Mindenki számára ismerős a mondás, mely szerint a barátainkat megválaszthatjuk, de a családunkat nem. Együtt kell élnünk olyan emberekkel, akikhez rendelve lettünk, és meghatározzák a gyermekkorunkat és az egész életünket. A szüleink esetleges válása, vagy egy váratlan haláleset komoly nehézségeket okozhat mind a fizikai, mind a lelki jövőnket illetően. Abban az esetben, ha ez nem lenne elég, sok jel mutat arra, hogy a családunk jóval a fogantatásunk előtti traumái és érzései is kihathatnak az életünkre, mégpedig anélkül, hogy tudomásunk lenne róla. Üdv a családállítás világában.

A családunktól rengeteg jó és rossz dolgot hozunk, legyenek ezek szokások, személyiségjegyek, vagy viselkedési minták. Beleszületünk egy közösségbe, amely már a fogantatásunk pillanatától kezdve hatással van ránk. Születésünket megelőzően, már az édesanyánk hasában érnek minket különböző ingerek, valamint az anyánk várandósság közbeni lelkiállapota, táplálkozása, esetleges toxikus szerbevitele is befolyásolja a későbbi életünket. A születés utáni hatásokról már nem is beszélve: ki vagyunk szolgáltatva a szüleinknek, a testvéreinknek, a nagyszüleinknek és más rokonainknak is.

Sok mindent örökölhetünk a felmenőinktől. Ott van a nagymama vastag combja, anyu hasra-hízási hajlama, de ha szerencsénk van még a nagypapánk rossz csípőjét is megnyerhetjük magunknak, ami 17 éves korunktól halálunkig konstans derékfájásban ütközik ki. Ez azonban csak a fizikai valónk.

Az igazság az, hogy lelki eredetű problémákat és nehézségeket is hordozhatunk magunkban az őseinkből.

Olyanokat is, amelyeket mi magunk nem éltünk meg. Ezek az úgynevezett transzgenerációs traumák.

Előfordulhat, hogy olyan mintáink, sémáink vannak, amelyektől képtelenek vagyunk megszabadulni. Hiába kerestük az eredetét, akár pszichológus segítségével, feltárva a gyermekkorunkat, semmi nem utal az adott probléma kialakulására. Ilyenkor érdemes még korábbra tekinteni, hátha egy ősünket ért feldolgozatlan esemény következményei miatt szenvedünk.

A rokonaink az örökségen kívül feldolgozatlan traumákat is hagyhatnak ránk.

Jelenleg a családállítás az egyetlen olyan terápiás módszer, amely választ kínál a transzgenerációs elakadások feloldására. A módszer Bert Hellinger német pszichoanalitikus nevéhez fűződik, aki élethosszig tartó terápiás munkája és tapasztalásai során fokozatosan fedezte fel azokat a jellemzőket, amelyek végül a családállítás módszerének egységesítéséhez vezettek.

Hellinger szerint minden család rendelkezik egy ún. családi tudattalannal, mely egy olyan erőtér, vagy mező, amely igyekszik fenntartani az egyensúlyát, illetve személy szerint hatással van a család mindegy egyes tagjára. Abban az esetben,

ha a családból valakit atrocitás ér, az egyensúly felborul, a családi lélek, vagy rendszer pedig igyekszik kiegyenlíteni ezt az igazságtalanságot, így a későbbi generációk valamely tagjára száll át az ehhez kapcsolódó trauma.

Mindez az ő tudta nélkül. Az így öröklődő traumák leginkább olyan eseményekhez kapcsolódnak, amelyeket a család minden erejével igyekszik titkolni, így nemhogy a feldolgozására nem került sor, de gyakran még beszélni sem lehetett róla. Az elfojtás, pl. egy meg nem élt gyász pedig súlyos következményekkel járhat.

A családállítás menete

Két fajta állítás létezik, egyéni és csoportos. Az egyéni terápia során az állító személy a szakember irányításával, érzelmeit felhasználva, bábuk, vagy egyéb eszközök segítségével megy végig a módszeren. A csoportos opció abban különbözik ettől, hogy egyszerre kb. nyolc-tizenöt ember is részt vesz egy alkalmon. Közülük vannak olyanok, akik erre az ülésre készültek témával, tehát valamilyen saját elakadást hoznak, amellyel dolgozni szeretnének, illetve olyanok is, akik csak résztvevőként érkeztek. A körben ülő személyek egy ún. intelligens teret alkotnak, ahol az aktuálisan segítséget kérő személy családjának mezője elevenedik meg.

Az állító először pár mondatban összefoglalja a problémáját, melyre választ szeretne találni, majd kezdetét veszi az ülés. A főszereplő kiválaszt egy-egy képviselőt minden olyan családtagja megelevenítésére, aki fontos a behozott témájával kapcsolatban.

Az állító maga felkér valakit önmaga megmintázására is, és rajta keresztül vesz részt az állításban, amelyet kívülről figyel meg.

Ezek a képviselők teljesen idegen emberek, akik csak annyit tudnak az állítóról, amennyit ő elmondott magáról az ülés elején. A következő lépésben be kell állítania a rokonait játszó személyeket egymástól olyan távolságra és pozícióba (pl. szembe, háttal, egymás mellé stb.), amely szerinte leírja a való életben köztük húzódó kapcsolatot.

