A mentális kimerülés nem csak egy fárasztó nap után fordulhat elő. Kognitív rendszerünk állandó terhelés alatt áll, az önszabályozás rengeteg energiát igényel, ugyanis mindennapi tevékenységeink állandó monitorozója. Az önkontroll korlátozott erőforrásokra támaszkodik, erőforrásaink azonban végesek. Ha a rendszer túlterhelődik, „lemerülünk”: ez az énkimerülés jelensége.

Baumeister és mtsai kísérletében a résztvevők kettős próbának voltak kitéve: ellen kellett állniuk az eléjük tett étel megkóstolásának – ami csoki vagy zöldségféle (retek) volt. Majd ezután egy kognitív kapacitást mérő feladatot végeztek el. A kutatók eredményei arra utaltak, hogy azoknak, akiknek a csokinak kellett ellenállniuk, sokkal előbb elfáradtak és rosszabbul teljesítettek a feladatban. Baumeister és mtsai (1998) újabb ehhez hasonló kísérletet végeztek, amelyben a résztvevők videókat néztek. Azok a résztvevők, akiknek azt az utasítást adták, hogy pókerarccal nézzék végig a felvételeket, sokkal rosszabbul teljesítettek a film utáni fizikai állóképességet mérő feladatban. A fenti már-már klasszikusnak számító kísérletek nagyon egyszerűek, ám jól példázzák az énkimerülés jelenségét.

Kognitív kapacitásunk korlátozott,

az önkontrollt igénylő feladatok elhasználják mentális erőforrásainkat, ezáltal nehezebben koncentrálunk egy azt követő feladatra. Az első esetben az önkontrollt az édességnek való ellenállás gyengíti meg, a második esetben pedig az, hogyha érzelmeinket akaratlagosan próbáljuk korlátozni. Mind a két helyzetben az önkontroll gyengülése talán nem teljesen tudatosodik, legalábbis annak a mértéke, mennyire nehéz is számunkra. Erre csak a később megfigyelt teljesítményromlásból következtethetünk. A mindennapok során számtalan példát hozhatnánk az énkimerülés mintájára: például egy hosszú és fárasztó munkanap után hazaérünk és türelmetlenek vagyunk párunkkal, családtagjainkkal. A mentális fáradtság tehát a viselkedés szintjén is megmutatkozik.

Az énkimerülés tényezői

Az énkimerüléshez tartozó alapvető fogalom az önkontroll. Az önkontroll vagy önszabályozás az emberi viselkedés szervezője, ez teszi lehetővé a környezethez való rugalmas alkalmazkodást (pl. személyiségzavarnál a szociális kapcsolatokban megmutatkozó nehézség főleg az énszabályozás deficitjével áll kapcsolatban). Az énszabályozás összetevői Baumeister és Vohs (2007) szerint a szituáció diktálta követelmények, a helyzet monitorozásából fakadó összehasonlítás, az akaraterő és a motiváció. Minden tényezőt számtalan más befolyásolhat, a hatás egyvelege lesz az, ami a tényleges önkontroll csökkenését, és ezáltal az énkimerülést eredményezi.

A továbblendülés egy következő helyzetben, feladatban nem mindig egyszerű. Ennek egyik oka kognitív rendszerünk limitált kapacitásában is keresendő.
A motiváció sarkalatos tényező. Az énszabályozás gyakorlatilag a motivációs konfliktust hivatott feloldani, vagyis azt, amikor az egyén érdekei összeütköznek egy csoport vagy egy adott helyzet által előírt követelményekkel. Ideális esetben olyan környezetet választunk, amely nem terheli meg ezt a rendszert. Amennyiben viszont ez nem áll módunkban (sajnos az esetek többségében ez a helyzet), észrevehetjük, hogy a motivációs konfliktus sokkal előbb kimerít minket. Azonban a motiváció mértéke függ a személyiség bizonyos faktoraitól, sőt attól is, saját magunk hogyan ítéljük meg az akaraterőnket.

A személyiség mint faktor

Job, Dweck & Walton (2011) arra voltak kíváncsiak, vajon a saját akaraterőről való elképzelések hogyan befolyásolják az énkimerülést. Az önszabályozás ugyanis nem mindig gyengül: előfordul, hogy folyamatos terhelés mellett is jó vagy esetleg jobb teljesítményt nyújtunk. Mi lehet ennek az oka? A kutatók kísérletsorozatában az jelent meg, hogy azok, akik úgy vélték, akaraterejük limitált, nagyobb teljesítményromlást mutattak a figyelmet és koncentrációt mutató feladatban (Stroop-teszt), mint azok akik azon a véleményen voltak, akaraterejük kapacitása nem korlátozott. Azonban

a motiváció mint közvetítő tényező oda-vissza működik.

Előfordulhat, hogy alacsonyabb akaraterő (vagy erről való vélekedés) ellenére is van az a cél, amiért érdemes küzdeni: a motiváció mértéke segít, hogy teljesítményünk mértéke akár növekedjen is. Azonban a motiváció az említett motivációs konfliktus miatt hosszú távon nem elég ahhoz, hogy megvédjen az énkimerüléstől, de működik, ha például egy nap több vizsgánk is van, de nagyon motiváltak vagyunk a jó eredmények elérésében. Láthatjuk, az énkimerülés számtalan tényezőtől függ, melyek közül kiemelendő a motiváció mértéke és minősége, illetve az akaraterő – és az, hogyan is vélekedünk önmagunkról ezen a téren (is). Job, Dweck & Walton (2011) cikkében megemlíti, hogy a pszichológiának megvan az a képessége, hogy befolyásolja mit gondolnak az emberek önmagukról, azonban – írják a szerzők – a lényeg, hogy az egyének saját maguk számára is befolyásolhatják teljesítményüket az általuk megalkotott elképzelésikkel. „Az ember saját magát neveli”, vagy talán saját magát szabályozza, illetve saját maga szabályozza az önszabályozást?  

Felhasznált irodalom: A dőlt betűs idézet a Legyetek jók c. filmből való. Muraven, M., Tice, D. M. & Baumeister, R. F. (1998).Self-Control as Limited Resource: Regulatory Depletion Patterns. Journal of Personality and Social Psyhology. 74(3), 774-789. Baumeister, R. F. & Vohs, K. D. (2007). Self-Regulation, Ego Depletion, and Motivation. Social and Personality Psychology Compass, 1(10). Job, V., Dweck, C. S. & Walton, G. M. (2011). Ego-Depletion - Is it all in your head? Implicit Theories About Willpower Afferct Self-Regulation. Psychological Science, 21(11), 1686-1693.