Esti lefekvés vagy a hétvégi nagy családos ebédek? Mind a családi rutin egy-egy részét jelentik. A gyerekek számára nagy hasznot jelent, ha a szüleik már korán egy állandó és kiszámítható rutint alakítanak ki és tartanak fent. De milyen hasznokat és készségeket birtokolhatnak ezáltal gyermekeink? A cikkünkből kiderül. 

Egy gyermekes családban sokszor láthatjuk, hogy a napok rutinokból állnak össze. Reggeli, napközbeni és esti rutinok is segítik a családi életet, hogy a szülők és a gyerekek is tudják,  éppen mi a feladat, és ezek hogyan követik egymást. Láthatjuk, hogy  a megszokott rutinokhoz nagyon ragaszkodnak a gyerekek, és ha esetleg a szüleik ki is hagynának egy-két lépést, akkor valószínűleg helyreigazítják őket. Ez számunkra nagyon fontos, hiszen minden lépésnek valamilyen szerepe van. Az esti rutinnak lehetnek a következők a lépései: fogmosás, fürdés, pizsamába öltözés, meseolvasás és alvás. Sokszor nagyon nehéz lehet minden lépést betartani, főleg ha a szülő fáradt vagy fejben valahol máshol jár, és már mindenképpen a folyamat végére szeretne érni.

De szülőként is beláthatjuk, milyen fontos, hogy betartsuk ezeket a hagyományokat. Nem újszerű információ, hogy a gyerekek szeretik és ragaszkodnak a rutinokhoz. Az, hogy tudják, mi várható napról napra,

a gyerekeknek a kiszámíthatóság és a biztonság érzetét adja.

De miért olyan fontos a rutinok kialakítása és fenntartása, pontosan milyen hasznokkal szolgálhatnak?

Stabilabb családi környezett, jobb funkcionalitás

A stabil családi környezet fogalmát elég tágan értelmezhetjük. Mindenkinek van egy belső képe, hogy pontosan mit jelenthet ez a fogalom, de kutatás szempontjából izgalmas, hogy mit is veszünk pontosan ezen fogalom alá. Sokszor úgy értelmezik, mint a strukturális és globális családi változások hiányát, mint a szülői válás, családi költözködés. Ezek a változások kapcsolatban vannak a  rossz alkalmazkodás nagyobb rizikójával. De úgy is értelmezhetjük a családi stabilitást, hogy a család mindennapi rutinjai kiszámíthatóak és állandóak.

Több pozitív hatás is mutatkozik ezzel kapcsolatban a gyerekek körében. Például azok a gyerekek, akik megszokott, állandó pozitív eseményeket élnek át, jobb alkalmazkodást mutatnak, ha a szüleik váláson mennek keresztül. Ezek a pozitív élmények segítséget és jobb alkalmazkodókészséget jelentenek a családban történő negatív életesemények alatt is (például halál vagy alkoholizmus esetén). A családi rutinok állandósága pedig magasabb akadémiai funkcionalitással, alacsonyabb internalizációs és externalizációs viselkedéssel járt együtt. Ráadásul a családi rutinokkal rendelkező, alacsonyabb jövedelmű családoknál a gyerekeknél magasabb önkontrollt és kognitív készségeket találtak.

Az Albániai Egyetemen (2016) a stabil családi környezet és az alkalmazkodás közötti kapcsolatot vizsgálták gyerekeknél, serdülőknél és fiatal felnőtteknél. A kutatásban a kimenetelek széles skáláját találták. Ilyen a kevesebb depressziós és szorongásos tünet, a kevesebb viselkedési probléma, a jobb önkontrollt és egészséggel kapcsolatos viselkedés. Ezek a konzisztens és kiszámítható családi rutinokkal jártak együtt, mint például az étkezések vagy a lefekvési rutin, a kiterjedt családdal, illetve barátokkal töltött idő vagy különleges eseményeken való részvétel.

Rutinok által elősegített készségek

Jennifer Weil Malatras és munkatársai (2016) kíváncsiak voltak arra, hogy a családi stabilitásnak milyen aspektusai vannak kapcsolatban az önkontroll fejlődésével vagy az érzelmek, gondolatok, viselkedések monitorozásával és kontrollálásával, hogy módosítani tudják ezeket a céljaik elérése érdekében.

292 egyetemi hallgatót kértek meg, köztük 157 nőt és 135 férfit, hogy értékeljék a rendszeresség szintjét a különböző aktivitásokban és rutinokban, amelyekkel gyermekkorukban és serdülőkorukban találkoztak. Felmérték még a jelenlegi időbeosztási készségeiket, valamint a figyelmi problémákról is informálódtak a kutatók. Azt találták, hogy

a stabilabb családi környezet kapcsolatban van a jobb időbeosztással és kevesebb figyelmi problémával a fiatal felnőttkorban.

A kutatás arra világított rá, hogy általában a napi rutinok elősegíthetik azokat a készségeket, amelyek fontosak az önkontrollhoz – különösen az időmenedzseléshez. Ezek a készségek segíthetnek csökkenteni a figyelmi problémákat felnőttkorban.

Természetesen vannak egyéni különbségek abban, hogy egy család hogyan éri el a stabilitást. Egyes családok úgy teremtik ezt meg, hogy általános étkezési és lefekvési rutinjuk van, de mások hétvégén focimeccsen vesznek részt, vagy vasárnap a nagymamánál ebédelnek. A stabilitás fenntartásához szükséges a flexibilitás és a válaszkészség is, hiszen alkalmazkodni kell a gyermekek a fejlődési stádiumaihoz és a család igényeihez is. Egy család időről időre különbözőképpen termetheti meg otthonában a stabilitást. Például amíg a gyerekek kicsik, szeretik az állandó rutinokat, és ebből nagyon sokáig hasznuk származik, még azután is, hogy már a szüleik nem altatják el őket esténként.

Felhasznált szakirodalom: Malatras, J.W., Israel, A.C., Sokolowski, K.L., & Ryan, J. (2016). First things first: Family activities and routines, time management and attention. Journal of Applied Developmental Psychology, 47, 23-29.