Miért segítünk egymásnak – és miért jó, ha segítünk? A jótékonyság nem mindig kerül a hírekbe, mégis ott van mindennapjainkban: egy meghallgatott történetben, egy felajánlott segítségben, egy ismeretlennek adott néhány percben. A pszichológia évtizedek óta kutatja, mi zajlik bennünk, amikor jót teszünk – és a válasz meglepőbb, mint gondolnánk. Szeptember 5-e, a Jótékonyság világnapja jó alkalom arra, hogy egy pillanatra ránézzünk: mit ad nekünk az, ha adunk másoknak?
Egy pillanatra képzeljük el, hogy csak hasonló hírekkel találkozunk:
- „Két hét alatt gyűjtötték össze a helyiek a pénzt egy kigyulladt családi ház újjáépítésére.“
- „Iskolaszerekkel és ruhákkal támogatta a rászoruló diákokat egy helyi alapítvány.“
- „Felújított laptopokat adományozott egy informatikai vállalkozás a falusi iskoláknak.“
- „A vártnál több adomány érkezett a téli krízisidőszakban a helyi hajléktalanszállónak.“
- „Rekordmennyiségű táp gyűlt össze a civil szervezetek szombati adománygyűjtő napján.“
Az, hogy miért lenne szokatlan egy olyan híradót nézni, amelyben kizárólag ilyen történetek szerepelnek, egyebek mellett, az evolúciónkban keresendő. A túlélésünk érdekében a negatív, veszélyes vagy katasztrofális események sok esetben nagyobb figyelmet kapnak tőlünk, mint a semleges vagy pozitív történések. A boldogság, az öröm és a jótékonyság kimunkálása ezért nagyobb részt rajtunk múlik. Erre hívja fel figyelmet szeptember 5-e, a Jótékonyság világnapja.
Az emberi jóságról való gondolkodás talán a kezdetek óta velünk van. Az evolúciós elmélet megjelenése azonban érdekes fordulatot hozott, mert a jóság kérdését immár nemcsak erkölcsi, hanem biológiai megközelítésből kezdték vizsgálni. Amennyiben a természetes szelekció azoknak a tulajdonságoknak kedvez, amelyek az egyed túlélését és szaporodását segítik, akkor mivel magyarázható az, hogy egy élőlény a saját erőforrásait, idejét vagy energiáját egy másik javára fordítsa?
A pszichológia több irányból vizsgálta a kérdést. Mi történik bennünk, amikor segítünk? Amikor segítünk, kinek segítünk, és milyen körülmények között döntünk úgy, hogy közbelépünk.
Ezekből a kérdésekből született az egyik legismertebb szociálpszichológiai fogalom is, a „bámészkodó hatás” vagy másnéven „járókelő-effektus”. John M. Darley és Bibb Latané azt kezdték kutatni, hogyan fordulhat az elő, hogy egy vészhelyzetben a jelenlévők nem avatkoznak közbe. A vizsgálatuk szerint, minél többen vannak jelen egy vészhelyzetnél, annál inkább megoszlik a felelősség érzése az emberek között, és ezzel párhuzamosan csökkenhet annak valószínűsége, hogy valaki elsőként cselekedjen.
Ennek ellenére, sokunknak természetes, hogy egy bajbajutott segítségére induljunk.
Lehetséges, hogy együtt érzünk vele, és szeretnénk enyhíteni a szenvedését. Ám az is lehet, hogy a másik szenvedésének látványa bennünk is kellemetlen érzéseket kelt – bűntudat, félelem jelentkezik –, és valójában azért cselekszünk, hogy ez az érzés megszűnjön. Daniel Batson amerikai szociálpszichológus évtizedeken keresztül ezt a kérdést járta körül. Kutatásaiban azt próbálta elkülöníteni, hogy az empatikus együttérzés valóban létrehozhat-e olyan motivációt, amelynek célja pusztán a másik ember jóléte, vagy a segítségnyújtás végső soron mindig valamilyen saját érdekünket szolgálja.
Vizsgálatai igazolták, hogy előfordul, hogy egyszerűen azért segítünk, mert a másik embernek szeretnénk jobbat. Ez nem jelenti azt, hogy minden segítő cselekedet önzetlen, de talán nem is az számít igazán, hogy az ember alapvetően önző vagy önzetlen érdekből teszi-e a jót. Egyetlen cselekedet mögött többféle motiváció is jelen lehet egyszerre.
Segíthetünk azért, mert együtt érzünk, mert fontos számunkra egy ügy, mert szeretnénk kapcsolódni másokhoz, vagy vágyunk az érzésre, hogy valami jót tettünk.
A kutatások azt is igazolták, hogy a segítségnyújtás, az adományozás vagy az önkéntesség összefügghet pozitívabb érzelmekkel, nagyobb társas kapcsolódással és azzal az érzéssel, hogy van jelentőségünk és hatásunk a világra.
Egyik sem veszi el a cselekedet értékét. A jótékonyság sokszor láthatatlan, de ott van egy meghallgatott történetben, egy felajánlott segítségben, egy önként vállalt feladatban, egy ismeretlennek adott néhány percben. Ezekből ritkán lesz hír, de hat ránk.
