Az oroszlánkirály című Disney-rajzfilm esetében olyan korszakalkotó műről beszélhetünk, mely megjelenésekor gyermeket és felnőttet egyaránt a mozivásznak és tévéképernyők elé ragasztva adott felejthetetlen élményt. Sokan gondolhatjuk úgy, hogy egy film sem tud annyi érzelmet kiváltani belőlünk, mint Az oroszlánkirály. A mű két jelenetére való pszichológiai rátekintéssel egy kicsit jobban megérthetjük, hogyan szólítja meg rejtetten a film pszichés világunkat, és vált ki belőlünk megannyi érzelmet. Varga Zoltán pszichológus írása.
A rajzfilm három pszichológiai aspektusát emeljük ki, két jeleneten keresztül. Az elsőben a kötődéselmélet elemeit fedezhetjük fel, melyet a mű vezérfonalaként szolgáló apa-fia kapcsolattal csempész alkotásába a Disney. Ugyanebben a jelenetben észrevehetjük az egzisztenciális pszichológiát is. Végül a mese egyik jelenetét akár egy pszichoterápiás helyzetként is értelmezhetjük.
A pszichológusokat mindig is foglalkoztatta, miért és hogyan alakulnak ki emberek között érzelmi kötelékek. Erre a kérdésre többek között egy brit pszichoanalitikus, John Bowlby is válaszolt az 1970-es években. Az általa kidolgozott, azóta óriási fejlődésen keresztül ment kötődéselméletet mai napig a téma alapkövének tartjuk.
Bowlby (2009) elméletében a másokhoz való kötődés igénye a csecsemő egy veleszületett, önálló szükséglete. A gyermek egy ún. kötődési viselkedésrendszerrel jön a világra, mely a fontos másikkal (legfőképpen az anyával) való közelségkeresést szolgálja. Ilyen viselkedés a sírás vagy a megkapaszkodás a másikban, tehát amiknek a lényege, hogy az anya és gyermeke közötti távolság csökkenjen. Az, hogy a fontos másik mennyire elérhető és válaszkész ezeknek a szükségleteknek a kielégítésében (pl. reagál-e a gyermeke sírására, odamegy-e hozzá, képes-e megnyugtatni), kulcsfontosságú alapélmény a gyermek számára, hiszen ezáltal saját magáról és a körülötte lévő világról szerzi meg az első tapasztalatait, melyek aztán egész élete során elkísérik majd.
Amennyiben az elsődleges gondozó elérhető és válaszkész, úgy a gyermek pozitív belső reprezentációkat alakít ki magával kapcsolatban. Vagyis azt tanulja meg, hogy szerethető és a másik számára értékes lény. Hiszen jelzései értő fülekre találtak, fontosak voltak a gondozónak. Rendkívül lényeges, hogy saját magát egy világra hatni képes egyénként tapasztalja meg, aki tudja befolyásolni azt, ami vele történik, nem pedig csak passzívan elszenvedi azokat. Hasonlóképpen a fontos másikkal kapcsolatban is pozitív belső modellek jönnek létre a csecsemőben. A körülötte lévő világot kiszámíthatónak, stresszhelyzetben támogatónak, összességében biztonságosnak és ugyancsak szerethetőnek fogja megélni.
Tehát e két dimenzió mentén, amennyiben saját magáról és a világról is pozitív élményeket szerez, kialakul a gyermekben a biztonságos kötődés. Ezek a korai tapasztalások a csecsemőben ún. belső munkamodellekké szerveződnek. Ez azt jelenti, hogy későbbi élete során szerelmi, baráti és mindenfajta interperszonális kapcsolatába ugyanazokkal az elvárásokkal és hiedelmekkel fog belépni, melyeket ebben a korban tanult meg, többek között saját maga szerethetősége és a fontos másik elérhetősége vonatkozásában.
http://www.youtube.com/watch?v=KTTuD8Kz7_k
A biztonságos kötődésre hoz példát a filmnek ez az apa és fia között zajló jelenete. Simba a kisoroszlán szófogadatlan volt, és bajba keveredett, s most félelmekkel tele áll apja, Mufasa elé, akitől büntetésre számít. Amikor Simba apja lábnyomába lép, a helyzet még ijesztőbbé válik számára, hisz kihangsúlyozódik a tekintélyszemély és a közte lévő erőkülönbség. Jung (2012) megfogalmazásában: a szülő mint az élet hatalmassága jelenik meg a gyermek előtt. Ezt követően az apa bár megszidja gyermekét, de mimikája folyamatosan megenyhül, majd mágikus mondattal oldja fel a helyzetet:
„Féltem, hogy elveszíthetlek.”
