Kettős kötés rabja - a borderline személyiségzavar eredete

A borderline személyiségzavaros egyének szélsőséges viselkedési jegyeik alapján könnyen felismerhetőek. Lobbanékonyság, gyors hangulati változások, fokozott kockázatkeresés, “veszélyes” életmód...honnan ered és hova vezethető vissza? Van kiút ebből a veremből? Cikkünkben utánajárunk a témának.

A borderline páciensek, akik segítségért folyamodnak, többnyire fiatal nők. Jellemzően identitásérzetükkel, érzelmeik kordábantartásával és emberi kapcsolataikkal küzdenek, sikertelenül. A kezeltek között a nők jelentősebb arányát okozhatja az is, hogy leginkább ők azok, akik a problémák észlelésekor orvosi, pszichológusi támogatást kérnek. Általában intenzív és viharos viszonyokba keverednek, illetve gyakran változik a hangulatuk és érzelmi világuk. Hajlamosak a veszély keresésére, és akár önsértésre, falcolásra is (vagdosás), emiatt gyakran szorulnak ambuláns kezelésre. A bennük megjelenő krónikus ürességérzés, az identitáskeresés (hova tartozok én?) és impulzusaik féken tartása komoly szenvedést okoz számukra. Ezek a tünetek egyrészt a személyiségzavarból másrészt a gyermekkori traumatizációból adódnak. 

Hogyan ismerhető fel egy borderline személy?

A tünetek jellemzően már serdülőkorban (11-13 éves kor körül) jelentkeznek, azonban a borderline személyiségzavar diagnózist csak 18 éves kortól adják meg a szakemberek. A heves érzelmek, a hangulatingadozás és instabilitás a pubertásban gyakori, ám ha ezek extrém módon, több éven át fennmaradnak, akkor gyanakodhatunk személyiségzavarra.

A disszociatív jelenség, azaz a hasítás, leválasztás egy elhárító mechanizmus, mely a gyermekkori traumatizáció révén a borderline személyiségzavar tünetei közé tartozik. A disszociáció egy olyan állapot, ami azáltal jön létre, hogy a gyermek sem “harcolni” vagy “megküzdeni” nem tud az adott helyzetben, sem pedig elmenekülni abból, így mentálisan lehasít egy részt, úgymond “fejben kiszáll” a helyzetből. Ezáltal nem éli át a társuló testi-lelki fájdalmat, és később nem is emlékszik a traumára. Ez rövid távon hasznos a gyermek számára, mert elkülönítve tárolja a mindennapi élettel és a traumatikus élményekkel kapcsolatos mentális tartalmakat, viszont hosszú távon igen káros, ugyanis akadályozza a stresszes élmények feldolgozását. Sőt, a megrázkódtatás emlékei spontán módon feltörhetnek a mélyből, amikor a gyermek egy hasonló helyzettel találkozik és valami emlékezteti a sérülést okozó szituációra. Ezek az emlékbetörések szélsőséges, extrém indulatkitöréseket, dührohamokat is kiválthatnak. Sokszor a környezet számára teljesen érthetetlenek lehetnek ezek a hirtelen jelentkező agresszív megnyilvánulások.

A tünetek közé tartozik a szándékos fizikai önsértés is, ami akár vagdosás is lehet. Az önsértés a beteg érzelmeinek rendezésében “segít”, vagyis azért történik, hogy az illető elfedje az érzelmi fájdalmat. A fizikai fájdalom segíthet kifejezni, csillapítani, igazolni azt az elviselhetetlen dühöt, feszültséget, ami felhalmozódik.

Jellemző továbbá a borderline személyiségzavarosokra, hogy nehezen illeszkednek be a társadalomba, nem fejezik be a tanulmányaikat, gyakorta váltogatják a munkahelyeiket, valamint ahogy már említettük, az indulatkitörések, az önsértő viselkedés, az öngyilkossági kísérletek és a nagyfokú érzelmi labilitás is tipikus ismertetőjegyek. 

A színfalak mögött...

A borderline személyiségzavar (angolul borderline personality disorder, BPD) hátterében számos tényező állhat. Egyrészt neurológiai, genetikai meghatározottság is jelen lehet, amit a gyermek alapvetően hoz magával születésétől fogva. Másrészt a társas kapcsolatokat tekintve

a gyermekkori traumák, az anya pszichés betegsége is meghatározó.

A nem megfelelő nevelési stílus (gyermek igényeit nem kielégítő) és az ennek nyomán kialakuló bizonytalan vagy dezorganizált kötődési stílus, valamint a rosszul működő szülő-gyermek kapcsolat is jelentősen befolyásolhatja a személyiségzavar kialakulását.

Ahogy cikkünkben már kiemeltük, a súlyos és összetett gyermekkori traumatizáció vezethet borderline személyiségzavar kialakulásához. Egy friss kutatás alapján a borderline páciensek 88%-át érzelmileg, 65%-át fizikailag, 56%-át szexuálisan bántalmazták gyermekkorában. A kutatás szerint a felnőttkori borderline pszichopatológia legerősebb előrejelzőinek a gyermekkorban átélt szexuális és fizikai bántalmazás, valamint az elhanyagolás bizonyultak.

A traumatizáltság mellett az eredmények azt mutatják, hogy a megfelelő szülői gondoskodás hiánya, illetve a szülői túlvédés mellett a borderline patológiára kifejezetten jellemző rizikófaktornak a következetlen nevelés tűnik.

