„Látni és hallani azt, ami bennem van - és nem azt, aminek lennie kellene.” – Virginia Satir szakmai hitvallása

Virginia Satir-t (1916-1988) gyakran a „családterápia anyjaként” emlegetik. Életpályája, szakmai hagyatéka, a rendszerszemléletű családterápia meghatározó elemét képezi, melyre munkássága megalapozólag hatott. Cikkünkben Virginia Satir szakmai hitvallását kívánjuk bemutatni.

„Szeretni akarlak téged, anélkül, hogy beléd kapaszkodnék. Becsülni szeretnélek, anélkül, hogy megítélnélek. Együttműködni veled, anélkül, hogy rád nehezednék. Hívni téged, anélkül, hogy követelőznék. Elhagyni bűntudat nélkül. Kritizálni, anélkül, hogy felelősségre vonnálak. És segíteni neked, anélkül, hogy tolakodó lennék.”

Virginia Satir (1916-1988) a wisconsini Neillsville-ben született. Éles eszű, a világra nyitott és rendkívül kíváncsi gyermekként már háromévesen magától tanult meg olvasni – ezen kíváncsiságát későbbi terápiás munkája során is megőrizte.

Tanulmányait a Milwaukee Állami Tanárképző Főiskolán kezdte, ahol diplomát szerzett, majd hat évig tanárként dolgozott. Ekkori munkája során kiemelt figyelmet szentelt a diákjai szüleivel való szoros kapcsolat kiépítésének, felfigyelve annak meghatározó hatásaira, mind a gyermek, mind annak családja szempontjából. Rendszeresen látogatta diákjai családját azzal a célzattal, hogy jobban megismerje személyiségüket és egyéni szükségleteiket.

Satir fokozatosan ráeszmélt, hogy maga a család a világ mikrokozmoszát képezi a gyermek számára. „Ha meggyógyítjuk a családot, a világot gyógyíthatjuk vele.” – vélte, s ezen hozzáállása későbbi szakmai pályáját is meghatározta.

Idővel a Chicagoi Egyetemen, szociális munka szakirányon tanult tovább. Egyre szélesedő szakmai ismereteivel felmérte, hogy az egyén problémás életszakaszaira, nehézségeire, annak javulási, gyógyulási mechanizmusaira vonatkozóan döntő szereppel bír a családi közeg és dinamika.

Az ötvenes évek elején Satir magánrendelőt nyitott, praxisában számos olyan esettel is foglalkozott, akikről más szakemberek már lemondtak. Azáltal, hogy családi rendszerben foglalkozott a betegeivel, az egyén teljes és egyedi valóságához, fizikai és érzelmi közegéhez nyert hozzáférést, egyedi bepillantást.

„Elmondani azt, amit érzek és gondolok – és nem azt, amit mondanom kellene.”

Nem véletlen tehát, hogy Satir szemléletében rendkívül nagy hangsúlyt kapott az egyén környezetének szerepe. Úgy vélekedett, minden páciens tünete egyúttal egy jelzés, hogy az illető növekedése gátakba ütközött, s ezeknek a gátaknak a gyökere az egyén közegében keresendő, amely a túlélését alapozza meg. Ez a túlélési közeg maga a családi rendszer, amely egy folyamatos körfogásban, állandó mozgásban igyekszik fenntartani saját egységét és dinamikáját, ennek mozzanatai pedig a rendszer minden tagjára kölcsönös ráhatással bírnak.

A családi egység szereplői tehát minden irányból hatnak egymásra, a rendszert érő változások, folyamatok, a külső ingerek és hatások által mindenki érintett.

Ezen elvek mentén működik a rendszerszemléletű családterápia is, mely látásmód szerint a családra, mint komplex entitásra szükséges tekinteni, ahol a családtagok kölcsönös egymásra-hatásával közösen oldható meg az egyén, vagy adott esetben több szereplő problémája vagy nehézsége.

Satir modelljében és megközelítésében összetett módon jelennek meg az egymásra ható tényezők.

A Hierarchia modellben szerepet kap a családon belül megjelenő hierarchikus rendszer, a dominancia és a szubmisszivitás, az alá- vagy fölérendeltség kérdése. Ezt Satir szembeállítja a megküzdési módok megjelenésével, amelyek a családtagok és az egység túlélését is segítik. A rendszerben megjelenő szerepek tovább alakítják a családi dinamikát, egyúttal a rendszer tagjainak önértékelésére is hatva.

