Egy katasztrófa vagy baleset megtörténte után gyakran észlelt jelenség a közösségi médiában, hogy sokan határozott véleménnyel vannak arról, hogyan lehetett volna a szerencsétlenséget megelőzni, jobban csinálni. Cikkünkben ezen jelenség lélektani hátterét mutatjuk be.
Legtöbb esetben egy baleset megrázza az embereket, hiszen eltér a normál hétköznapokban tapasztaltaktól, és ráébreszt minket arra, hogy nem tudunk mindent kontroll alatt tartani. Jelzi azt is, hogy az élet kiszámíthatatlan, és elgondolkodtat azon, hogy hasonló előfordulhat velünk vagy szeretteinkkel is. Ez nyugtalansággal tölt el bennünket, ezért természetes, hogy magyarázatot szeretnénk kapni a történtekre. Meg szeretnénk érteni, hogy ki vagy mi volt a felelős, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló esemény, így nagyobb biztonságban élhessük az életünket.
Azonban az emberi agy úgy működik, hogy katasztrófahelyzetben gyors megoldást találjon, és ez bizonyos kognitív torzításokkal jár, melyeknek következtében gondolkodásbeli hibák léphetnek fel. A Nobel-díjas Daniel Kahneman két különböző módot ír le, melyekkel a gondolatainkat formáljuk:
- Gyors: intuitív, automatikus, gyakran öntudatlan. Ez a fajta gondolkodás nem igényel nagy erőfeszítést és figyelmet, de könnyen esik hibák áldozatává.
- Lassú: szisztematikus, logikus. Ilyenkor több belefektetett energiára van szükségünk, viszont kevesebb eséllyel észlelünk hibásan.
Nem meglepő tehát, hogy gyors megoldást váró helyzetekben a gyors gondolkodásmód áll rendelkezésünkre. Ezzel energiát tudunk spórolni, és a már kialakult sémákat használjuk arra, hogy értelmezzük a körülöttünk zajló szituációt.
Azonban ha ezt a gyakorlatot mindennapossá tesszük, és ez a gondolkodás dominál, akkor hajlamosak leszünk egyoldalúan és torzítva észlelni a világot.
Pár olyan kognitív torzítás, melyeket gyakran alkalmazunk katasztrófák, balesetek megtörténte után:
- Utólagos bölcsesség: amikor hibásan úgy gondoljuk, hogy jobban kiszámítható volt a baleset, mint valójában. Egy baleset kapcsán sok olyan véleményt hallani a közösségi médiában, miszerint várható volt a szerencsétlenség bekövetkezte. Ezzel próbálunk okot és magyarázatot találni a sajnálatos és váratlan eseményre.
- Igazságos világba vetett hit: amikor úgy gondoljuk, biztos azért történt valakivel szerencsétlenség, mert megérdemelte. Ezzel gyakorlatilag az áldozatot hibáztatjuk, ahelyett, hogy szembenéznénk a valódi okokkal. Egyben magunkat próbáljuk védeni és azt a nézetet erősíteni, mely szerint ha megfelelően járunk el a jövőben, minket nem érhet baj.
- Jobban figyelünk azokra az eseményekre, melyek közvetlen érintenek minket. Ha a közelben történik egy katasztrófa, az emberek természetes módon jobban figyelnek rá, mintha a világ másik felén történne.
Mit tehetünk annak érdekében, hogy reálisan értékeljük a helyzetet?
- Nyitottság: maradjunk nyitottak az információkra, és gondolkodjunk flexibilisen. Ne féljünk megváltoztatni a kezdeti álláspontunkat.
- Hagyjunk időt a helyzet megértésére: sok dolog van, amiben nem vagyunk kompetensek gyors véleményt formálni. Ilyenkor a legjobb, ha ellenőrizzük a forrásainkat, és szakemberek tudását figyelembe véve, hiteles információkat szerzünk.
- Kritikus gondolkodás: ne fogadjuk el az első kézenfekvő megoldást, próbáljuk meg logikusan értékelni, érvelni.
- Párbeszéd: sok új gondolatot tud ébreszteni, ha diszkussziót folytatunk másokkal, így megismerhetjük a történetet más szemszögből is.
- A tényekhez való ragaszkodás: ne higgyünk el mindent, amit hallunk!
A Kahneman által leírt „lassú” gondolkodás segít szisztematikusan értékelni az információt. Ez több energiába kerül, azonban hosszú távon ez a gondolkodásmód segít elkerülni a kognitív torzításokat.
Felhasznált irodalom: Kahneman, D. (2011). Thinking, fast and slow. Macmillan.
