A férfi, aki 1003 nővel volt című cikkünkből megtudhattuk, hogy Don Juan eredeti mivoltában nem tudatos csábító, aki manipulálni akarná a nőket. Magába a nőiségbe, a női minőségbe szeret bele. Nem szoknyapecérként hívja tehát ágyába a kiszemelteket mindenféle ravasz eszközzel, azok inkább maguktól omlanak a karjaiba. Ma másképp gondolkodunk, amikor eszünkbe jut a figura és a donjuanizmus fogalma: inkább olyan fickóra asszociálunk, aki gátlástalanul gázol a nők lelkébe azzal, hogy gyorsan elhagyja őket a profi hódítás után. Lássuk a karakter pszichológiai vonatkozásait.
Ma a Don Juan jelzővel illetett férfiak tulajdonképpen a nők álmát és egyben rémálmát testesítik meg. Mindig megtalálják a megfelelő szavakat, mellettük gyönyörű gazellanőnek érezhetjük magunkat. Sármosak, stílusosak, és amint belépnek valahová, gyorsan elérik, hogy rájuk szegeződjenek a tekintetek. De akkor mi a baj velük? Hogyan válik a velük megélt nyúlfarknyi tündérmese hirtelen rémálommá? Miért omlik össze az előző éjszaka romantikából, szenvedélyből és reményből épített könnyű szerkezetű vára? Bár Don Juan figuráját eredetileg nem a manipuláció és a céltudatos rombolás jellemzi, ma leginkább azokra a férfiakra gondolunk így, akik röpke hódításaik közben túl sok szívet törnek össze azért, mert közben saját szükségleteikkel vannak elfoglalva. Szeretnének minél több nőt meghódítani, ugyanakkor érdeklődésük hamar tovaszáll, pontosabban annak fókusza átkerül egy újabb kiszemeltre. Nem azért hódítanak, mert kifejezett céljuk magukba bolondítani valakit, inkább maga a hódítás, a tetszés vágya hajtja őket. Közben azonban figyelmüket elkerüli, hogy a rövid szexuális kalandok is képesek kötődést ébreszteni a másikban, ezzel sérüléseket okozva neki.
Az evolúciós pszichológia lenne a mentség?
Génjeink továbbörökítése szempontjából nem nehéz megérteni, miért alakult úgy, hogy a férfiaknak jobban elnézzük, ha jellemzően több nőt csábítanak el, mint amikor a nők igyekeznek több potenciális partnert csalogatni. A férfi számára az evolúciós megközelítés alapján
az a kifizetődő, ha minél több nőt szerez meg,
ezzel biztosítva génkészlete továbbadását egy-egy utódban. A nő inkább egyetlen olyan apát keres gyermekeinek, aki kiváló génekkel rendelkezik – erre bizonyos külső jegyek is utalnak, melyeket tudattalanul észlel. Ez persze egyáltalán nem menti fel a virágról virágra szálló férfiakat, pusztán segít rávilágítani arra, hogy testi adottságaik és széles körű sikerek révén (ld. jó gének) miért lehetnek vonzóak a nők számára. Sajnos ezután azok a szempontok következnek, hogy a férfi képes-e megteremteni a kívánt biztonságot, megbízható-e, mely kritériumoknak már nem felelnek meg a Don Juanok.
Nem empatizál
Az ilyen típusú férfiak a hódítás élményét keresik, jellemzően nem az adott nő személyisége ragadja meg őket.
Már az első találkozáskor többet beszélhetnek magukról,
mint amekkora érdeklődést a partnerük iránt mutatnak. A másik érzéseinek megértésére vonatkozó készség hiánya összefügg azzal, hogy a magával elfoglalt férfi számára nem központi kérdés később az sem, hogy a nő a köztük kialakuló viszonyban milyen érzelmi köteléket alakít ki felé – adott esetben mennyire okoz számára fájdalmat a gyors elhagyás. Értelmezheti a helyzetet úgy is, hogy számára a kapcsolat semmit sem jelentett. Érezheti úgy, amennyiben ő nem adott konkrét ígéretet, miért kell csodálkozni a folytatás hiányán, miközben a szexualitás mindkét fél számára élvezetet jelentett.
