Kihagy az agyam! – Miért felejtünk el dolgokat?

Az, hogy elfelejtünk dolgokat, napi szinten megesik mindannyiunkkal: amikor bemegyünk a konyhába, és teljesen kimegy a fejünkből, hogy miért is mentünk oda, vagy amikor elfelejtünk visszahívni valakit, aki keresett minket. Azonban sokszor olyan dolgokra sem elékszünk, amire fontos lenne, például, hogy hova tettük a lakáskulcsunkat. Az ilyen felejtések bosszantók tudnak lenni, hiszen időt és energiát vesznek ki belőlünk. Cikkünkben a felejtés okát vizsgáljuk.

A fontos dolgok megjegyzését már elődeink sem bízták pusztán a memóriájukra, hanem különböző technikákat fejlesztettek ki, mint a naptár, vagy a jegyzetfüzet vezetése. „A szó elszáll, az írás megmarad” – szokás mondani, ám ez nemcsak a szerződések esetében van így, hanem akkor is, ha valamire életbevágó lenne, hogy emlékezzünk. De miért felejtjük el egyáltalán a dolgokat?

         A memória 

A memória első osztályozása William James nevéhez fűződik, aki 1890-ben kettéválasztotta elsődleges (rövidtávú), illetve másodlagos (ú) memóriává. Ez az elmélet a dichotómiás memória nevet kapta, és már ő maga is megfigyelte, hogy az elsődleges memória nagyon rövid ideig, akár csak pár másodpercig őrzi meg az információt, míg a másodlagos memória sokkal hosszabb ideig.

Ezek után Hermann Ebbinghaus volt az, aki már a felejtést kezdte el tanulmányozni, természetesen csak saját magán. Nagyon rövid szavakat kellett megjegyeznie, amelyeket ő maga talált ki, és ennek a kísérletnek az eredménye gyanánt alakult ki az Ebbinghaus görbe. A görbe rávilágított az eltelt idő és a felejtés közötti kapcsolatra, valamint arra is, hogy hogyan jegyezzük meg az adott dolgot, és milyen gyakran hívjuk elő. Neki köszönhetjük azt, hogy ma már tudjuk,

a megtanulás és az előhívás között eltelt idő hatással van arra, hogy mire és mennyire részletesen tudunk emlékezni. 

         Interferenciaelmélet

Az utóbbi évtizedekben felgyorsult a memória és a felejtés kutatása. Az egyik elmélet, amely magyarázatot adhat arra, hogy miért felejtünk el dolgokat, az interferencia elmélet. Eszerint

a hasonló emlékek összeakadnak az elménkben, zavarják egymást, emiatt nem tudjuk előhívni a megfelelőt.

Ez az elmélet adhat magyarázatot arra, hogy miért nem tudjuk felidézni, melyik filmet néztük meg először együtt a legjobb barátunkkal, vagy, hogy mit ettünk vacsorára múlt pénteken. Az azóta eltelt időben túl sok hasonló esemény történt, már harminc másik alkalommal mentünk együtt moziba, és az elmúlt egy hétben minden este ettünk valamit vacsorára. Emiatt az esküvőnkre például biztosan sokkal jobban emlékszünk.

Az interferencia arra is hatással van, hogy hogyan tudunk olyan információkat felidézni, amelyek sorrendben vannak. Amikor például bevásárlólistát írunk, majd elfelejtjük elvinni magunkkal, biztos, hogy sokkal jobban tudunk emlékezni az első és az utolsó dologra a listáról, a többi pedig mintha kissé összefolyna. Ez azért van, mert az első és utolsó szó sokkal jobban különbözik a többitől, mint azok egymáshoz képest, ezért könnyebb őket felidézni.

Az interferencia okozta felejtés lehet retroaktív és proaktív is. Előbbi akkor történik meg, ha egy új információ akadályozza meg egy régebbi emlék előhívását, mintha kiszorítaná a régi információt. Ekkor érezhetjük azt, mintha megtelt volna a memóriánk, az új információ felülírja a régit. Ilyen lehet, amikor új helyre költözünk, és ahogy megtanuljuk az új lakcímet, feledésbe merül a régi. Azt tapasztaljuk, hogy egyre nehezebb és nehezebb felidézni: hol is laktunk előtte?

A proaktív interferencia során pedig a hatás fordított, vagyis a régi információk akadályozzák meg azt, hogy az új információkat, emlékeket eltároljuk, főleg ha az új és a régi információ hasonlít is egymásra. Ilyen lehet az új telefonszámunk megjegyzése, amely összeütközhet, interferálhat a régivel, ha pedig ugyanazok a számok is megtalálhatóak mindkettőben, még nehezebb lesz megtanulnunk az újat. 

         Az eltelt idő, vagy a figyelem a fontosabb az emlékezésben?

