„Ki vagyok én?” – Önismeretünk alapvető forrásai

Képzeljük el, hogy pszichénk olyan, mint egy élettel teli korallzátony! Egy komplex ökoszisztéma, amely élőlények színes kavalkádjának ad otthon. Ahogyan a korallzátonynak, személyiségünknek is csak egy kis része emelkedik ki a vízből, csak egy szelete látható a felszínről. A fontos történések a felszín alatt zajlanak. De vajon milyen technikák segítségével ismerhetjük meg mélyebben önmagunkat? Honnan származik az önmagunkról való tudásunk?

Susan Fiske neves szociálpszichológus egyetemi kurzusainak legelső óráján arra szokta kérni a hallgatóit, hogy válaszoljanak arra a kérdésre: „Ki vagyok én?” A következőkhöz hasonló válaszok szoktak születni. „Nő. Egyetemista. Barátnő. Zenerajongó. Olyan, akinek határozott véleménye van. Érdeklődő.” vagy „A szüleim fia. Testvér. Focista. Társaságkedvelő. Független. Fiatal. Kalandvágyó. Vidám. Olyasvalaki, aki törődik másokkal.” A legtöbb válasz általában felsorolás, és azokat a stabil tulajdonságokat listázza, amelyekről úgy véljük, hozzá tartoznak személyiségünkhöz, meghatározzák, kik vagyunk. Az

önmagunkról szerzett ismereteinknek négy fő forrása van.

Ezek közül két típus a mélyebb önvizsgálat útján gyarapítja selfünkről való tudásunkat, a másik két forráshoz pedig elengedhetetlen, hogy társas közegben nyilvánuljunk meg.

Találkozás önmagunkkal

A saját magunkkal kapcsolatos tudásunk egyik legfontosabb forrása a viselkedésünk, érzéseink és reakcióink megfigyelése. Ennek során ugyanúgy monitorozhatjuk önmagunkat, mintha külső megfigyelők lennénk. Például honnan tudjuk, hogy milyen ételeket szeretünk? Onnan, hogy figyelemmel kísérjük a tapasztalatainkat. Ha a sonkás-gombás pizzán nem ízlenek az apró gombafejek, egyszer-kétszer még lehet, hogy próbát teszünk vele, de ha következetesen csalódunk, akkor elkönyveljük, hogy nem szeretjük a gombát. Ugyanígy történik ez más tulajdonságainkkal is. Ahogyan egyre idősebbek leszünk, egyre több tudást gyűjtünk önmagunkról. Megtapasztaljuk, mivel töltjük gyakran az időnket, milyen ruhákat választunk, milyen zenét hallgatunk. Ezekből az információkból pedig fokozatosan összeáll énfogalmunk. Akárcsak egy vég nélküli kirakós. Ez a folyamat idővel egyre komplexebbé válik, ha pedig tudatosan is élünk a technikával, akkor egyre pontosabbá teheti önismeretünket. Csak

ritkán tekintünk úgy önmagunkra, ahogyan egy kívülálló tenné,

általában nem úgy szemléljük magunkat, ahogyan mások figyelnek meg minket. Hasznos önismereti élmény lehet, ha megpróbálunk a külső megfigyelő szerepébe helyezkedni, és ilyen módon megvizsgálni saját viselkedésünket. A szakirodalom szerint a személyek általában pontosabban meg tudják ítélni, hogy mások milyennek láthatták őket, ha saját viselkedésüket visszanézhetik videófelvételről. Akár ezzel a technikával is érdekes élmény lehet próbát tenni.

