Kicsi szív, nagy trauma – a gyermekkori abúzusról pszichológus szemmel

Az elmúlt hetekben hatalmas port kavart Wahorn András festőművész pár mondata, melyek Lakatos Márk Konyhanyelv című műsorában hangzottak el. Wahorn Csákányi Eszter színésznő szexuális abúzusról szóló személyes történetére reflektálva jelentette ki többek közt, hogy „ez bonyolult kérdés” és „az erőszak csak akkor erőszak, ha erővel történik”, továbbá „ha élmény, akkor az pozitív”. A festőművész szavai a gyermekkori szexuális abúzus több szempontból érzékeny problémáját feszegetik, így hamar felkapták a hazai hírportálok, valamint számos kritikával illette a közvélemény a súlyos, meghatározó agyi változásokkal is járó traumáról tett kijelentéseit. Ám a médiavisszhang mellett milyen információkkal szolgálhat a pszichológia, hogy megértsük korunk egyik legmeghatározóbb társadalmi nehézségét és az erről való ellentmondásos vélekedéseket? Ezentúl pedig mit tehetünk mi magunk az érintettekért? Cikkünkben e kérdésekre keressük a választ a teljesség igénye nélkül.

Egészen szokatlan hangulat telepedett Lakatos Márk divattervező étkezőjére november elején, mikor vacsorával fogadta három vendégét, Csákányi Eszter színésznőt, Mérő Vera nőjogi aktivistát és Wahorn András festőművészt. A divattervező szakember és társassága a Konyhanyelv című műsor keretein belül kezdett el beszélgetni a szexről, valamint arról, hogy ki mikor találkozott életében először a szexualitással.

Az egymással megosztott anekdotákból a jelenlévők megdöbbenésére kiderült, hogy szinte minden résztvevő gyermekkorában legalább egyszer elszenvedett szexuális bántalmazást vagy zaklatást. Azonban Wahorn András Csákányi Eszter gyerekkori szexuális abúzusáról szóló történetére adott reakciója kitűnt a beszélgetésből, ugyanis a festőművész komplikáltnak és a jelenben nem megítélhetőnek tartotta az esetet, illetve az elkövetőt. Továbbá úgy vélte, maga az erőszak csak olyan esetekben elítélendő, amikor „erővel történik”, máskor pedig inkább egyfajta „élmény”. Ám pszichés szempontból a hosszútávú negatív gondolkodási, érzelmi és viselkedésbeli hatások mintázata,

továbbá a trauma által okozott drasztikus agyi változások mentén ennél sokkal árnyaltabb kép rajzolódik ki előttünk,

ezért nem lehet ilyen egyszerű kijelentésekkel kezelni a jelenséget. A gyermekkori abúzussal kapcsolatban a pedofíliáról már itt írtunk, de ezen túl számos más aspektus feltárható az áldozati nézőpont, illetve a hosszútávú biológiai és mentális következmények mentén.

Abúzus és trauma

A gyermekkori abúzusok több típusát különböztetjük meg - lehet verbális, fizikai vagy lelki -, amelyek megnyilvánulhatnak elhanyagolásban, szóban és tettlegességben. Csakhogy mindegyikben közös, hogy gyakran traumatikus eseményként vésődnek a gyerekek emlékezetébe, alapvetően átalakítva biológiai és lelki működésüket.

Daniel Goleman amerikai pszichológus Érzelmi intelligencia című könyvében leírja, hogy erőszakos cselekedetek elszenvedése során az agyban az amygdala működése lép életbe, melynek feladata a számunkra veszélyes események felismerése és az arra adott testi-lelki válaszok elindítása. Az abúzus túlstimulálja az amygdalát, mivel a kritikus pillanatok hatására az áldozatban teljesen meginog kontroll érzete és a társadalomba vetett hite. Goleman szerint súlyos esetekben

„Az emberi közösség egyik napról a másikra fenyegetővé válik, embertársainkban életünk potenciális kioltóit látjuk”.

