A tavalyi év politikai eseményei közül több szempontból is kiemelkedik a 2016. június 23-án tartott Brexit-népszavazás és a 2016. november 8-án tartott amerikai elnökválasztás. A legmegdöbbentőbb fejlemények ezekkel kapcsolatban mégsem a soha nem látott, öldöklő kampányok, hanem a szavazások végkimenetelei voltak, hiszen mindkét alkalommal a várakozásokkal ellentétes eredmények születtek. A Brexit-népszavazás az előrejelzésekkel szemben a kilépés mellett kampányolók győzelmét hozta a maradás pártiak felett, míg az amerikai elnökválasztást Donald Trump, a Republikánus Párt elnökjelöltje nyerte a demokrata Hillary Clinton ellen.
A megdöbbenést elsősorban az okozta, hogy a közvélemény-kutatások előrejelzései alapján a Brexit-népszavazáson a maradás pártiaknak, az amerikai elnökválasztáson pedig Hillary Clintonnak kellett volna diadalmaskodnia. Sokan populizmust kiáltottak. Sőt, egyesek már a szavazások másnapján megjelentettek olyan publicisztikákat, amelyek az előrejelzéseket bírálták és a közvélemény-kutatókat tették felelőssé a váratlan eredményekért. Ezek a megnyilvánulások újra kinyitottak egy heves politikai és akadémiai vitát a közvélemény-kutatások hasznát illetően, amely alapvetően régóta – a társadalomtudományok statisztikai alapokra helyezése óta – folyik.
Mára azonban világossá vált, hogy a közvélemény-kutatások eredményeinek vitatása helyett pont a számokat interpretálók, azaz a médiában megjelenő csatolt – elemzői, újságírói, véleményvezér – vélemények azok, amelyek természetüknél fogva valamilyen irányba erőteljesen befolyásolják a választókat. Ennek a politikai polarizációnak az egyik felerősítő tényezője az internet, azon belül pedig kifejezetten a közösségi média. Ezek az oldalak ugyanis olyan, a háttérben futó algoritmusokkal vannak felszerelve, amelyek a felhasználók különálló tevékenységeit – like, üzenet, komment, stb. – kvázi egybefüggően érzékeli és erősíti.
A facebookon például emögött az a fejlesztői elképzelés áll, hogy így kellemesebbé tehetik az oldal használatát, hiszen segíti az elmélyülést egy-egy témában – legyen az kulturális, természettudományos vagy technikai. A közéleti kérdések kapcsán azonban ez a folyamat nem az adott politikai diskurzus elemeit hangsúlyozza, hanem az adott véleményt jeleníti meg, amely így
színes bazári kavalkád helyett visszhangzó barlangra hasonlít.
Ennek az az oka, hogy az algoritmus kidolgozói nem vették teljesen figyelembe a felhasználók, azaz az emberek viselkedési sajátosságait.
A Pew Research Center State of the Media 2016 című kutatásából például kiderül, hogy ugyan az emberek kétharmada szeretne változatos véleményeket olvasni a közösségi médiában, egyharmaduk mégis inkább csak a családi és ismerősi kör –Facebook-ismerősök – gondolatai alapján tájékozódik. A válaszadók fele kifejezetten úgy gondolja, hogy egyrészt online sokkal durvábbak a viták, mint élőszóban, másrészt ezekkel a véleménykülönbségekkel ilyen módon találkozni elszomorító és kiábrándító élmény, ami összességében szintén a visszhangzó barlang mintához és ezáltal nagyobb politikai polarizációhoz vezet. Ez olyannyira igaz, hogy a kutatás szerint a felhasználók 83%-a egyszerűen ignorálja a saját meggyőződésével ellentétesnek tűnő tartalmakat, míg 31%-uk ilyen esetekben átállít néhány dolgot – például nem követi tovább azt az ismerősét –, 27%-uk pedig képes addig elmenni,
hogy emiatt letiltja vagy törli az ellentétes véleményt képviselő illetőt.