A Növekedés modellben kifejti, hogy az egyediség lényegében felülírja a családi szerepek meghatározó mivoltát, azaz, az egyén több a saját maga által betöltött szerepeknél. Értékességüket tekintve minden családtag azonos és egyenlő, ideális esetben a konformitásnak pedig nincs helye a dinamikában. Az optimális családi egység egymás növekedésének támogatásával maradhat tartósan fenn.

Modelljében olyan pólusokat állít kontrasztba, mint a bőség és a hiány vagy a lehetőség és a megszorítás kérdése, amely szintén formálja a családi rendszer dinamikáját.

Megkülönböztet továbbá nyitott és zárt családrendszereket. Zárt rendszer esetén a tagok önértékelése alacsonyabb, a kommunikáció módja általában indirekt, tisztázatlan és negatívabb felhangú, erős rugalmatlanság jellemzi. Nyílt rendszerben azonban jellemző a tagok magasabb önértékelése, a direkt, tiszta és nyílt kommunikációs stílus, és a magasabb fokú rugalmasság.

„Érezni azt, amit érzek – és nem azt, amit éreznem kellene.”

A terápiás folyamatban megjelenő egyedi kapcsolódást Satir szintén kiemelt hangsúllyal illette. Szemléletében meghatározó szerepet tulajdonított a terápia folyamán kialakuló interakcióknak, a kommunikáció egyediségének, továbbá a közös növekedés lehetőségének. Humanisztikus szemléletével Satir ezen belső növekedésre helyezte a fókuszt, empátiájával és szakmai odaadásával szentül hitt betegei fejlődésének lehetőségében.

A terapeuta egyedi személyiségjellemzőire is hangsúlyt feketetett – szerinte nem a választott terápiás mód, ami számít, hanem a páciens és a terapeuta közti egyedi kapcsolódás, a folyamat megtestesítése és emberséges felvezetése a döntő terápiás motívum.

Mindemellett konzekvensen szem előtt tartotta az egyén és környezete közti interakció minőségének és megjelenésének fontosságát, figyelembe véve az interakciók egyedi kontextusát is.

„Kérni azt, amire szükségem van – és nem várni, várni, várni, amíg engedélyt kapok.”

Satir az egyén és környezete közti kongruens és egyértelmű kommunikációt rendkívül fontosnak vélte, amelynek minőségét az önértékeléssel hozta összefüggésbe.

Úgy vélte, önmagunk elfogadása a felelősségvállalás útján keresztül valósul meg. Azáltal, hogy önmagunkat teljes valónkban fogadjuk el, ezáltal a környezetünkhöz is a megfelelő módokon tudunk kapcsolódni.

Elszántan hitt az emberi jóságban, hogy mindannyian alapvetően jónak születünk, s ehhez a jósághoz szükséges hozzáférni magunkban ahhoz, hogy elnyerjük lelki békénket és megtaláljuk valódi, belső kincsünket.

„Merni, hogy azt tegyem, amit szeretek - ahelyett, hogy mindig a biztosat választanám.”

Emellett azt vallotta, hogy minden egyén az adott helyzetéhez, lehetőségeihez mérten a lehető legjobban próbál cselekedni, úgy tesz és viselkedik, amire az adott kontextusban a lehetőségei és felfogása azt engedi. Ez szintén egyedi szemléletmódba helyezi az emberi jóság eszméjét, konformizmus vagy alárendelődés megjelenése nélkül.

Satir a terápia elsődleges céljának tekintette a páciens lelki békéjének elérését az egyén önmagára és környezetére vonatkozó elfogadása által. Eltökélt célja volt, hogy minden egyénben meglelje az „apró önbecsülést”, hogy annak meglétére a pácienst magát is rávilágítsa. Terápiás munkásságában előszeretettel alkalmazta a különböző légzéstechnikákat, meditációs gyakorlatokat és vizualizációs technikákat.

Virginia Satir eltökélten vélte és vallotta, hogy a változásra, növekedésre minden ember egyaránt képes. Annak dacára, hogy módszerét olykor kritikával illették vagy hiányosnak ítélték, végül negyvenkét éves pályafutása bizonyítani vélte annak sikerességét, megalapozottságát. Rendszerszemléletű módszerével Satir emberek, családok százainak nyújtott segítséget, új utakat nyitva az emberi sorsok formálásának komplikált és rögös mezsgyéin.