Kis dolog a nagy változásokért

„Boldogságunkat nem az határozza meg, mi történik velünk az életben, hanem az, hogy reagálunk ezekre a történésekre” - Brian Tracy. Mindannyiunk életében folyamatosan történnek pozitív és negatív események. Tapasztalatból tudjuk, ezt bármennyire is szeretnénk, időnként nem sikerül befolyásolni. Még akkor is így van ez, ha számos „életmódtervező, -vezető” írás épp az ellenkezőjét állítja. Van némi igazság abban is, hogy cseppet sem mindegy, kire „mit mér” a sors. Bármennyire meglepőnek tűnik is, boldogságunkat mégsem ez utóbbi tényező határozza meg leginkább.

A napjainkban sokszor már közhelyesen hangzó nézet szerint, mi magunk vagyunk saját boldogságunk kovácsa. Mint minden közhely, ez sem igazság nélküli, viszont az élet olykor „nagy rendező”. Sok rajtunk kívül álló dolog, váratlan tényező is alakíthatja az élethelyzetünket. A téma kapcsán érdemes megemlítenünk Sonja Lyubomirski, amerikai boldogságkutató vizsgálati eredményeit.

Ezek szerint ugyanis a boldogságszintünket 50 százalékban genetikai adottságaink befolyásolják.

Ha ez valóban így van, akkor ebből az következik, hogy már születésünkkor kódolva vagyunk inkább boldognak, vagy inkább boldogtalannak lenni. További 10 százalékban a környezeti adottságaink felelősek boldogságunkkal kapcsolatos vélekedésünkért; és a maradék 40 százalékban alakíthatjuk mi saját boldogságszintünket tetteink, valamint gondolkodásmódunk által. Ez a 40 százalék első hallásra talán nem tűnik soknak, azonban igenis jelentős mértékben a hozzáállásunk az, ami meghatározza életünk minőségét. Így, ha változtatni szeretnénk, elsősorban saját gondolataink „megreformálásával” kell kezdenünk.

Amit kibocsátunk magunkból, bumerángként kapjuk vissza!

Bizonyára mindannyian találkoztunk már olyan emberekkel, akik folytonos panaszkodásukkal, negatív töltetű gondolataikkal leszívták az energiánkat és úgy éreztük, menekülnünk kell a közelükből, mielőtt még a mi hangulatunkra is negatív hatással lennének. Ők a depresszív típusú emberek, úgynevezett energiavámpírok. Inkább negatív fényben látják a világot, megnehezítve ezzel saját és környezetük boldogulását. Velük ellentétben szívesen töltjük az időnket kiegyensúlyozott, boldogságot sugárzó emberekkel, akik pozitív beállítódásúak akkor is, ha épp nem jönnek össze dolgaik. Megoldásfókuszú gondolkodásmódjuk inspiráló és ösztönző hatást gyakorol ránk, saját dolgainkkal kapcsolatban is. Ők sokkal inkább az életük jó eseményeit látják. A velük történt kisebb-nagyobb kellemetlenségek többségén könnyebben átlendülnek, azaz önsajnálat helyett, problémáikra megoldást keresnek, és találnak is.

Fontos megjegyezni, hogy a pozitív hozzáállás nem azt jelenti, hogy a világot a realitástól elszakadva, csupán rózsaszín felhőben látjuk.

Egyáltalán nem a negatívumok szőnyeg alá söprése a cél, hanem az azokra adott reakcióinknak és érzelmeinknek helyükön való kezelése. A pozitív hozzáállású ember nyitott és barátságos, de nem áldozati bárány. Szereti és elfogadja önmagát és a környezetében élőket egyaránt. Érdeklődő, szemlélődő, és próbálja meglátni a folyamatosan kínálkozó lehetőségeket.

Hogyan alakíthatjuk át a gondolatainkat pozitívabbakká?

Időnként vannak olyan napok, hogy alig keltünk ki az ágyból, máris ellepnek minket a negatív gondolatok: nincs kedvem munkába menni; nem fog sikerülni a prezentációm; megint idegesíteni fog a főnököm. Ilyenkor is tudatosítanunk kell azonban, hogy

a gondolatok, amikkel ébredünk, rányomják a bélyegüket az egész napunkra, ezért érdemes őket kordában tartani.

Ha tehát bal lábbal ébredtünk, próbáljunk nem beleragadni ebbe az érzésbe. Írásunkban a továbbiakban ehhez javasolunk néhány egyszerű módszert.

