Konfliktusok hálójában – avagy mi a párkapcsolatok legfőbb mérgezője?

A konfliktus kifejezéshez leginkább valami negatív dolgot társítunk, főként akkor, ha nehézségként, megoldhatatlan problémaként tekintünk rá, ilyenkor azonban nem vesszük észre, hogy nem használjuk ki a mögötte rejlő lehetőségeket. Vajon mi is a konfliktus? Mi számít a leggyakoribb konfliktushelyzetet kiváltó tényezőnek a párkapcsolaton belül? Cikkünkben ezen kérdésekre keressük a válaszokat.

Annak ellenére, hogy mindennapjaink szerves részét teszik ki a konfliktusok, átjárják minden társas kapcsolatunkat, mindenki másként gondolkodik jelentésükről, ami abban is megmutatkozik, hogy nincs egyértelmű, konkrét definíció rá. A konfliktus szó a latin confligere kifejezésből eredeztethető, amely fegyveres harcot, összeütközést, összecsapást jelent. Szekszárdi (1995) szerint „harcra, összeütközésre akkor kerül sor, amikor a felek viselkedése akadályozza egyikük vagy a másik igényeinek érvényesítését, vagy értékrendjük különböző.”

A konfliktus nem más, mint két vagy több egymásnak ellentmondó impulzus vagy motívum közötti harc. Gyakori és lényeges jelenség,

ezek legyőzésében érik és fejlődik a személyiség.

A konfliktusok elkerülhetetlen szituációk az egészséges ember életében is. Smith és Mackie (2004) szerint pedig a konfliktus két vagy több személy céljai, érdekei között észlelt összeférhetetlenség, melynek lényege, hogy az egyik fél sértőnek véli azt, amit a másik fél szeretne.

Milyen konfliktusok léteznek?

A konfliktusok csoportosítása többféle szempont szerint is történhet. A résztvevők szerinti csoportosításkor megkülönböztetésünk alapját az képezi, hogy az összeütközés hol keletkezik: az egyénen belül, két fél között, vagy csoporton belül, esetleg csoportok között. Ez alapján beszélhetünk intraperszonális (egyénen belüli), interperszonális (egyének közötti), csoporton belüli, illetve csoportok közötti konfliktusról. Az interperszonális konfliktus két vagy több személy között alakulhat ki akkor, ha közöttük bármilyen érdek- vagy értékellentét áll fenn.

Az egyének közötti konfliktusnak három altípusát különböztetjük meg, melyek a következők:

1. Pszeudo-konfliktusról akkor beszélhetünk, ha az adott személyek között félreértés tapasztalható, mivel úgy gondolják, érdekeik összeegyeztethetetlenek, viszont valójában mégis rendelkezésre állna mindenki számára megfelelő közös megoldás.

2. Egyszerű konfliktusról akkor van szó, amikor a személyek különböző véleményen vannak egy bizonyos kérdésben, mindketten pontosan tudják, mit is várnak el az adott szituációtól, de csak úgy érhetik el a céljukat, ha a másik fél enged álláspontjából, viszont ezt a lépést egyikőjük sem hajlandó megtenni.

3. Ego-konfliktusról akkor beszélhetünk, ha a felek egymást okolják egy adott helyzetben. Ebben az esetben nagyon hamar elterelődik a figyelem az eredeti kiváltó okról, és felváltja azt a személyes harc.

Csoporton belüli konfliktus során több személy között jelentkeznek az érdek- vagy értékszintű nézetbeli ütközések. Ezen belül is két altípust különböztethetünk meg:

1.A kapcsolatkonfliktus kialakulásának oka a résztvevő felek személyiségének különbözősége, ez formát ölthet nyílt vagy rejtett harcokban, elkerülésben.

2. Feladatkonfliktusról pedig akkor van szó, ha a csoport tagjai egy munkát érintő döntésben különböző véleményen vannak.

Objektivitás szerinti csoportosítás során megkülönböztetjük a valós, illetve az irreális konfliktusokat. Ez a két típus abban különbözik egymástól, hogy mennyire ítélhető meg objektíven a résztvevők között kialakult ellentét. A valós konfliktusok alapja az egymással szemben álló érdekek, értékek, igények, célok különbözősége, amelyeket objektíven meg is lehet állapítani, míg pedig az irreális konfliktus például sztereotipikus gondolkodás, tudatlanság, felek ellenszenve miatt születhet, ezen helyzetet viszont a felek szubjektíven értékelik.