A kontroll elvesztésének tehát kulcsfontosságú befolyása van, mivel a teljes tehetetlenség érzése indítja el az agyi változásokat és a vészjelző emlékek rögzítését. Egyrészt traumatikus élményeket követően többek közt megváltozik a vészhelyzetekre mobilizálódó adrenalin és noradrenalin hormonok szabályozása, így a későbbiekben olyan helyzetekben is túlérzékenyen reagálhatnak az áldozatok, amelyek korántsem vagy egyáltalán nem veszedelmesek.

Másrészt az érzelmi pályák szoros összeköttetésben vannak az emlékezetért felelős agyi területekkel (például a hippocampusszal), ezért egyes emlékekkel, motívumokkal erőteljesen negatív, támadó vagy menekülő vágyak és érzelmek asszociálódnak. Ennek következtében tanult agresszív és félelmi reakciók jelenhetnek meg az abúzus után, azaz félelemkondícionálás történik a bántalmazás során. Így az áldozat hónapokkal, sőt évekkel később is extrém szorongással vagy kiugró agresszióval reagálhat bizonyos alapvetően semleges ingerekre.

Megeshet, hogy például egy ágy hétköznapi látványa is felidézhet szexuális bántalmazással kapcsolatos emlékeket, ezáltal olyan szélsőséges érzelmi válaszokat, mint a sírógörcs vagy dühroham. Fontos kiemelni, hogy a súlyosabb esetekben poszttraumatikus stressz szindrómás tünetek is előfordulhatnak, azaz a gyerekeket ért sokkoló hatások (sok esetben az abuzáló kézszorítása, egyéb fizikai erőszak stb.) különösen eleven, tolakodó emlékekként bukkanhatnak fel a mindennapokban, vagy más úton térhetnek vissza rémálmok formájában. A bántalmazás hosszútávú pszichés és érzelmi következményei közül kiemelendő még az általános alacsony önbecsülés kialakulása, a szexuális diszfunkciók megnövekedése, evési zavarok megjelenése és a depresszióra való hajlam emelkedése.

Új fókuszban az áldozat

Általában a gyermekkori abúzusok vizsgálatakor, valamint büntetőjogi eljárásokban és véleményformáláskor elsősorban az elkövető szempontjait, indítékait, helyzeti sajátosságait vesszük figyelembe és csak kevés szó esik a bántalmazás elszenvedőjéről. Ennek ellenére az áldozati szerep megértése és feldolgozása legalább ennyire fontos, ugyanis a maradandó károsodásokról több ok miatt is nagyon nehéz beszélni.

A gyermekek kiszolgáltatott és függő helyzetükből adódóan másképp látják mind a helyzetet, mind az abúzus elkövetőjét. Gyakran azért kerülik az incidens említését, mert úgy érzik megérdemelték a bántalmazást, valamint családi mintáikból, tradícióikból adódóan teljesen természetesnek veszik, ha az idősebbek vagy esetleg a szüleik erőszakot alkalmaznak. Továbbá a kicsik érezhetik úgy, hogy megérdemelték, amit kaptak, de sok esetben attól is tartanak, hogy még keményebb megtorlása lesz, ha egyszer árulkodnak.

Ugyanakkor az egyéni megküzdési stratégiák is jellegzetesek gyermekkori abúzus esetén, ugyanis kutatások szerint a gyerekek legtöbbször elkerülő stratégiákat alkalmaznak, a fizikai abúzus átélése vagy családon belüli erőszak láttán. Ezáltal igyekeznek eltávolítani maguktól a kellemetlen emlékeket és ingereket, egyúttal csökkentve ezzel az áldozati szerepük és traumájuk jelentőségét. Így a szociális nyomás, a társas normák és az egyéni megküzdési stratégiák miatt sok esetben nem történik meg a bántalmazás feldolgozása, ennek köszönhetően pedig a fentebb említett biológiai és pszichés változások felnőttkorban is fennmaradnak. Ráadásul az áldozatok nagy része önmagát kezdik el hibáztatni, súlyosbítva ezzel a tüneteket.

