Ki is vagyok valójában? – A személyiségelméletek alakulása Hippokratésztől napjainkig

Az embereknek évszázados igénye, hogy kategóriákba sorolják társaikat annak érdekében, hogy több információhoz jussanak, viselkedésüket megjósolhatóvá tegyék. Korábbi időkben erre nem volt más lehetőség, mint külső megjelenés alapján ítéletet alkotni, a látható vonásokból következtetni az esetleges pozitív és negatív tulajdonságokra. Ehhez az igényhez kapcsolódik a Hippokratész által megalkotott tipológia is, amely már időszámításunk előtt jelen volt. Ez fontos szerepet töltött be a modernebb személyiségelméletek kialakulásában is, hiszen több – napjainkban is érvényes elmélet alapjául is szolgált. 

Az időszámítás előtti 4-5. században Hippokratész volt az az orvos, aki elsőként tett erőfeszítést annak érdekében, hogy különféle személyiségtípusokat határozzon meg. Felfigyelt arra, hogy az emberek viselkedései, érzései és hangulatai között nagy eltérések lehetnek, máshogy reagálhatnak ugyanabban a szituációban, gondolkodásmódjuk és életvitelük máshogyan jellemezhető. Vizsgálatai során arra a következtetésre jutott, hogy mindezekért az egyéni különbségekért négy testnedv – vér, sárga epe, fekete epe, nyák – felel. Megfigyelte, hogy

minden betegség esetében egy bizonyos testnedvet választ ki a szervezet, amely eltérő mennyiségben jelenik meg az emberekben, hol kisebb, hol nagyobb arányban.

Mivel a különbséget egyértelműen kimutatták a vizsgálatai, megbízható indikátornak tekintette ezt a megközelítést ahhoz, hogy személyiségtípusokba sorolja az embereket. Elméletét később Galénosz – aki szintén görög orvos volt – fejlesztette tovább. A korábbi elképzelést az őselemekkel egészítette ki, amelyek kombinációi egyedi mintázathoz vezetnek, ezek képezik a ma ismert típustan alapját.

1. A mindig pozitív szangvinikusok

Az első személyiségtípust a szangvinikusok képviselik. Szervezetükben a vér határozható meg domináns testnedvként, ami extrovertált viselkedést eredményez. Megjelenésüket pozitív hangulat és atmoszféra jellemzi, életkedvet sugároznak, kapcsolataikban közvetlenül és barátságosan viselkednek.

Kreatív, színes egyéniségek, akik nem riadnak vissza az újdonságtól, szívesen fedeznek fel új, addig nem ismert területeket az életben.

Impulzivitásuk nagyfokú, vagyis könnyen haragra lobbannak, viszont ez az állapot a legtöbb esetben nem tartós. Mivel nagyon energikusak, sokszor nehezükre esik egy-egy helyzetben a koncentráció, bizonyos szituációkban figyelmetlenek vagy felszínesek is lehetnek. Alap beállítottságukra a bizakodás jellemző, vagyis optimistán gondolkodnak. Őselemük a levegő. 

2. A robbanékony és motivált kolerikusok 

A kolerikus személyeket jellemző testnedv a sárga epe. A szangvinikusokhoz hasonlóan ők is extrovertáltak, robbanékonyság jellemzi őket. Ehhez kapcsolódik az az érdekesség is, hogy a középkorban az epét a harag kiindulópontjának tekintették, ami korrelál a lobbanékony természettel.

Ambícióval és tetterővel jellemezhetők, emiatt gyakran tekintenek rájuk vezető személyiségként.

Mivel a kemény munkától sem riadnak vissza, motivációjuk nagyfokú, a kudarcokból erőt merítenek, a célok elérésében nem gátolják őket a nehézségek sem. Független, önálló életvezetésre képes személyek, akik nem csak egyedül, hanem csapatban is eredményesen dolgoznak. Nehézséget okozhat számukra, hogy indulatosak, könnyen elragadja őket a harag vagy más intenzív, domináns érzés. Egyfajta türelmetlenség és manipuláció jellemző rájuk, hiszen mindig a vezető szerepre törekednek, nem tudnak ellazulni, fókuszuk középpontjában a felfelé törekvés áll. Őselemük a tűz. 

3. A lehangolt melankolikusok

A melankolikusok az introvertált kategóriába tartoznak, a domináns fekete epe miatt általános hangulatukat a szomorúság jellemzi. A szó eredeti jelentése „szomorú” volt, de mára ez átformálódott, „mélyen gondolkodóként” szokás használni. Az ilyen személyek általában érzelemorientáltak: érzelmeik lassan fejlődnek ki, ugyanakkor nagyon tartósak és intenzívek lesznek, ha egyszer kialakultak. Így a negatív érzéseik a legtöbb esetben hosszabb, tartósabb hatást fejtenek ki, ami miatt hajlamosak a depresszióra, a pesszimista világlátásra. Határozatlanok, döntéseiket nehezen hozzák meg, a feladatok elvégzése közben ellentmondások és bizonytalanság jellemzi őket. Pozitívumként lehet említeni azonban, hogy

kritikus szemléletmódjuk miatt nagyon precíz és kreatív egyének, nem ritka a perfekcionizmus, vagyis a tökéletességre való törekvés sem.

Munkájukat mindig lelkiismeretesen végzik el, mások gondjait figyelembe veszik, jóindulat jellemzi őket. Őselemük a föld.