Labilis önértékelés a magabiztosság mögött
A társas készség e deficitjét, vagyis a partnerre irányuló figyelem sekélyességét felfedezheti, aki igazán figyel a Don Juanok kommunikációjára. Ugyanakkor mindezt könnyen feledteti, hogy az ilyen típusú férfi birtokában áll a csábítás kiváló eszközeinek: mondataival, bókjaival, gesztusaival képes elhitetni a nővel, hogy valóban ő érdekli. Voltaképpen főként visszacsatolást szomjaz, hiszen
szüksége van a folyamatos bizonyosságra, hogy mennyire jó pasi, mennyire vonzó.
Noha az ilyen férfiak nagyon magabiztosnak tűnhetnek, viselkedésük, hódítás-függőségük mögött labilis önértékelés, nagyfokú szeretetigény is állhat. Ezeket egyébként a sorozatos sikeres csábítások sem képesek kompenzálni, kielégíteni – persze, hogy nem, hiszen számukra fontosabb lenne egy önismereti úton belevágni ezen hiányok forrásának felfedezésébe. Mint ahogyan egyetlen sóvárgás pillanatnyi csillapítása sem segít egy függőségi probléma gyökerét orvosolni, ebben az esetben sem történik meg a kívánt stabil önértékelés kialakulása. Mindaddig, amíg az hiányzik, az illetőnek folyamatos visszaigazolásra van szüksége, hogy értékesnek érezhesse magát.
Félelem az elköteleződéstől
Azok a férfiak (és nők), akik rendre nagyon rövid kapcsolatok folytonosságában léteznek, vagyis adott életkor fölött sem éltek még meg hosszabb párkapcsolati élményt,
komoly intimitást érintő kérdésekkel találhatják szembe magukat.
Mennyire akarom megmutatni magam egy kapcsolatban? Elég bátor vagyok ahhoz, hogy felfedjem gyengeségeimet, és kiderüljön, hogy valójában egyáltalán nem vagyok tökéletes? Gyakran az elköteleződés hiánya mögött az intimitástól való félelem is áll, azok a szorongások kerülnek ilyenkor előtérbe, amelyek a személy sérülékenységéről szólnak. Mindeközben ott lehet az az érzés is, hogy aki megállapodik, az egyben lemond azokról a lehetőségekről, izgalmakról és kalandokról, amit a többi hódítás jelentene, így könnyen unalmassá válhat az élete. Mindez pedig egyfajta hiány-illúziót teremt. Hiszen nem valódi hiányról van szó, sőt lehetséges, hogy éppen a szeretetszomj áll a csábítások hátterében, amelyet nehezen vagy semmilyen módon nem elégíthet ki egy futó kapcsolat.
Beteljesületlen álmok
Azt hihetjük, hogy a Don Juanok által otthagyott nők romantikus álmai foszlanak szét csupán a szenvedélyes kalandok végén, a férfiak pedig megelégedéssel állnak tovább. Ez korántsem biztos. A hódítás-függőséggel járó élménykeresés, a tudattalan igyekvés az érzelmi hiánypótlásra és az intimitástól való félelem egyáltalán nem a belső harmónia alapkövei. Az örök hódítónak
hiányzik a beteljesülés-élménye,
azt sohasem éli meg. Kapcsolódik ehhez a felelősségvállalás hiánya is, hiszen idővel már nem kell a másik mellett maradni, nem kell felvállalni az ő érzelmi folyamataival járó következményeket. Az intimitás megélése fontos mozzanat a pszichoszociális fejlődés során, azok tehát, akik ezt nem tudják megtapasztalni, megrekedhetnek a fejlődési útjukon.
A Don Juanok végzete idővel a kiégés lehet, hiszen a csábítás-hajsza sohasem hozza meg a kívánt érzéseket – ha csak nem szakértő segítségével elindulnak félelmeik, szorongásaik meghódításának útján is, és komoly önismereti munkával felfedezik kapcsolati működésük mozgatórugóit.
A szerző a Lisznyai Pszicho-Műhely és a Párkonzultáció pszichológusa, Csábításra születtünk című könyve a párválasztásról szól. Az alábbi e-mail címen kerülhet vele kapcsolatba: angela.dienes@mindset.co.hu.