Innentől kezdődik az, ami miatt sokan ezoterikusnak tartják a családállítást, hiszen a résztvevők megmagyarázhatatlan módon elkezdik átérezni a felvázolt család dinamikáját, és kinyilatkoztatják érzéseiket a többi családtaggal szemben. Ennek megfelelően változtathatnak pozíciójukon, így ha valakihez közelebb szeretnének állni, vagy éppen eltávolodni tőle, megtehetik. Ahogy bontakoznak a szálak, képbe jöhetnek új szereplők is, majd végül általában kirajzolódik a probléma fő háttere, ezzel együtt az állító felismeri, hogy mely ősének terhét cipeli a vállán, és értelmet nyernek az elakadások.

A családtagok megszemélyesítőit az állító kéri fel a többi résztvevő közül.

Olyan traumák kerülhetnek elő mint egy szörnyű haláleset, törvénytelen gyermek születése, öngyilkosság, gyilkosság stb. Az állítást vezető szakember a ráébredést követően gyakran aktív résztvevővé teszi magát a klienst is, és elismételtet vele pár feloldó mondatot, vagy mozdulatot a vele kapcsolatban álló őse felé.

Ebben a lényeg a kitaszított, vagy veszteséget szenvedett ős elismerése és megtisztelése, amely segíti a trauma gyógyulását mindkét félben.

Ha megtörtént az előrelépés, és úgy tűnik ennél többet már nem érdemes kihozni az adott állításból, a terapeuta lezárja a terápiát, amely sokszor eddigre már nagyon intenzív érzelmileg.

Az állítást követő 21-28 napban, az állítónak vezetői utasításra nem szabad beszélnie a történtekről senkivel. Ennek oka az, hogy ugyanúgy, mint egy felnyílt térdnek, a lelki sebeknek is pihenniük kell, így nem tesz jót, ha újra felszakadnak, amikor még frissek. Az idő leteltével azonban még sokszor van teendő a behozott témával kapcsolatban a való életben. Az ülés ugyan felnyitja a szemét az állítónak, és felszabadítóan hat rá, ám a még élő családtagjaival is rendeznie kell sorait. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egy ember csak egyszer vehet részt családállításon, sőt. A gyógyulást követően más témával, vagy elakadással többször is felkereshető a terápia.

Szkeptikus vagy?

Nem vagy egyedül, hiszen rengeteg kritika érte, és éri a mai napig a családállítást. Magával a módszerrel szemben az az ellenvetése sokaknak, hogy mivel a lélek és a szellem legmélyebb bugyraiban vájkál, igencsak megrázó lehet egyesek számára, mégis ennek ellenére csak egy alkalmas a terápia.

Ezeket a feltárt traumákat és emlékeket pedig bizonyos személyeknek nehéz lehet utókezelés nélkül feldolgozni.

Másrészt felmerülhet a kérdés, hogy valóban létezik-e a közös családi lélek, vagy a kliens olyannyira szeretne hinni a módszer sikerességében, hogy ténylegesen saját családtagjai érzéseit véli felfedezni a résztvevőkben.

Azonban nem csak az imént felsoroltak képezik bírálat tárgyát. A családállításra ugyanis a mai napig nincs egyértelmű tudományos magyarázat. A transzgenerációs traumák átörökítésének mikéntjéről ugyan már készültek kutatások, és léteznek elméletek, mint pl. a sejtemlékezet témaköre, azonban a közös családi tudattalan és mező működésére nincs válasz. Sokan emiatt babonás és humbug jelzőkkel illetik a módszert, ennek ellenére

a legtöbb kutatás azt mutatja, hogy igenis működik.

Nem csak a traumák feldolgozását segítheti, de bizonyos esetekben enyhébb mentális problémák kezelésében is hatékonynak bizonyult.

Hellinger vallásos ember volt, így munkássága során sok mindent Isten létezésének tudott be. A családállítással kapcsolatban, ahogy egyébként sok minden másban is, kereshetjük a tudományos magyarázatot, és lehetünk örök szkeptikusok, azonban lehet, hogy néha csak el kell hinnünk, hogy valami működik anélkül, hogy értenénk a mechanizmusát. Ez persze egyéni döntés kérdése, mindenki maga tudja, mit tud befogadni. Érdemes azonban nyitottnak lenni, és megnézni néha tőlünk távolabb álló dolgokat is, a végén maximum nem jön be, de legalább már tudjuk, hogy miről alkotunk véleményt.

Felhasznált irodalom:

Attila, N. (2008). Sorsok és mesék. Fordulópont, 39, 5-11.

Hellinger, B., & Ten Hövel, G. (1999). Acknowledging what is: conversations with Bert Hellinger. Zeig Tucker & Theisen Publishers.

Konkolÿ Thege, B., Petroll, C., Rivas, C., & Scholtens, S. (2021). The Effectiveness of Family Constellation Therapy in Improving Mental Health: A Systematic Review. Family process, 60(2), 409-423.