Az eltérő szociális háttér és a személyes lelki védőmechanizmusok miatt a témán belül alapjaiban eltérő vélemények alakulhatnak ki (ezt bizonyítja Lakatos Márk műsorában Wahorn András és Mérő Vera homlokegyenest ellentmondó álláspontja), hiszen mindenki máshogy dolgozza fel a megrázó tapasztalatokat, ezáltal máshogy érzékeny magára a problémára és a külső nézőpontokra. Ám a szemléltetett testi-lelki következmények és a traumával való megküzdési folyamatok alapján egységesen elmondható, hogy a gyermekkori abúzus különösen veszélyes, és hosszútávon sem elévülő jelenség az életünkben.

Wahorn szerint a társadalom máshogy vélekedett korábban az abúzusról, így az akkori kontextus miatt ma nem ítélhető meg egy hajdani atrocitás. Ezzel a kijelentéssel szembe mennek az ismertetett tudományos tények és világosan látszik, hogy a gyerekekhez való efféle közeledés időszaktól függetlenül rendkívül káros, és egy életre rányomja a bélyegét a kicsik lelki világára, illetve felnőttkori pszichés mechanizmusaira.

Megértés és újratanulás

Mit tehetünk a hétköznapokban, hogy az áldozatok mégis megértésre és gyógyulásra találjanak? Gondolkodási mintáik megváltoztatásával az áldozatok módosíthatják a saját reakcióikat, valamint blokkolhatják és átalakíthatják az amygdala érzelmi válaszait. A minták módosítása így első számú cél a gyógyuláshoz vezető ösvényen. A gyerekek kezelésének fókuszában általában fantáziájuk és alkotó tevékenységeik állnak (például rajzolás, játék), melyek során szimbolikusan fogalmazzák meg magukban a traumatikus emlékekből származó érzelmeiket és gondolataikat. Emellett gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt a korai bántalmazások feldolgozását egy szakember által vezetett terápia segíti hasonló módon.

A terápia során fontos az áldozat biztonságérzetének visszaadása, a trauma részleteinek felidézése és a veszteség meggyászolása. A gyógyítási folyamat ezen eszközeit mi magunk is felhasználhatjuk a hétköznapokban, ha nyitottak vagyunk az áldozatok személyes történeteire, valamint, ha hitelesítjük és elfogadjuk az érzelmeiket. Az efféle empatikus odafigyelés és értő hallgatás elsősorban feloldja a szociális visszajelzésektől való szorongást, illetve a negatív személyes hiedelmeket, tehát normatívvá teszi a kommunikációt. Másrészt visszaadja a kontroll érzetét, utat nyit az érzékeny emlékek biztonságos újraélésének, és súlyosabb esetekben nyitottabbá tesz a szakember felkeresésére.

Az abúzus a bántalmazó felelőssége, de szülőként odafigyelhetünk arra, hogy jelen legyünk és felkészítsük csemetéinket. Hiszen elsődleges gondozóként gyermekeinkrre a legnagyobb befolyást mi gyakoroljuk a tetteinkkel és a hozzáállásunkkal. Szülői beavatkozás szempontjából elősegíthető a gyermekek traumáinak megelőzése és megemésztése, ha bevezetik őket a fehérnemű szabályba. A fehérnemű szabály egyszerű keretrendszerén belül fontos ismertetni a gyerekekkel, hogy testük felett csak ők rendelkezhetnek, továbbá el kell sajátítaniuk a „jó érintés” és a „rossz érintés” közti különbséget, hogy elkerüljék a kéretlen fizikai kontaktust. Ezentúl a „jó titok” és a „rossz titok” elválasztásával lehet buzdítani a kicsiket belső aggályaik és negatív élményeik feltárására, érzékeltetve, hogy bizonyos helyzetekben csak ártanak a titkolózással.

A gyermekkori bántalmazás összességében sokrétű, széleskörű társadalmi probléma, ám kellő nyitottsággal és empátiával valóra válhat egy egészséges diskurzus az érintettek, illetve külső személyek között. Végül a bántalmazásokért tehát a bántalmazókkal vonhatók felelősségre, de az áldozatok gyógyulásához és a megelőzéshez mindannyian hozzájárulhatunk, ha érzékenyítjük saját és környezetünk szemléletét mindennapi életünk vagy akár online talkshowk szereplőiként.