Kőbe vésett választások?

Idézzünk fel a néhány alkalmat, amikor politikai vitába keveredtünk valakivel! Ezután tegyük fel magunknak a kérdést, hogy vajon hány alkalommal sikerült elérni, hogy vitapartnerünk akár csak átmenetileg is megváltoztassa a véleményét? Előfordult-e esetleg olyan, hogy végérvényesen megváltoztatta attitűdjét? Senki se hibáztassa magát, ha nem túl sok ilyen esetet tud felidézni. Politikai választásaink ugyanis sokkal szorosabb kapcsolatban vannak a biológiánkkal, mint ahogy korábban gondoltuk. Cikkünkben bemutatunk néhány – olykor elég különös – összefüggést! 

Ha a politikára úgy tekintünk, mint egy folyamatos, szünet nélkül zajló vitára a társadalom megszervezéséről, a különböző javak és a hatalom elosztásáról, akkor sokkal régebb óta velünk van, mint ahogy azt első pillantásra gondolnánk. Ezek a dilemmák ugyanis már a vadászó-gyűjtögető csoportokban élő őseink számára is (olykor szó szerint) húsba vágó problémákat jelentettek. Ez a folyamat annyit ugyan változott az évezredek során, hogy némileg demokratikusabbá vált különböző hadvezérek és törzsfőnökök öncélú vetélkedésénél, a fő kérdések azonban jobbára ugyanazok.

Hagyomány, Forradalom, Pszichológia

Az a törésvonal, amely többé-kevésbé a mai napig visszaköszön a politikai színtérről, először a Francia Forradalom idején kristályosodott ki. A „szakadék” egyik oldalán az egyházat és a monarchiát támogató népesség állt, a másikon pedig a forradalompárti csoportok. A törvényhozásban ekkor már jobb oldalt foglaltak helyet a tradicionalisták, bal oldalon pedig a forradalom támogatói.

Ha egy kicsit tovább bontjuk ezt a képet, akkor két alapvető késztetésre bukkanunk: az egyik oldal fenn szeretné tartani a status quót, míg a másik éppen felborítaná azt. A teljes politikai palettát és a vitatott kérdéseket természetesen nem lehet ennyire leegyszerűsíteni, de számos érzelmileg túlfűtött téma mögött felsejlik ez az egyszerű összefüggés, így rendkívül hasznos szem előtt tartani, ha a politikai preferenciákat a pszichológia felől közelítjük meg.

Túl a racionalitás látókörén

Ha visszagondolunk egy korábbi döntésünkre – lehet az akár állásfoglalás egy napi politikai kérdésben – jó eséllyel azt gondoljuk majd, hogy bizonyítékok, érvek és tények alapos átrágása után a lehető legracionálisabb következtetés alapján alakítottuk ki álláspontunkat. Amennyiben mások eltérő véleménnyel rendelkeznek, az valószínűleg csak annyit jelent, hogy másfajta következtetéseket vontak le az ismert tényekből. Ebben a nézetben van is több-kevesebb igazság, de a legfrissebb kutatások szerint inkább kevesebb.

Véleménykülönbségeink, politikai nézeteltéréseink ugyanis az alapvető biológiánkban gyökereznek, és a tudatos reflexió számára ellenőrizhetetlen mélységekből törnek felszínre.

Alátámasztják ezt például ikrekkel elvégzett vizsgálatok: egypetéjű ikreknek nagyobb valószínűséggel azonosak a politikai nézeteik, mint kétpetéjű társaiknak, ez pedig arra utal, hogy a környezet mellett, a gének is kulcsszerepet játszanak. 

A Nagy Ötös színre lép

Az egyik első nyom, amely ebbe az irányba terelte a kutatókat, irodákból és kollégiumi szobákból került a tudósok látókörébe. Itt derült ki ugyanis, hogy a konzervatív, illetve a haladóbb szelleműek egészen másként rendezik el maguk körül a teret: a konzervatívok a fegyelmezett rendet részesítették előnyben, a kutatók pedig több olyan tárgyat azonosítottak a közvetlen környezetükben, mely a rendezettséghez köthető. Ezzel szemben a haladók rendetlenebbek voltak, miközben számos felfedezéssel kapcsolatos dolog vette őket körül. Az efféle külsőségek azért érdekesek számunkra, mert két személyiségdimenzió külső megnyilvánulásai: a nyitottságé és a lelkiismeretességé. Mind a nyitottság mind a lelkiismeretesség része a személyiségpszichológiában Nagy Ötökként (Big Five) ismert öt személyiségvonásnak, melyek a legtöbb személyiségkutató szerint a leghatékonyabban képesek megragadni azt, amit személyiségnek nevezünk. Nézzük melyik ez az öt vonás!

A korábban már említett Nyitottság a konvencionális-eredeti, konzervatív-liberális, vagy bátortalan-merész tengelyek mentén ragadható meg, míg a Lelkiismeretességet leginkább a gondatlan-gondos, hanyag-lelkiismeretes megkülönböztetés írja le.

Az Extraverzió vonása azt fejezi ki, mennyire vagyunk spontának vagy gátlásosak, kedveljük-e a társaságot, vagy inkább visszahúzódónak számítunk, s ha már társaságba kerülünk bőbeszédűek, vagy csendesek vagyunk-e.