1. Figyeljük meg a napközben felmerülő gondolatainkat!

Érjük magunkat tetten, hogy belemerülünk-e önsanyargató érzésekbe, mint az irigység, düh, vagy gyűlölködés. Ha ezeket elcsíptük, azonnal hagyjuk el a tévutat, ugyanis ha nem sikerül őket idejében ellenőrzésünk alá vonni, elöntik a tudatunkat, és kitörnek belőlünk. Vegyük például, hogy egy általunk vágyott előléptetést egy másik kollégánk nyer el. Ahelyett, hogy keseregnénk és irigykednénk, érdemes némi időt fordítanunk arra, hogy átgondoljuk, vajon miért ő kapta meg a lehetőséget? Mi az a képesség, amit még esetleg fejlesztenünk kell, mi az a tudás, aminek a hiányában vagyunk? Semmiképp nem érdemes túl sokat őrlődnünk, inkább fogadjuk el a döntést, amin egyébként sem tudunk változtatni. Ezek után fussunk neki újra a dolognak, hiszen mindig akad egy másik, gyakran az előzővel egyenértékű, sőt kedvezőbb lehetőség. Ne feledjük, hogy

„a sikeres embert az különbözteti meg a sikertelentől, hogy a sikeres ember folytatja ott, ahol a sikertelen már beadja a derekát”. (Vera Peiffer)

2. Ne érezzük magunkat áldozatnak!

Vegyük a kezünkbe életünk irányítását. Ne hagyjuk magunkat sodortatni az árral. Éljünk tudatosan és felelősségteljesen. Állítsuk fontossági sorrendbe a feladatainkat, és merjünk nemet mondani akkor, ha annak teljesítését, amit kérnek tőlünk, már erőnkön felülinek érzünk.

3. Ne illessük magunkat negatív jelzőkkel!

Ez azért fontos, mert amit hallunk, látunk, kimondunk, egyszóval minden egyes információt a tudatunk regisztrál, majd átküldi a tudatalattinknak, hogy az bizonyos érzelmet társítson hozzá és tárolja a memóriában. Egy egyszerű példán szemléltetve, ha megharap minket egy kutya, az átélt élményt, ijedtséget, fájdalmat a tudatalattink elraktározza, hogy hasonló helyzetben az átélt élmény befolyásolni tudja a viselkedésünket. Ez voltaképpen pozitív dolog, hiszen a védelmünkre szolgál. Ugyanez az elv működik azonban akkor is, amikor magunkat minősítjük szerencsétlennek, kétbalkezesnek, semmirekellőnek vagy egyébnek.

Ha sokadszorra is ugyanezt sulykoljuk magunknak, a tudatalattink ezt az automatikus üzenetet fogja küldeni olyan helyzetekben is, mikor bizonyítanunk kellene.

Épp ezért nagy valószínűséggel kudarcot vallunk, és így válik realitássá a kép, amit magunkról alkottunk. Még akkor is, ha mindennek kezdetben csekély volt a realitása. Sajnálatos módon később ez egy ördögi körré alakul. Sikertelenségünk újból és újból negatív élményként raktározódik el bennünk, így a következő hasonló helyzetekben eleve kudarcra ítéljük magunkat. Szerencsére, az említett folyamat tény-, memória-, viselkedéslánc pozitív irányban is ugyanígy működik. Ha hibát követünk el, és ugyan tudatában vagyunk a tévedésünknek, de nem minősítjük magunkat, sőt ennek ellenére is szerethetőnek érezzük magunkat, mi több, tudjuk, hogy környezetünk a hibáinkkal együtt elfogad, az információt biztonságos üzenetként eltároljuk a tudatalattinkban. Így tudjuk megóvni biztonságérzetünket és önbecsülésünket, még egy esetleges kudarc ellenére is.

4. Kommunikációnkban kerüljük a tagadó formát és használjunk jelen időt!

Arra gondoljunk, amit akarunk és ne arra, amit nem akarunk. A következő típusú negatív megfogalmazás helyett: „Nem fogok félni”, használjuk inkább a pozitívat, „Nyugodt vagyok”. Ezzel ugyanis hatékonyan befolyásoljuk a tudatalattinkat. Vagyis, ha a félelmet emlegetjük, ezt az érzést veszi elő, ha bizakodóak vagyunk, azt gerjeszti.

5. A pozitív hozzáállást gyakorolni kell!

Ugyanúgy, mint minden mást, ezt is meg kell tanulnunk, sőt személyiségünkbe kell építenünk. Mindezek ellenére, a negatív gondolkodásmód sajnos, gyakran visszaköszönhet a későbbiek során, ha már „haladó szinten vagyunk a pozitív gondolkodásban”.

Akár a rossz szokásokról, erről sem lehet leszokni egyik napról a másikra.

Ha azonban résen vagyunk, és időben tetten érjük magunkat, valamint kitartóan próbálkozunk, az új, konstruktív gondolkozásmódunk egy minőségi változást hoz az életünkbe. Ahogy Winston Churchill fogalmazott: „A hozzáállás egy kis dolog, ami nagy változásokat hoz.”