlan tényezőkhöz képest esetleg elenyészőnek tűnik ezek mennyisége. Ha úgy érezzük, jelenlegi helyzetünk megkívánja, kérhetjük egy szakember segítségét abban, hogy feltérképezhessük, megélhessük mi is tartozik az irányításunk alá, bátran kérjünk segítséget ebben, hiszen ne feledjük: még ha nem is nullázható, de a képzeletünkben töltött szenvedés csökkenthető.