Napjainkban már széleskörben elfogadott, hogy a valódi ok a felejtés legnagyobb részére a retroaktív interferencia. A bomlási elmélet szerint minden egyes emlék létrejöttét kémiai változások kísérik az agyunkban. Ha nem hívjuk elő az információkat, akkor az emlékek lenyomata az agyunkban elhalványodik, majd eltűnik. Az, hogy mi történik az emlék formálása és az emlék előhívása között, nem számít, csak az, hogy mennyi idő telt el a kettő között.

Ha kevés, akkor több információt tudunk előhívni, vagyis az emléknek több részlete marad meg, több mindenre emlékszünk. Ha viszont több idő telik el, akkor halványabb lesz az emlék. Az elmélet megalkotója maga a már említett Ebbinghaus volt, de nem egy újkeletű elméletről van szó, már Platón, az ókori görög filozófus is ezt az elméletet javasolta, több, mint 2500 évvel ezelőtt. 

A legnagyobb probléma az elmélettel az, hogy az időn kívül semmi mást nem vesz figyelembe, ami történik velünk. Pedig, miközben próbálunk száz és száz emléket kialakítani minden nap, annyi minden történik velünk, hogy lehetetlen lenne mindent megjegyezni. Az, hogy mit jegyzünk meg, nem az agyunk kapacitásától függ, vagy attól, hogy nem használjuk ki a teljes kapacitását. Az olyan filmek, mint a Csúcshatás, amelyben a főszereplő bevesz egy pirulát, és mindent meg tud tőle jegyezni, nem a valóságot tükrözik. Az sem igaz, hogy az agyunknak a négy százalékát használjuk, és nem az a kihívás, hogy nincs elég hely, hanem, hogy nem tudjuk a rengeteg információt tárolni.

Sokkal inkább olyan dolgok szólnak közbe az emlékek tárolódásába, mint a figyelem, amely alapvetően meghatározza azt, hogy egyáltalán mi kerül a tudatunkba.

Egyetlen pillanatban ugyanis számtalan inger ér minket. Most, olvasás közben például hallhatnánk, hogy milyen zajok szűrödnek be az ablakon, hogy mit csinálnak mögöttünk a családtagjaink, érezhetnénk, hogy épp nyomódik-e a lábunk ülés közben, milyen a hőmérséklet, vagy, hogy milyen illatok vesznek körül minket. Mégis, a cikk olvasása közben arra figyelünk, ami a cikkben van, és inkább az itt olvasottakat fogjuk megjegyezni, nem azt, hogy közben melyik lábunk nyomta a másikat.

A figyelem lehet az, ami moderálja az emlékeinket és a tudatunkat is, így önmagában az eltelt idő hosszúsága nem adhat elég magyarázatot arra, hogy miért halványodnak el az emlékeink. 

         Az előhívás hibája az emlékezés során

Sokszor érezhetjük azt, hogy emlékszünk, ott van valami a „nyelvünk hegyén”, és mégsem találjuk meg az adott információt, mintha, nem érnénk el azt. Ilyen esetben beszélhetünk dekódolási problémáról, vagy arról, hogy kevés előhívási jelzésünk van. Ugyanis azért nem érjük el az adott információt, mert soha nem is került be a hosszútávú memóriába.

Itt jön képbe a figyelem is, hiszen nem volt elég fontos számunkra az információ ahhoz, hogy meg is jegyezzük. Meg tudjuk mondani, hogy melyik papírpénzen kinek a képe van? Pedig milliószor láttuk már, de mégsem tudjuk az összeset felsorolni. Valószínűleg azért, mert sosem fókuszáltunk rá, próbáltuk meg erővel megjegyezni, hiszen nem volt releváns vagy fontos a számunkra.

A rávezető inger hiánya miatt pedig szintén lehetetlen, vagy sokkal nagyobb kihívás emlékezni valamire. Ilyen emlékeztető lehet egy illat, egy zene, valamilyen látvány, vagy egy íz. Nehéz lehet visszaemlékezni arra, hogy milyen volt partnerünkkel az első randevú, amíg aztán nem érezzük újra azt a bizonyos illatot az étteremben, ahova először mentünk, vagy isszuk pontosan ugyanazt a bort, amit akkor.

Az emlékek összekapcsolódtak bizonyos előhívó ingerekkel, amelyek megjelenésekor sokkal könnyebb felidézni az adott emléket.

         Hogyan emlékezzünk jobban?

Az összes interferenciát és azok hatását lehetetlen teljességgel kizárni, azonban néhány tipp segítségével javíthatjuk a memóriát. Az egyik a folyamatos ismétlés, amelyre a „gyakorlat teszi a mestert” közmondásunk is alapszik, és nem véletlenül. Addig kell ismételni, újra és újra felidézni valamit, amíg a visszaemlékezés, az előhívás meg nem történik bármilyen nagyobb energiabefektetés nélkül. A másik taktika a memóriapalota, melynek alkalmazása során különböző előhívó, jelzőingerekhez kötjük az új információkat. A legfontosabb pedig az alvás – minden egyes tanult dolog után, érdemes egy jót aludni, hiszen a kutatások szerint az alvásnak óriási a szerepe abban, hogy elraktározzuk memóriánkban az új információt!