Korai kapcsolódásaink tükrében 

Az, hogy szoros érzelmi kötődést alakítsunk ki, emberi szükségletünk már a születésünktől fogva. Stresszes, bizonytalan helyzetekben a kisgyermek keresi a biztonságot jelentő bázist, az anya (vagy az első számú gondozó) közelségét. Ez érzelmi szabályozást is jelent számára, megnyugtató erővel bír.

A biztonságosan kötődő csecsemők viselkedése a gondozóval való érzékeny kapcsolódáson alapul, melyben mindketten jól figyelnek egymásra és jól reagálnak egymás jelzéseire. Ezek a babák viszonylag kiegyensúlyozottak maradnak stresszes helyzetekben is. A negatív érzelmeket kevésbé élik meg fenyegetőnek, számukra ezek az élmények jelentéssel bírnak és kommunikatív funkciót látnak el. Ezzel szemben a borderline személyiségzavaros felnőtteknek sok esetben

olyan gondozójuk volt, aki maga is a súlyos borderline spektrumba tartozott.

A borderline szülő folyamatosan atipikus viselkedési jegyeket mutat a gyermek felé, így tartva őt bizonytalan, félelemkeltő helyzetben. Atipikus lehet a szülői magatartás, amikor nem elég érzékenyen reagál a gyermek jelzéseire, nem úgy, ahogy a gyermek számára az megnyugtató lenne, vagy esetenként következetlenül viselkedik. Ilyen lehet, amikor szülő a gyermek sírására nem reagál azonnal, vagy nem minden esetben reagál rá. Esetleg nem megfelelően elégíti ki az igényeit, például ha csak egy kis ölelgetésre vágyna, cumit dug a szájába.

A gondozó saját traumái, pszichopatológiai állapota, vagy bántalmazó viselkedése miatt az anyai érzékenység és odafigyelés alacsony mértéket ölt. Ebből kifolyólag nem tudja anyai funkcióját megfelelően ellátni. A kutatók szerint ez a feltevés tűnt a legkézenfekvőbbnek a dezorganizált kötődés kialakulásának magyarázatában – ami pedig összefüggésben állhat a borderline személyiségzavarral.

Az anya saját traumatizált múltja miatt a gyermek stresszjelzései saját megrázkódtató élményeivel kapcsolatos fájdalmát, ijedelmét hívhatják elő. Gyermekével szemben ez az ijedelem vagy fenyegetettség jelenik meg valamilyen módon. Az anyai viselkedésben, érzelemkifejezésben ekkor hirtelen "lefagyás" (egy pillanatra megmerevedik, arca kifejezéstelenné válik), vagy a "szerepcsere" (amikor az anya egyszer csak úgy kezd viselkedni, mint aki a csecsemőtől várja a megnyugtatást), illetve a távolságtartás (akár szóban, vagy fizikálisan), és ezek különféle változatai jelenhetnek meg. Ebben az állapotban az anya hozzáférhetetlen és rémisztő lehet a gyermek számára.

Ennek hatására a csecsemő ambivalensen reagál, hiszen az anya egyszerre jelenti a biztonságot jelentő bázist és a félelem forrását is. Egyrészt közeledne az anyához, mint legfőbb gondozójához, másrészt az elrettentő, félelmet keltő viselkedés miatt beindul a menekülési ösztön is.

A borderline személyiségzavarban szenvedő személyeknél a korai kapcsolatban átélt megtámadottság, elutasítottság vagy fenyegetettség élménye miatt érezhetik a személyek a felnőttkori kapcsolataikat is támadónak vagy elhanyagolónak. Tehát, az atipikus szülői magatartás – mely a dezorganizált kötődési viselkedéshez is hozzájárul –, több elmélet szerint is összefüggésbe hozható a borderline személyiségzavarral.

Van kiút

A borderline személyiségzavar egy széles körben kutatott terület. Számos bizonyíték van már arra, hogy hatékony kezelések következtében mérséklődhetnek a tünetek, így a betegek nagy arányánál javulás érhető el.

A disszociatív jellemzőkkel rendelkező borderline betegek kezelése sajátos kihívások elé állítja a szakembert. A terápiás munkát a gondoskodó személybe (ami terápiás helyzetben a szülőről a terapeutára száll át) vetett bizalom törékenysége, valamint a szélsőségesen negatív, bűntudatos önkép tovább nehezíti. A felismerés és diagnosztizálás után a gyermekkori traumák és a súlyos negatív élmények sebei gyógyíthatóak kitartó terápiás kezeléssel.

A borderline személyek sokszor embert próbáló traumatikus élmények közepette próbálták túlélni az extrém esetekben szinte kibírhatatlan bántalmazást, elhanyagolást, támasznélküliséget.

Nem helyes “nehéz betegként” tekinteni rájuk,

fokozott figyelmet, érzékenységet és odafordulást igényel a velük történő terápia és bánásmód.

Mindazonáltal óva intünk mindenkit attól, hogy önmagát és a környezetében élőket a leírtak alapján diagnosztizálni próbálja. A cikk arra hivatott, hogy felkeltse a figyelmet a személyiségzavar kezelésének fontosságára. Amennyiben kérdések merülnek fel Önben, esetleg borderline személyre gyanakszik családjában, baráti társaságában, keresse fel bátran pszichológusainkat, akik professzionális segítséget nyújthatnak a helyzetben.