Az alapján, hogy a konfliktusok milyen hatást képesek gyakorolni a résztvevő személyekre, megkülönböztethetünk konstruktív és destruktív konfliktusokat.

A konstruktív konfliktusok pozitív, építő jelleggel bírnak, csökkentik a feszültséget, növelik a kreativitást, segítik átlátni a hatalmi viszonyokat, lehetővé teszik a változást és biztosítják az önértékelés reális szinteken való mozgását.

Ezzel ellentétben viszont a destruktív konfliktusok romboló jellegűek, károsíthatják a kapcsolatot, elősegíti a csoport polarizációját, esetleges szétesését, további feszültséget és érzelmileg túltelített helyzetek kialakulásához.

Párkapcsolati és házastársi konfliktusok

Dudley D. Cahn, a State University of New York College kommunikáció szakos professzorának Conflict in Intimate Relationships című könyvében párkapcsolati konfliktusként határoz meg minden vitát és nézeteltérést, ami két olyan ember között áll fenn, akik közt a jelenben vagy a múltban intim viszony állt fenn, tehát a konfliktus természetét a kapcsolat intim minősége határozza meg. Cahn kiemeli, hogy az intimitás kontextusában a konfliktus több, mint összeférhetetlenség vagy egyet nem értés; inkább tartós, ismétlődő interakció. A konfliktusra tehát folyamatként tekint, amely, az idők során változhat.

„Az élet minden pillanatában a harmónia és konfliktus dualizmusával kell együtt élni, és el kell fogadni, hogy a tagokat összetartó tendenciákba széthúzó erők is keverednek”.

Ez az idézet is alátámasztja azt, hogy a párkapcsolatok többségében a nyugodt és a zaklatott periódusok váltogatják egymást, és ez valójában egy teljesen természetes folyamat. A párkapcsolati problémáknak lehetnek belső (személyiségváltozás, betegség, eltávolodás egymástól), illetve külső (munkahelyi nehézségek, túl nagy nyomással bíró társadalmi elvárás) forrásai is. A felmerülő nehézségek kapcsolatra gyakorolt hatása attól függ, hogy a pár miként képes ezeket kezelni.

Számos korábbi vizsgálat irányult arra, hogy valójában mik is lehetnek a párkapcsolati, illetve házastársi viszonyokban felmerülő konfliktusok kiváltó forrásai:

Leslie Baxter 1986-ban végzett felmérése során tönkrement párkapcsolatok tagjait kérte meg, mondják el, mi volt a kapcsolatuk felbomlásának oka. A megkérdezettek az autonómiaigény sérülését, túlzott különbözőséget, támogatás hiányát, nyíltság és intimitás hiányát, illetve a szerelem és szenvedély hiányát említették meg fő rizikótényezőként.

Gottmann (1979) és Mead (1990) kutatásai során arra világítottak rá, hogy a párkapcsolatokban és a házasságokban az alábbi fő témák lehetnek a konfliktusok forrásai: kommunikáció, az anyagiak, a gyermekek, a szexualitás, a házimunka, a féltékenység és a rokonsággal való kapcsolat.

Pilinszki, Szabó és Héra által 2015-ben végzett vizsgálata szerint pedig a leggyakrabban megnevezett párkapcsolati/házastársi konfliktustémák a következők: anyagi problémák miatti konfliktusok, alkoholfogyasztás körüli viták, agresszív magatartás, családon belüli erőszak, különböző érték- és érdekellentétek, gyermekneveléssel kapcsolatos konfliktusok, családi szerepek, feladatok összeegyeztetése, hűtlenség és féltékenység, munkanélküliség, rossz szociális helyzet.

Olson (2011) szerint a jó párkapcsolathoz és házassághoz a következők tényezők létfontosságúak: kommunikációs-, konfliktusmegoldó képesség, személyiségbeli, értékorientációbeli és vallásbeli egyezés, kielégítő szexuális élet.