A Neuroticitásunk azt mutatja meg, szorongóak és sérülékenyek vagyunk-e inkább, vagy nyugodtak és magabiztosak. Végül pedig a Barátságosság vonása írja le, hol helyezkedünk el az ingerlékeny-jókedélyű, könyörtelen-lágy szívű és az önző-önzetlen skálán.

A fenti dimenziók azért is használhatók jól a személyiség leírására, mert nem önkényesek: számos kutatás igazolta, hogy a legtöbb tulajdonságunk a fenti tipológia alapján rendezhető vonásokba, univerzalitásuk pedig erős biológiai-genetikai megalapozottságra utal. 

Politika és személyiség

Ahogy arra fentebb már utaltunk, a Nyitottság és a Lelkiismeretesség olyan tulajdonságokban öltött testet, melyek a tradicionálisan baloldali, liberális, illetve a jobboldali-konzervatív oldal iránti preferenciával kapcsolhatók össze. Ezt egy öt országra (Spanyolország, Görögország, Lengyelország, Németország és Olaszország) kiterjedő felmérés igazolja. 

Olaszországban például a Lelkiismeretesség és az Extraverzió jobbközép, míg a Nyitottság és Barátságosság a balközép pártok iránti preferenciát jelezte előre.

Spanyolországban ugyancsak a Lelkiismeretesség és a Nyitottság jósolta be legmegbízhatóbban a pártpreferenciát: hasonlóan az olasz helyzethez, előbbi, a jobbközép, utóbbi a a balközép iránti elkötelezettséggel járt együtt. 

Németországban éppen ugyanez volt a helyzet, annyi kiegészítéssel, hogy beúszott a képbe a Barátságosság faktora is, amely ugyancsak a balközép pártok preferenciájához kapcsolódott. Kicsit árnyalta a képet a Zöldek bevonása a vizsgálatba: ez magával húzta a Neuroticitás dimenzióját, ami a Nyitottsággal együtt a Zöldek preferenciáját jelezte előre a jobbközéppel szemben, míg a Lelkiismeretesség éppen ennek a fordítottját vetítette előre. 

Később a személyiségkutatók számára a Nagy Ötök mellett egy hatodik faktor kezdett kirajzolódni: a becsületesség-alázatosság dimenziója. Az így megalkotott HEXACO (Honesty-Humility, Emotionality, Extraversion, Agreeableness, Conscientiousness Openness to Experience) kérdőív éppen ilyen megbízhatóan jósolta meg a pártpreferenciát: a Nyitottság, Barátságosság, Becsületesség-Alázatosság a baloldali pártok, a Lelkiismeretesség ugyanakkor a jobb szárnyhoz köthető pártok favorizálását jelezte előre. 

Erkölcsi dilemmák és a biológia

Nem kizárólag a fenti személyiségdimenziók kapcsolhatók valamelyik oldal melletti elkötelezettséghez. Igazán érdekes például az erkölcsi kérdések megítélésének problémája. Addig például, amíg 

a liberálisabb szemléletűeket az egyenlőtlenség és a szenvedés bántja leginkább, a konzervatívokat sokkal jobban zavarja a hagyományokkal és a tekintéllyel szembeni tiszteletlenség, illetve a szexuális és spirituális „kihágásokra” utaló jelek.

Ennek hátterében egy meglepő összefüggés húzódik: az, hogy az emberek milyen könnyen éreznek undort. A konzervatívabb beállítottságúak könnyebben éreznek undort különböző szagok hatására, az undor pedig politikai meggyőződéstől függetlenül is kérlelhetetlenebbé teszi az embereket az erkölcsileg gyanús viselkedésekkel szemben. 

Az ijedtségre adott reakciókban szintén tetten érhetők különbségek: a konzervatívok feltűnőbben riadnak meg hirtelen zajoktól, erőteljesebben reagálnak fenyegető képekre, hosszabban nézik őket, és nagyobb az esélye, hogy veszélyes helynek látják a világot. Nagyobb figyelmet fordítanak a negatív környezeti ingerekre, és nagyobb eséllyel ítélnek fenyegetőnek egy ingert, mint liberális társaik.

Képalkotó eljárások ezen különbségek idegrendszeri hátterébe is betekintést nyújtanak. MRI-vizsgálatok rámutattak például arra, hogy a konzervatívok jobb amygdalája (ezt az agyterületet tartjuk felelősnek félelem és fenyegetés ingereinek feldolgozásáért) nagyobb mennyiségű szürkeállományt tartalmazott. Nemcsak nagyobbnak bizonyult ez az agyterületük, de a liberálisakhoz képest nagyobb aktivitást mutatott, amikor valamilyen kockázatot vállaltak. 

Láthatjuk tehát, hogy a politikai véleménykülönbségek mélyén biológiai különbségek húzódnak: ezek „szivárognak” a személyiség, majd a konkrét döntések szintjére. Ugyanakkor a valóság természetesen jóval a komplexebb a bináris jobb-bal/konzervatív-liberális szembenállásnál, és félrevezető lenne embertársainkat végérvényesen valamelyik kategóriába kényszeríteni. Ezek a nézetek valójában nem egymást kizáró kategóriák, sokkal inkább egy skála két végének tekinthetők. Valamennyien e spektrumon helyezkedünk el, a különbség legfeljebb abban van, hogy melyik végéhez állunk közelebb.