Tetszik. Ez az aprócska szó az elmúlt pár évben teljesen új értelmet nyert a Facebooknak köszönhetően. Virtuális bókokként tekintünk a lájkokra, amikor kapjuk, s adakozásként, amikor másokat örvendeztetünk meg velük. Képesek vagyunk szinte percenként leellenőrizni, hogy érkezett-e új értesítésünk, s frusztrál minket, amikor csupán néhány ember kedveli a bejegyzésünket. De mégis minek a mértékegysége a lájk? Cikkünkben erre keressük a választ.
Mindenki kapta már azon magát, hogy unottan görgeti le az üzenőfalat, miközben „tetszikekkel” dobálózik olyan posztokra is, melyeket végig sem olvasott, olyan viccekre, melyeket nem is ért teljesen, s olyan képekre, melyek valójában nem is nyűgözték le. Kölcsön kenyér visszajár alapon bízunk ugyanis abban, hogy az illető virtuálisan viszonozza majd az „adományt”.
A közösségi terek sok furcsaságra késztetik az embereket. E jelenség egyik gyümölcse a lájk, amely mára a köznyelvben is olyannyira elterjedt, hogy az idősebb generációnak sem kell hosszasan magyarázkodnunk a mibenlétéről. Míg tíz, tizenöt évvel ezelőtt a piros pontok gyűjtése volt divat a fiatalok körében (kivéve azokat, akik a feketét részesítették előnyben), mostanság énképünk kialakítása során ezeknek a szociális jellegű jutalmaknak tulajdonítunk jelentős szerepet.
Egy 2012-ben, a Harvard egyetemen publikált cikk szerint, amikor saját magunkról megosztunk valamit, az örömérzetet vált ki. Mindez leginkább arra hasonlít, amit
a finom ételek, a pénz birtoklása vagy a szex vált ki belőlünk.
Így érthető, hogy miért vagyunk képesek minden egyes lájknak örülni, hiszen egyfajta elismerésként fogjuk fel őket, melyeket mennyiségi és minőségi alapon pontozunk. Nem mindegy ugyanis, hogy hány darabot kapunk belőle és kitől. Ez előbbinél legfőképp a barátok, közeli ismerősök e téren felmutatott statisztikáit vesszük alapul, s mi is arra törekszünk, hogy hasonló számot érjünk el. Az utóbbinál pedig arra, hogy a számunkra fontos másoktól megkapjuk ezt a fajta virtuális bókot, amikor valamit megosztunk magunkról. Ezek ugyanis objektív, mérhető megerősítésekként szolgálhatnak számunkra.
Ismeretlen ismerősök
Számos kutatás zajlik jelenleg arról, hogy milyen hatással van ránk az állandó online jelenlét. Simon Sinek brit író szerint az Y generáción már jól megfigyelhetőek a közösségi terek túlzásba vitt használatának intő jelei. Nehezebben barátkoznak, s
a barátokat is lecserélhetőnek érzik az által, hogy TÖBB SZÁZ online ismerősük van,
noha a legtöbbjükkel még soha nem is találkoztak.
Nem is beszélve az úgynevezett Facebook depresszióról. Számos kutatás szól arról, hogy milyen hatást gyakorolnak ránk az online közösségi platformok, s legtöbbjük azt találta: nagyobb számban vannak a depressziósok azok között, akik aktív felhasználók. Mindez nem is csoda, hiszen nem az unalmas, esős vasárnap délutánjainkat szoktuk megosztani ezeken a felületeken, hanem életünk kalandos, érdekes pillanatait tárjuk a nagy nyilvánosság elé. Ezáltal könnyen érezheti azt az ember, hogy amíg mások élete színes, élményekkel teli, addig neki nincs jobb dolga, mint a kanapén ülve olvasni, hogy mi történik az ismerőseivel és lájkokat osztogatni. Ez azonban puszta illúzió, hiszen manapság mind mesterei vagyunk az önmenedzselésnek.