Amit az érzéseink súgnak

Énfogalmunk talán legmeghatározóbb forrásai a belső tapasztalataink: gondolataink és érzéseink. Ezek még többet árulnak el számunkra önmagunkról, mint a különböző helyzetekben megnyilvánuló viselkedésünk megfigyelése. Teljesebbek és pontosabbak, miközben pontosabban bejósolják a jövőbeni érzéseinket, gondolatainkat és viselkedésünket, mint az önmonitorozás. Ha azonban jobban belegondolunk ebbe az összefüggésbe, észrevehetjük, hogy magában hordoz egy paradoxont. Úgy érezzük, hogy minket érzelmeink írnak le hűen, de mivel ezek rejtettek, mások nem ismerhetik meg mélyebb tartalmainkat. Mégis közben általában úgy véljük, mi jól ismerünk másokat. Tehát másokat a viselkedésük alapján ítélünk meg, de önmagunk esetében az érzéseket és gondolatokat tartjuk hangsúlyosabbnak. Ezt az illúziót úgy is megfogalmazhatnánk hogy„Te nem ismersz engem, de én ismerlek téged”. Ezt az aszimmetrikus torzítást észben tartva és kissé korrigálva önmagunk és mások megismerése is gördülékenyebbé válhat.

Én, hozzád képest

Ha egy előadáson a mellettünk ülő társunk egy ponton elkezd szorgalmasan jegyzetelni, lehet, hogy mi is leírunk pár plusz gondolatot. A céges ünnepségen előfordulhat, hogy megnézzük, ki mekkora szeletet vág a torából, ahhoz igazítjuk a sajátunkat is. A karácsonyi parti előtt pedig tájékozódunk, hogy mennyire kell kiöltözni, nehogy túlságosan kilógjunk majd a társaságból. A környezetünk hatással van ránk, de nemcsak a saját viselkedésünk alakításában jelenthetnek támpontot más személyek, hanem önismeretünk formálódásban is. A társas összehasonlítás során úgy jutunk ismeretekhez a selfünkről, hogy összemérjük magunkat másokkal.

Saját eredményeinket sokszor a másokéval való összehasonlítás alapján értékeljük.

Ha egy vizsgán mindenki ötöst szerzett, csak mi kaptunk közepest, akkor gyengén teljesítettünk. Ha azonban mindenki más megbukott, akkor rögtön felértékelődik ugyanaz a hármas. A társas összehasonlítás eredménye pedig a saját magunkról alkotott képünkre is jelentős befolyással van. Ez a módszer tehát alkalmas lehet saját teljesítményünk és értékeink felmérésére.

Mit mondasz rólam, nekem?

A többi ember az önismeretünkhöz szükséges visszajelzések potenciális forrása. Önismeretünk fontos pillére annak megismerése és feldolgozása is, hogy mások milyennek látnak minket. Mégis a kutatások azt igazolják, hogy az emberek énfogalma és önértékelése nem attól függ, hogy mások ténylegesen milyennek látják őket, hanem attól, hogy ők mit gondolnak arról, mások hogyan vélekednek róluk. Hajlamosak vagyunk túlértékelni, hogy a többi ember mekkora figyelmet fordít viselkedésünkre, illetve azt is, hogy milyen gyakran formálnak véleményt rólunk. Néha úgy érezhetjük, hogy mások átlátnak rajtunk, szavaink és gesztusaink elárulják gondolatainkat, belső tartalmainkat. A környezetünk azonban korántsem figyel annyira, mint hisszük. A torzítás ellenére mégis nagyjából pontosan képesek vagyunk felmérni, hogy mások hogyan vélekednek rólunk és azt is, hogy mennyire kedvelnek minket. Mégis a valóság alig számít önismeretünk szempontjából, hiszen

énfogalmunkat azok a jellemzők formálják, amelyeket mi gondolunk mások rólunk alkotott értékeléséről.

Önismeretünket tehát alapvetően viselkedésünk, érzéseink és gondolataink megfigyelése, azaz az önészlelés és az introspekció által, illetve a társas összehasonlítás és mások vélt vagy valós értékelései nyomán építjük fel. A saját magunkról alkotott képünk folyamatosan alakul, bővül, mélyül és formálódik életünk során. Az információink elsődleges forrása viszont végig ez a négy módszer marad.