Előző cikkünkben a Békés Iskolák szemléletét jártuk körbe Sándor Éva pedagógiai szakpszichológus segítségével. Jelen cikkünkben részletesebben is bemutatjuk, miről szól és hogyan működik a gyakorlatban a békítős szemlélet.
A Békés Iskolák egy bántalmazásellenes program, aminek abban rejlik a különlegessége, hogy nem a bántalmazóra helyezi a hangsúlyt, hanem az egész rendszerre, amelyben a bántalmazás megjelenik. Ez az amerikai S. Twemlow pszichoanalitikus pszichiáter professzor és F. Sacco pszichológus és gyermekvédelmi szakember által megálmodott program, melyet számos országban bevezettek már. Magyarországra Horgász Csaba pszichológus által jutott el, aki egy kis csapatot gyűjtött maga köré a magyar adaptációhoz. Mostanra az amerikai program a magyar viszonyoknak megfelelően került átalakításra, és olyan szemléleti és gyakorlati keretet nyújt az önkéntesen jelentkező intézményeknek, melyeket ők a saját igényeiknek, szükségleteiknek megfelelően dolgozhatnak ki.
A korábbiakban arról mesélt nekünk, hogy a hazai terepen már sikeresen alkalmazzák a programot több intézményben is. Hogyan hatnak ezek a pozitív példák más közösségekre?
Azt tapasztalom, hogy leginkább a pozitív példáknak van erejük. Az fogja meg a pedagógusokat is, ha egy másik kolléga, aki már aktív részese a program megvalósításának, beszél az élményeiről és eredményeiről. A storytelling, a mesélés ereje sokkal hatásosabb ezen a színtéren is, mint bármilyen hideg, logikusan felépített előadás.
Erre épít a program is. Egy rövid bevezető előadás után ugyanis a pedagógus kar egy kis, lelkes magja létrehozza az úgynevezett békítő teamet. Ők azok, akik önként, belső elköteleződésből kezdik megtanulni, majd a gyakorlatban alkalmazni a békítős szemléletet. Emellett egy másik fontos feladatuk, hogy ezt a szemléletet megismertessék a kollégáikkal is. Ahogy egyre több pozitív eredményről számolnak be, úgy csatlakozik be mind több résztvevő a programhoz. Fontos, hogy a vezető támogató, elfogadó legyen a Békés Iskolák programjával kapcsolatban.
Milyen nehézségeket tapasztalnak a program beindításával, szervezésével kapcsolatban?
Az elmúlt években a program adaptálásán dolgoztunk, mostanra értünk el egy olyan szintet, ahol talán meg lehet mutatni a nagyvilágnak is. Néhány nagyon elkötelezett iskola segítségével, az ő gyakorlati tapasztalataikat beépítve csiszoljuk, alakítjuk a programot. Mostanra Magyarországon mintegy 10 békés iskoláról beszélhetünk országos szinten. Jelenleg a budapesti XIV. kerületi Móra Ferenc Általános Iskola jár az élen, ők már a harmadik évüket tapossák a programban, és nagyon szépen zajlanak náluk a folyamatok. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden problémát megoldottak már, hiszen ez egy lassú folyamat: évekbe kerül, míg a békítős szemlélet elterjed egy közösségben. Ez sokakat megijeszt, eltántorít a programtól. Gyors, azonnali eredményeket szeretnének a pedagógusok és a szülők is. Sajnos ez a program sem tud csodákat ígérni. Az elkötelezett, szívós munka az, ami végül meghozza majd a gyümölcsét.
A másik nehézséget abban látom, hogy túl kevesen vagyunk jelenleg, és a társadalmi munkában végzett ismeretterjesztés korlátozott lehetőségeket biztosít, pedig óriási az igény a bántalmazásellenes programokra. Szerencsére a program ismertségének növekedésével egyre több intézmény áll be mögénk, és segít megvalósítani, hogy a program ingyenesen juthasson el az érdeklődőkhöz. Ehhez a helyi békítő teamek megszervezésén kívül a regionális illetőségű békítő teamek megszervezésére van szükség, mely által több szakembert lehetne kiképezni, akik aztán tovább képezhetik a régióban található intézményeket. Elképzelésünk szerint szerencsés lenne, ha ezek a teamek a nevelési-oktatási intézményeket körülvevő szervezetek szakembereiből állnának össze, akiknek amúgy is feladatuk az iskolák, óvodák támogatása. A munkaidejüknek egy kis részében közösen munkálkodhatnának egy békésebb, biztonságosabb régió kialakításán. Ez Magyarországon példátlan mértékű összefogást eredményezhetne az intézmények és szakmák között. Ez óriási feladat, hiszen a regionális békítő teamek létrehozásának szintén önkéntes elköteleződésen kell alapulnia, amelyet a különböző szervezetek vezetőinek támogatniuk kell.
Mit csinál egy békítő team?