Ha ezt politikai ideológiai térbe fordítjuk le, láthatóvá válik, hogy a liberális beállítódású felhasználók 6%-kal kisebb valószínűséggel kattintanak ellentétes véleményről árulkodó tartalomra, míg a konzervatívok körében ez az arány 17%. A kutatás kitér arra is, hogy nem minden esetben az algoritmusok a „ludasok” sőt, a felhasználók egyéni választásainak hatása összességében nagyobb, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a várakozásokkal ellentétben az online politikai polarizáció a mesterséges tényezők ellenére is létezik.
Érdekes azonban, hogy online politikai viselkedés szempontjából nincs különbség a korosztályok között – a feltételezésekkel ellentétben a fiatalok, akik rutinosabban használják a közösségi médiát, nem aktívabbak ilyen szempontból idősebb társaiknál. Megfigyelhető viszont, hogy a 30-50 közöttiek inkább megosztanak tartalmakat, míg az 50 évnél idősebbek inkább kommentelni szeretnek.
Forrás: Pew Research Center, The Modern News Consumer 2016
Forrás: Science
Ha mindezt pedig lefordítjuk az eredeti problémát jelentő, közvélemény-kutatásokat elemző politikai újságírással foglalkozók oldalára – tehát megnézzük, hogy a véleményvezérek, akikre a választók politikai ügyekben figyelnek, hogyan viselkednek a (közösségi) média világában –, egyértelművé válik, hogy a visszhangzó barlang-szerű buborék rájuk hatványozottan jellemző.
Nate Silver, híres amerikai statisztikus, közvéleménykutató, a fivethirtyeight blog vezetője egyik bejegyzésében kifejti, több tényező is alátámasztja azt a vélekedést, hogy a politikai újságírásban liberális médiabuborékról beszélhetünk, ami komolyan befolyásolta a 2016-os eseményeket – a Brexit-népszavazás és az amerikai elnökválasztás kimenetelét. Szerinte ugyanis mindkét alkalommal jelentkezett az ún. „elképzelhetetlenségi hiba”. Sean Trende írt erről cikket a Brexit előtt, Silver pedig úgy véli, Trump győzelmében is szerepet játszott a jelenség, hiszen a médiában folyamatosan arról lehetett olvasni, hogy az Egyesült Királyságban a status quo megőrzése, az unióban maradás az egyetlen vállalható út, míg az USA-ban a politikai establishment-et jelképező demokrata Clinton az elfogadható és megfelelő választás.
Izgalmas adalék, hogy egy Silver által idézett 2013-as kutatás szerint Amerikában a politikai újságírással foglalkozók mindössze 7%-a vallotta magát konzervatívnak, 28%-nyi demokratával és többségében magát függetlennel tituláló elemzővel szemben. Ha ezt a Trump-Clinton kampányban kivetítjük a jelölteket támogató médiumokra, akkor Trumpot pedig mindössze 3% (59-ből 2 médium) támogatta nyíltan.
Összefoglalva tehát azt lehet mondani, 2016 leghangosabb politikai eseményeinek leegyszerűsítő magyarázatai közül egy újabbról derült ki, hogy árnyalásra szorul. Fontos odafigyelni a közvélemény-kutatási adatok interpretálóinak politikai elköteleződésére, hiszen az ő szemüvegükön keresztül jutnak el a valós információk a választókhoz. A felelősségük óriási. A közösségi média térnyerése miatt ugyanis látható, hogy a választókhoz bizonyos vélemények fölerősítve – visszhangzó barlanghoz hasonlóan –, míg más információk alig vagy egyáltalán nem jutnak el. Holott ugyanarról a valóságról szólnak. Tanácsként Nate Silver bejegyzésében
jobb híján a kritikai gondolkodásra ösztönzi olvasóit, mi sem tehetünk másképp.
