Kulturálódom, tehát vagyok – a kultúra hatása életünkre

Napjainkban egyre gyakrabban látogatunk kiállításokat, olvassunk könyveket, választunk valamilyen kulturálódási formát. Mindezeknek meghatározó szerepe van a saját magunkról alkotott képek és tapasztalatok kialakításában. Bizonyos formákat akár terápiás módszerként is alkalmazhatunk, így az irodalomterápiát, zeneterápiát és művészetterápiát is, de saját magunk kedveléséből megyünk színházba, múzeumba, illetve hallgatunk zenét. Következő cikkünkben a művészeti alkotások hatásairól és terápiás technikák alkalmazásáról olvashattok.

Sokat árulkodhat rólunk, hogy milyen típusú műveket, alkotásokat, zenét hallgatunk. Erről készült is egy kutatás, ami szerint vannak alacsony szintű kulturális és magas szintű kulturális események, alkotások és alkotók. A fogalmakat így definiálják; az alacsony szintű kulturális események lehetnek utcai performanszok, graffitik, míg magas kulturális szinten inkább operákról, festményekről szóló kiállításokról, valamint szimfonikus koncertekről beszélhetünk. A két kategória közötti különbség korábban inkább anyagi és szocioökonómiai státuszból adódott, mára már ezek a határok elmosódtak.

A kísérlet során azt vizsgálták, hogy milyen személyiség tényezők befolyásolhatják a két kategória közti döntési folyamatot – így nézték a nárcisztikusságot, az önbecsülést és az eredetiség érzést. A kutatás eredményeképp pedig azt kapták, hogy azok akiknek magas nárcisztikus pontszámuk és alacsony önbecsülésük volt, ők mindenféle, minden formájú kultúrával foglalkoznak, művelődnek. Míg egy másik kutatás során a résztvevőknek fiktív önéletrajzokat mutattak, ami alapján dönteniük kellett, hogy melyik alkotó műveit néznék meg szívesen. Az egyik kondíció során a „festő” munkái már világszerte híres múzeumok kiállításain szerepelt, míg a másik önéletrajz alapján a festő alkotásai családi értékek voltak, amiket generációkon keresztül örökítettek, így nem volt nagy kiállításokon egyik alkotása sem.

Továbbá vizsgálták a kísérleti személyek státusz keresési motivációit is. Mindezek alapján arra jutottak, hogy akiknek magasabb pontszámú nárcisztikus skála eredményük volt, azoknak különféle motivációik lehetnek a művészetek tanulmányozásával kapcsolatban. Amikor magas művészeti értékű műalkotásról van szó, akkor feltehetően az motiválja őket, hogy a státusznak megfelelő alkotásokat találjanak. Míg amikor alacsony szintű műalkotásról van szó, akkor gyakran az önintegritásukba illesztés vágya motiválja őket.

Az alkotások segíthetnek minket a saját magunkkal kapcsolatos tudás kialakításában,

ahogy az önintegritásunk megtalálásában, valamint a saját magunkról való tapasztalataink és érzéseink kifejezésében is hasznosak lehetnek.

A biblioterápiáról és az irodalomterápiáról

A biblioterápia egy lehetséges problémamegoldó módszer, amit alkalmazhatunk öngyógyításként, de szakemberek segítségével is. Utóbbi esetében egy szakmai segítővel személyiségünket fejlesztve ismerkedhetünk meg a műalkotásokkal – bármilyen formában; akár líra, dráma vagy epika a választott mű. Általában az életminőség javításáról, érzelmi és értelmi egyensúly megtalálásáról, megőrzéséről szólhat egy irodalomterápiás gyakorlat. Ilyen helyzetekben fontos az önmagunkról való tapasztalatok gyűjtése, amit az irodalmi alkotásokkal, könyvekkel közös munkánk során érhetünk el – saját élményeinket feltárva.