Mufasa megmutatja Simbának saját félelmét, s ezzel a jelenet elején fennálló aszimmetrikus erőviszonyt átalakítja. Saját magát a gyermekkel egyenrangú félként vállalja fel, akit a gyermek iránt érzett szeretet és féltés tesz azzá. E mondatnak továbbá nagyon egyértelmű üzenete az, hogy Simba érték Mufasa számára, mellyel az apa a gyermek magáról alkotott pozitív belső modelljét, biztonságos kötődését erősíti.
Azt, hogy ez mekkora jelentőséggel bír, nagyon jól illusztrálják azzal, hogy az addig szorongó, ijedt Simba rögtön felderül, és egy felszabadult játékban folytatódhat a jelenet, ahol a konfliktus már a múlté.
A játék végén a film olyan témát tár elénk, majd old meg, amely szintén mindannyiunk pszichéjébe jó eséllyel betalál. A halál, saját és szeretteink elmúlásának témája ez, mely egyik legalapvetőbb egzisztenciális szorongásunk (Yalom, 2003). Simba erre irányuló kérdésére „Akkor mindig együtt maradunk, ugye?” Mufasa válasza a csillagokról megteremti a gyermekben a benne tovább élő apa képét. Egyfajta megküzdést adva ezzel a kezébe azokra az időre, amikor ő már nem lesz. Egyúttal az édesapa számára is feloldozás ez saját halálával szemben, hiszen ezáltal gyermekében ő is tovább élhet. Egy kollektíven alkalmazott csele ez a léleknek a halál ellen, amikor a szeretett személy képe beépül a személyiségbe, s ezt már semmilyen elmúlás nem tudja elvenni tőle. Temetőkben sétálva gyakran találkozhatunk olyan sírfeliratokkal, melyek az elhunyt személy szeretteiben való továbbélését fogalmazzák meg.
https://www.youtube.com/watch?v=OA1zOPa2L1g
Simba és a bölcs pávián, Rafiki közös jelenetében egy pszichoterápiás helyzet szimbolikus ábrázolását láthatjuk. Az apja halálához kapcsolódó bűntudatával küzdő, lehangolt Simbát megtalálja a mosolygós és támogató Rafiki, aki elviszi az oroszlánt egy erdő mélyén lévő kis forráshoz. A „Nézz le oda!” mondattal Rafiki saját tudattalanjához vezeti Simbát. Jung (2003) írja le, hogy a víz az analitikus pszichológiában, a mélylélektanban a tudattalan tartalmak szimbólumaként értelmezhető. Az oroszlán itt találkozhat a benne élő apával, és felidézheti a köztük lévő biztonságos szeretetkapcsolatot, ami aztán erőforrásként szolgál neki a múltjához kapcsolódó szorongásai legyőzésében. Ezt követően Simba már képes meghallani a pávián utalását a jelenben történő változás, változtatás lehetőségére. Akárcsak egy pszichoterapeuta, úgy a pávián sem konkrét, kívülről adott tanácsokkal látta el Simbát arra vonatkozóan, hogy mit kellene tennie. Ehelyett lehetővé tette az oroszlán számára, hogy a válaszokat saját magában találhassa meg. Azt is mondhatjuk, hogy az oroszlán és a majom – a „kliens” erőforrására építve – sikeres terápiát zártak.
A rajzfilm csak néhány pszichológiai vonatkozása lett kiemelve, gyakorlatilag a műről egészében, vagy külön jeleneteket kiragadva is beszélhetnénk, és tehetnénk kísérletet különféle mélylélektani értelmezésekre. Ám azt a kérdést talán így is sikerült megválaszolni, hogy miért válthat ki belőlünk ennyi érzelmet a Disney alkotása. Rólunk szól, s olyan témákat érint, melyekre tudatosan vagy tudattalanul, de mindannyiunk lelke rezonálni kezd. Hiszen ahogyan Lázár (2003) is kiemeli: a kötődéselmélet például nem más, mint a szeretet filozófiája pszichológiai álruhába öltöztetve. Mindezek Hans Zimmer csodálatos filmzenéjével párosulva teszik felejthetetlenné szívünkben Az oroszlánkirályt.
***
A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=2s
