A Békés iskolák szemléleti keretének egyik fő vonulata a közösségek pszichoterápiája. Amit az analitikusok már nagy tapasztalattal a hátuk mögött, egyéni terápiában alkalmaznak, az a közösségek terén még szinte gyerekcipőben jár. A békítős út szemlélete azt feszegeti, hogyan lehet átvinni ezt a terápiás tudást, tapasztalatot a közösségekbe is. Többféle módon próbálják alkalmazni ezt az újfajta szemléletet, erre az egyik példa a Békés Iskolák, ami az egyének helyett az egész rendszerre tekint terápiás szemlélettel. Sándor Évával, pedagógiai szakpszichológussal, a Békés iskolák program hazai adaptációját végző csapat tagjával beszélgettünk.
Mondana pár szót arról, miről szól a Békés Iskolák program?
A Békés iskolák egy bántalmazásellenes program, aminek abban rejlik a különlegessége, hogy nem a bántalmazóra helyezi a hangsúlyt, hanem az egész rendszerre, amelyben a bántalmazás megjelenik. Ez Twemlow és Sacco amerikai pszichológusok által megálmodott program, melyet számtalan országban vezettek be. Magyarországra Horgász Csaba pszichológus által jutott el, aki egy kis csapatot gyűjtött maga köré a magyar adaptációhoz. Mostanra az amerikai program a magyar viszonyoknak megfelelően lett átalakítva, és egy olyan szemléleti és gyakorlati keretet nyújt az önkéntesen jelentkező intézményeknek, melyeket ők tudnak a saját igényeiknek, szükségleteiknek megfelelően kidolgozni.
Milyen intézményekben képzelhető el a békítős út?
A programban részt vevő intézmények gyakorlatilag bármilyen típusúak lehetnek, de alapvetően iskolákra van kidolgozva. Nagyon szeretnénk elkészíteni az óvodák számára is a programkeretet, illetve teljes elképzelhető, hogy egyetemek, kollégiumok is adaptálják ezt a programot. A Békés iskolák sajátja, hogy maguk a közösségek alakítanak ki a szemléleti keretből konkrét programot, ezért nagyon sokféle intézményben elképzelhető a megvalósulása. Például egy sportegyesületben, egy irodában vagy – amivel viccelődni szoktam, pedig komolyan gondolom – akár egy boltban is. Személy szerint nagyon izgalmasnak találom azt a kérdést, hogyan lehet a békítős szemléletet az oktatás világán túlra is elvinni.
Egyre gyakrabban találkozni különböző alternatív bántalmazásellenes és konfliktuskezelési módszerekről. Tényleg egyre súlyosabb, elterjedtebb a bántalmazás jelensége?
Talán inkább jobban felismerjük, hogy tennünk kell ellene valamit, illetve egyre kevésbé tekintjük elfogadhatónak. Sokszor tapasztalom, hogy az iskolák, óvodák ezzel a problémával keresik meg a pszichológusokat, és kérnek segítséget onnan, ahonnan csak tudnak. Komoly nehézséget jelent számukra, hogy nem tudnak mit kezdeni az újra és újra kitermelődő agresszióval, bántalmazással. Fontos tudni, hogy bántalmazás alatt egy elég jól körvonalazott fogalmat értünk: olyan
erőszakos tett, amely szándékos, ismétlődő és erőfölényen alapul.
Ez a három szempont határozza meg a bántalmazást. Tehát ha két gyerek összeverekszik, az még nem feltétlen jelent bántalmazást, lehet egy agresszíven kibontakozott konfliktus is.
Tehát azt mondja, hogy sokszor a felnőttek fejében sem tiszta, hogy mit tekintünk bántalmazásnak, és mi számít konfliktusnak.
Így van, ezért feladatunk, hogy a pedagógusokkal, szakemberekkel is megértessük a különbséget e két jelenség között, hogy fel tudják ismerni ezeket. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a konfliktussal innentől nem kell foglalkozni, vagy például az ADHD-s gyerekek impulzivitásából eredő véletlen csapást is bárkinek el kéne tűrnie, csak mert azt sem nevezzük bántalmazásnak. Inkább az lenne a lényeg, hogy megtanuljuk ezeket külön-külön kezelni. Nem lehet azt mondani, hogy az agresszió kezelésére egy univerzális módszer van, amit rá lehet húzni minden helyzetre.
Mit mond erről a békítős szemlélet?