Iskolai és óvodai békítő teameket az ott dolgozó, a szemlélet mellett elköteleződött pedagógusok és egyéb, az intézményben dolgozó szakemberek alkotják. Azonban bárki más is beülhet közéjük, legyen akár gyerek, szülő vagy technikai dolgozó. Az ő dolguk a program koordinálása, kidolgozása, lebonyolítása. Ez a csapat a motorja a program sikeres működésének. Először megismerkednek a békítős szemlélettel és ezzel párhuzamosan megvalósítják a diagnosztikus modult. Ez utóbbi annyit jelent, hogy felmérik az intézményi légkört – pedagógus, diák, technikai dolgozó, szülők részvételével –, hogyan érzik magukat az intézményben, milyen tapasztalataik vannak a bántalmazásról. Az eredmények képet adnak a kiinduló állapotokról, valamint feltárják az adott közösségre jellemző problémákat. A békítő team ezek alapján tervezi meg az intézményük egyedi programját. Ehhez az amerikai szerzők és a magyar adaptációs csapat is kínál többféle modult, amikből válogathatnak. De ez a program bátorítja a közösségeket, hogy a saját kreativitásukra, tapasztalataikra és ismereteikre építve egyedi modulokat dolgozzanak ki. Sok igazán kreatív, jópofa ötletet láttunk már az iskoláktól. A negyedik „modulforrás” az iskolákban, óvodákban már meglevő, a békítővel rokon szemléletű programok integrálása. Hiszen, a Békés Iskolák modell sokkal inkább szemléletet jelent, mint konkrét programot. Olyan lélektani alapelveket képvisel, amelyek figyelembe vétele minden más program sikerének is feltétele. A modulok célja valójában ennek a szemléletnek, egyfajta lélektani kultúrának az elterjesztése.
Nagy bátorság és önreflexió szükséges ahhoz, hogy egy intézmény be merje vallani, hogy ezzel a problémával küzd.
Ez így van, valóban azt tapasztaljuk, hogy csak az tud elköteleződni a program mellett, aki ezt fel tudja vállalni. Akik tagadják a bántalmazás jelenlétét, tapasztalatom szerint sokszor nincsenek tisztában a bántalmazás fogalmával. Sokan azt hiszik, a verekedés egyenlő a bántalmazással, de ez nem igaz – az internetes zaklatáson át a csúfolódáson keresztül mind-mind bántalmazásról beszélhetünk. Nem gondolom, hogy létezik olyan iskola vagy óvoda, ahol ez kisebb vagy nagyobb mértékben ne fordulna elő. A másik, hogy bizonyos bántalmazási formák a felnőttektől rejtetten zajlanak. Nem tudnak, vagy nem akarnak tudni róla. Ez nyilván a szemlélői viselkedés egyik formája, de attól még, hogy nem veszünk tudomást róla, még létező jelenség. És nem elég, hogy minden intézménynek fel kéne készülnie a bántalmazás felismerésére és kezelésére, de a tabutémákkal (például a tanárok részéről elkövetett bántalmazással) is szembe kell tudniuk nézni.
Természetesen a békés iskoláknak része maga a konfliktuskezelés is, nem csak a bántalmazás felismerése és menedzselése. Fontos elem a magyar adaptációban a resztoratív (jóvátételen alapuló) szemlélet alkalmazása, illetve az erőszakmentes kommunikáció is.
A békítős szemlélet két fontos elemet foglal magában: a szemlélődők aktivizálását és a mentalizáció fejlesztését. Mesélne az utóbbiról?
A mentalizáció annyit jelent, hogy képesek vagyunk arra, hogy felismerjük és értelmezzük azokat a kognitív és érzelmi folyamatokat, amelyek bennünk, illetve a másik emberben zajlanak, és együtt tudunk érezni magunkkal vagy a másikkal. Tehát a saját és mások lelki működéseihez való kapcsolódás képességét jelenti. Ennek eredménye, hogy önmagunkat és másokat is érző lényeknek tekintjük, képesek vagyunk az empátiára. Ha meglátjuk az embert a másikban, és nem tárgyként tekintünk rá, akkor már bántani sem olyan könnyű! Mentalizáció az, amikor látok egy gyereknél valamilyen viselkedést, például lefelé görbül a szája, potyognak a könnyei, levegőben a keze – és erre azt tudom gondolni, hogy ez a gyerek elkeseredett, dühös, meg akarja ütni a társát, mert az feldühítette őt. Ez egy mentalizációs folyamat. Az is, amikor együtt tudok érezni a gyerekkel azzal kapcsolatban, hogy dühös lett azért, mert elvették a játékát. Ettől függetlenül nem tartom elfogadhatónak, hogy megüsse a másikat, de az, hogy képes vagyok megérteni, mi zajlik benne, a kommunikációnkat megkönnyíti. Így nem kiabálni fogok vele, hanem azt tudom mondani: „kicsim, megértem, hogy dühös lettél, mert elvették a játékodat. Emiatt nem ütheted meg a társad, de gyere, beszéljük meg, mi lehetne a megfelelő lépés.” Ezáltal a gyerek érzi, hogy megértik, figyelembe veszik az ő szempontját is. Míg ha csak odamegyek, és rákiabálok, hogy ne üsd meg a másikat, a gyerek még inkább frusztrált lesz, és egyre inkább belehergeli magát a saját dühébe. A mentalizáció hiánya tehát megnehezíti a kommunikációt kettőnk között.
A mentalizáció fogalma talán ismerősebben cseng, ha érzelmi intelligenciának nevezzük, hiszen a két fogalom alapvetően megegyezik, az előző a tudományos, utóbbi a köznyelvi megnevezése ugyanannak a jelenségkörnek. A közösségek terápiája tehát legalapvetőbben az érzelmi intelligencia fejlesztésére irányul, és a „gyógyulás”, a bántalmazó légkör átalakítása, és egy békés, biztonságos légkör kialakítása csak az érzelmi intelligencia fejlesztésével valósulhat meg. A jól mentalizáló közösségekben ha fel is üti a fejét a bántalmazás, a közösség beavatkozása miatt nem tud kibontakozni, elharapózni. Egy meleg, biztonságos, megtartó és elfogadó légkörben azonban jóval kisebb az esélye, hogy bárki okot találjon a bántalmazó, agresszív viselkedésre. A Békés iskolák program ezt a célt tűzte ki maga elé.