A téma szakértői hangsúlyozzák, hogy gyakran az irodalomterápia és biblioterápia könnyen keverhető. A különbség a két műfaj között, hogy biblioteráia során szinte bármilyen könyv adhat alapélményforrást, míg irodalomterápia esetén esztétikailag megformált, értékes szépirodalmi alkotásokkal foglalkozhatunk.

Alapvetően a könyvekkel való dolgozás során egyesül a pszichológia, pszichiátria és irodalomelmélet tudásanyaga, a három tudományterület ötvözéséből jöhetett létre a műfaj elméleti háttere. Béres Judit így fogalmazott: „egy olyan közös munkáról van szó, ami során interaktív, reflektív, verbalitásra épülő kapcsolatot alakítunk ki, az olvasás és az írás személyes élménnyé válik, ahol segítő a kapcsolat és az interperszonális folyamat, ami révén kialakulhatnak a mély változások”.

Vannak kutatások, amivel már bizonyították, hogy a biblioterápia során lehetőséget kaphatnak különféle csoportok, hogy személyes fejlődési periódusokban, beilleszkedési nehézségekben és szociális, emocionális problémák megértésében is fejlődhessenek. Segítséget jelenthet a serdülőknek, akik a biblioterápia által megérthetik, hogy vannak hasonló problémákkal küzdő emberek, felismerhetik és megérthetik önmagukat, valamint pozitívabb önértékeléshez, önbecsüléshez is vezethet a jó terápiás folyamat.

Pszichodráma

Ez a csoportos módszer is érdekes élményekkel szolgálhat önmagunkkal kapcsolatban. Egy híres esete így szól: „Barbara és George mindketten a színház lelkes látogatói voltak. Barbara a rögtönzött jelenetekben ismételten szende, nagyon szelíd szerepeket vállalt és játszott. George és Barbara közt házasságban végződő szerelem szövődött, majd egy idő elteltével George felkereste Morenot elpanaszolva, hogy Barbara mennyire más személyiség otthon, mint ahogyan azt a színházban megismerte. Moreno innentől kezdve Barbarának erőszakosabb, indulatosabb szerepeket adott, amiket Barbara nagy hiteleséggel tudott megjeleníteni. Egy újabb idő elteltével George ismételten felkereste Morenot megköszönve neki segítségét: visszakapta otthonra azt a Barbarát, akit eredetileg a színházban megszeretett.” A történetet Moreno 1924-ben publikálta, Barbara és George epizód címmel.

A pszichodráma Jacob Levi Moreno nevéhez fűződik, míg Magyarországon Mérei Ferenc által meghonosított módszer. Általában egy kidolgozott akciótervű, tüneti és feltáró jellegű csoportterápiás módszer – ahogy a Magyar Pszichodráma Egyesület honlapján is hivatkoznak a módszer eredetére.

A pszichodrámáról érdemes azt tudni, hogy

cselekvés orientált, spontán önkifejezésre irányuló és az egyénekből összetevődött csoport helyzet áll a figyelem központjában.

Egyik alapgondolata, hogy az emberi spontaneitás és kreativitás a cselekvésbe ágyazódva érvényesül. Gyakran szerepeket adunk a folyamat során egymásnak, ami lehetőséget ad az érdemi találkozásokra – egy elképzelt „mintha” térben. Így a szerepek kipróbálása biztonságossá válhat. A módszer során kognitív és emocionális tudatosítás megy végbe, amihez testi-fizikai átélés csatlakozik, így lesz működőképes verbális és preverbális szintű a terápiás munka.

Így tehát érdekes azon gondolkodni, hogy milyen alkotásokkal foglalkozunk szabadidőnkben, melyik milyen hatással van ránk. Illetve előfordulhat, hogy életünk során felmerülő problémáinkat, vagy csak ahhoz hasonlót már valamilyen műalkotás feldolgozott. Így

találhatunk a problémánkra többféle képi, esztétikailag jól megformált választ,

úgy, hogy csak egy kiállításra, előadásra, koncertre vagy moziba mentünk el.