4. A közönyös flegmatikusok

A flegmatikus egyének testében legnagyobb arányban a nyák található meg. Közönyös, nyugodt személyek, akik mások számára gyakran érzelemmentesnek tűnnek. Figyelmük felkeltése és motiválásuk kifejezetten nehéz, lustaság jellemzi őket. Elsősorban olyan tevékenységeket folytatnak, amelyek nem igényelnek túl nagy energiát, kerülik a nagy felelősséggel járó feladatokat. Ez a fajta nyugodtság azonban egyszerre pozitív is, hiszen

kedvesen viszonyulnak társaikhoz, kiszámíthatóak és összeszedettek. Kerülik a konfliktust, együttműködés és kompromisszumkeresés jellemzi őket.

Nyomás alatt sem veszítik el önuralmukat, így munkahelyükön megfelelően látják el feladataikat. Passzívan szociálisak, vagyis az aktív beszélgetések helyett szívesebben figyelnek meg másokat vagy maradnak hallgatók. Őselemük a víz.

A huszadik század változásai

Mára ezt a reduktív elméletet számos modernebb elképzelés meghaladta. A 20. század egyik legismertebb képviselője Eysenck volt, aki két szupervonás – extraverzió–introverzió és emocionalitás–stabilitás – megalkotásával négy személyiségtípust határozott meg. Elméletének alapját az ókori típustani kategóriák jelentették, kiindulási pontként használta azokat, összehasonlítva az általa alkotott kategóriákkal. Az extravertált és érzelmileg labilis személyeket a kolerikusokkal azonosította, míg az extravertált, de stabil személyekre a szangvinikus jellemzők illenek. Az introvertált, labilis egyének a melankolikusok, míg az introvertált és stabil személyek a flegmatikusok. 

Természetesen ezt az elméletet sem kerülték el a kritikák. Gray később egy alternatív, átfogó elméletet hozott létre, amelyben öt fő dimenziót határozott meg: lelkiismeretesség, barátságosság, neuroticizmus, élménykeresés és extraverzió. Ezeket tekintette a legfontosabb dimenzióknak, amelyek „kiváló” alapot szolgálnak a kategóriákba soroláshoz.

A nyertes elmélet: Big Five

Számos újítás, átdolgozás és finomítás során az elméletalkotók megállapították, hogy az emberekben öt olyan nagy jelentőségű tulajdonságegyüttes van, amelyek diszpozícióként, vagyis személyiségvonásként lehet tekinteni. Ez adta az alapját a napjainkban leggyakrabban használt Big Five elméletnek, amely szerint

a személyiség öt nagy dimenzió mentén írható le: extraverzió, együttműködés, neuroticizmus, nyitottság, lelkiismeretesség.

Az extraverzióval jellemezhető személyek magabiztosak és társaságkedvelők. Pozitív hozzáállásuk, magas fokú aktivitásuk és izgalomkereső magatartásuk segítik őket az új tapasztalatok szerzésében, kapcsolatok kialakításában.

Együttműködő személyek közé soroljuk azokat, akik bizalommal és barátságosan viszonyulnak másokhoz, gondoskodásra, érzelmi támasz nyújtására képesek.

Viselkedésükben és személyiségükben megjelenik az altruizmus, kapcsolataikban őszinték, idejüket és erőforrásaikat nem sajnálva vesznek részt az interakciókban.

A neuroticizmus kérdéskörén belül az érzelmi labilitást és stabilitást vizsgáljuk, vagyis azt, hogy a környezetben megjelenő – elsősorban negatív – jelzésekre mennyire érzékeny az adott egyén. A dimenzió egyik oldalán a kiegyensúlyozott, stabil, nehéz helyzetekre adaptívan reagáló személyek, míg a másik végén az impulzív, szorongásra hajlamos emberek állnak.

Akikre magas fokú neuroticizmus jellemző, nehezebben küzdenek meg a feladatokkal, aggodalmaskodóbbak, amely miatt akár különféle alvási- és táplálkozási rendellenességektől is szenvedhetnek.

A nyitottság – vagy intellektus – egyfajta képzeletgazdagságra utal, meghatározza az általános kreativitási és érdeklődési szintet. Ezek a személyek összetettebben szemlélik a világot, több szempontból képesek megvizsgálni a helyzeteket. Szemléletmódjuk hozzájárul ahhoz, hogy kíváncsiságuktól ösztönözve újdonságokat fedezzenek fel és ismerjenek meg.

Az ötödik dimenzió a lelkiismeretesség, ami együttjár a felelősségtudattal, kötelességtudattal, önfegyelemmel és megfontoltsággal. Azok a személyek, akikre ez jellemző, feladataikat nagy energiaráfordítással végzik, szorgalmasak, rendszeretők, valamint óvatosak és megfontoltak az új szituációkban.

Hosszú út, rengeteg új felfedezés, kísérlet és bírálat vezetett el ahhoz, hogy létrejöjjön egy általánosan elfogadott, széles körben használható, modern személyiségelmélet. Ennek köszönhetően az interakciók során könnyebb lehet megérteni egy-egy személy véleményét, hozzáállását és viselkedését is. Gördülékenyebbé válik a kommunikáció és ezáltal elkerülhetők lesznek a konfliktusok is, javítva az interperszonális kapcsolatok minőségét. 

A szerző, Gál Lili Tícia az MCC-Mindset Pszichológia Iskola hallgatója