Az anti-bullying mozgalmak központi vonulata, hogy a közösség szerepére hívják fel a figyelmet: főként a szemlélőkre, akik mintegy legalizálják a bántalmazást a tétlenségükkel. Ezért a Békés iskolák program egyik fő szemléleti kerete is az, hogy megértessük a szemlélőkkel, hogy ők hogyan vesznek részt a bántalmazás folyamatában, illetve hogyan tudnak kilépni a tétlen helyzetből, segíteni az áldozatot és jelezni a bántalmazó számára, hogy a közösségük nem tűri el a bántalmazást. Ha ezt a közösség tagjai elsajátítják, akkor megváltozik normarendszer: már nem fogják természetesnek, elfogadhatónak tartani a csúfolódást, kiközösítést, bántalmazást, hanem aktívan fellépnek ellene. Ennek köszönhetően a bántalmazó nem kapja meg a támogatást, nem fog erősödni a hatalma a közösség felett, sőt!
Az utóbbi hónapokban viharos csaták alakultak ki a médiában a szexuális abúzussal, erőfölénnyel kapcsolatos visszaélési ügyek körül. Sok párhuzamot érzek e között, és az ön mondanivalója között.
Igen, ezek is jó példák arra, hogy akármilyen közösségről is van szó – legyen az akár egy színház vagy sportklub –, hogyan tartjuk fönn a bántalmazást azzal, hogy hallgatunk róla vagy lebeszéljük az áldozatot a megnyilatkozásról, hogy nem állunk ki mellette és nem képviseljük a bántalmazó felé, hogy a tette nem elfogadható a közösség számára. Ezért van most szerintem nagy jelentősége ennek a #metoo kampánynak. Azáltal, hogy a média sokat foglalkozik vele, pont ezt a hallgatást töri meg.
A cél itt is az, hogy a közösség – ebben az esetben a társadalom – megtanuljon kiállni az áldozatok mellett, és jelezze a bántalmazók felé, hogy a tetteik nem elfogadhatóak.
Természetesen, ahogy ez a Békés iskoláknál is látható, a szemléletváltás nem fog egyik napról a másikra bekövetkezni. Vannak hangok, amelyek azt mondják, hogy túl erős, túl sok már a metoo, és hogy nagyon unalmas, de a szemléletváltáshoz idő, kifutás kell. Nem olyan, hogy egyszer beszélünk róla és átfordul. Fontos ezeket a témákat napirenden tartani, konstruktív példákat mutatni arról, hogyan lehet kiállni az áldozat mellett, hogyan lehet olyan normarendszert kidolgozni közösségi szinten, ami elutasítja a bántalmazás minden formáját – többek között a megszégyenítést (pl. a fenekelést) is, nem csak a szexuális abúzust. Jó lenne, ha a média pozitív példákat mutatna fel olyan intézményekről, közösségekről, akik ezeket már megtették. A normarendszer megváltoztatása a cél a Békés iskolákban is. Az egyik modul a kampányokról szól, ami hasonlít a szexuális abúzusokhoz kapcsolódó #metoo kampányra.
Úgy tűnik, hogy nem csak békés iskolákra, de békés munkahelyekre is szükség lenne.
Igen! A célunk az, hogy nem csak az iskolákat, óvodákat, hanem az ahhoz kapcsolódó egyéb szervezeteket is meg tudjuk érinteni. Ez a program valójában társadalmi szintű lehetőségeket hordoz magában. Ha minden iskolában és óvodában minden gyerekhez tartozó pedagógus és szülő szemlélete megváltozna, az jelentőst hatást gyakorolna a társadalmi folyamatokra is. De mint mondtam, elvileg elképzelhető, hogy más típusú közösségek is adaptálják a békítős szemléletet. Ami nagyon fontos, és ezt szeretném hangsúlyozni: ennek a programnak a szíve-lelke az önkéntesség. Szemléletet váltani erőszakkal nem lehet. A szemléletváltás egy belső folyamat, amely nem egyszer meglehetősen lassan következik be, főleg társadalmi szinten, de egyéni szinten is. Ehhez rengeteg munka, energia és idő kell, de hiszünk abban, hogy szépen lassan majd el lehet jutni azokhoz is, akik most még nagyon be vannak merevedve a saját álláspontjukba. Ha a körülöttük lévő személyek, közösségek már képviselik ezt a békés, biztonságos szemléletet, akkor ott már lehet alternatívát mutatni a szkeptikusoknak és hatni a gondolkodásukra.
Sándor Éva, pedagógiai szakpszichológus, a Békés iskolák program hazai adaptációját végző csapat tagja. Tíz évet dolgozott iskola- és óvodapszichológusként, jelenleg egy pedagógiai szakszolgálat munkatársa és magánrendelést folytat.
